Volt már veletek olyan, hogy valaki megalázott titeket, és emiatt nem mertetek emberek közé menni, mert szégyelltétek magatokat?

Egyetemen utolsó évemben volt egy prezentációm a diplomamunkámról kb.90 ember előtt és plusz ott volt több professzor is. Eléggé visszahúzódó voltam, ráadásul ennyi ember nagyon stresszelt. Nem anyanyelvemen tanultam, és mikor beszéltem egy szót rosszul mondtam. Az egyik professzornő erre felháborodottan mondta hogy miért nem beszélek helyesen, szó szerint elhordott mindennek. Bocsánatot kértem, de elsírtam magam, lementem a pódiumról és kimentem a teremből. A prezentációmra emiatt igen rossz jegyet kaptam, mivel nem fejeztem be. Utána eléggé szorongva jártam be egyetemre és nem mertem beszélni. De sikerült felállnom és a diplomamunkám lett a legjobb az évfolyamban, az államvizsgám is szintén a legjobb lett, ráadásul utána évekig kerestek a szakról akiknek hasonló témájú munkája volt.

Munkahelyemen (étterem)jött egy újonc, mellette állt két műszakvezető is, nekem más munkát osztottak ki. Az újonc vmit rosszul csinált, erre az egyik műszakvezető kb. 20 vendég előtt lefordította a fejem, hogy az én hibám volt, nekem kell majd kifizetnem a kárt, meg hogy lehetek ilyen felelőtlen. Akkor már nagyon elegem volt belőle, klasszikus módon elsírtam magam. Azt mondta nem érdekli, menjek a vendégekhez. A másik műszakvezető beszélt vele, hogy túltolta a dolgot, erre behívatott az irodájába. Azt hittem bocsánatot fog kérni. De nem. Banyeg, azt mondta, hogy jó hogy sírok mert így megjegyzem, hogy hibát követtem el. Kimentem az irodából. Eléggé megviselt, mert pont akkor csalt meg a pasim is, önbizalmam nulla volt. Másnap beszéltem a főnökkel, ő kért helyette bocsánatot, többet azzal a piçsával nem lettem beosztva, de így is felmondtam 2 hónap után. A felmondásom volt a legjobb büntetés annak a piçsának, mert én voltam a legjobb munkaerő és mivel ő csinálta a beosztást így bajban volt. A munkatársaim is támogattak az ellene lévő harcban, rajtam kívül még 9- en mondtak fel ahogy megtudták, hogy távozom.

Gimiben egy páros feladatnál az én "társam" nem rakott bele semmit sem a közösbe, sőt meg sem nézte a munkánk, így nem tudtuk időben bemutatni. Ezen meg kiakadt a tanár, de csakis én voltam végig a hibás. Utána vagy 5x elő kellett adnunk a feladatunk, mert mindig talált valamiben hibát, ha nem, akkor addig csavarta, míg nem lett.

Nem az anyanyelvünkön ment az óra, nekem akkor már egy ideje meg is volt a felsőfok, de ő mindenbe belekötött. És ez nem túlzás. Magamra is vettem, fairnek sem tartottam, stresszelt is az egész szitu, szóval az utolsó előadás közben, ha nem csöngetnek ránk, az osztály előtt sírom el magam.

A mai napig nem értem, hogy miért csak én voltam ezért a hibás.

Emiatt a dolog miatt voltak idén nehézségeim sajnos. Volt egy olyan egyetemi tárgyam, ahol minden 2. héten előadást kellett tartani, és sajnos az első pár alkalommal volt mini pánikrohamom. Borzasztó volt, de kicsit bele is edzőttem, és egy nagyon rendes szaktársam párszor tartotta is bennem a lelket, amiért nagyon, de nagyon hálás voltam, és vagyok is.

A másik sport közben történt. Elég sok változás, negatív dolog volt épp az életemben, amik olyan szinten magukba szippantottak, hogy kihatott a mindennapjaimra, és még a sporton belüli teljesítményemre is.

Történt egyszer, hogy hihetetlenül rosszul ment, az edző is ideges volt már (neki sem volt sokkal jobb időszaka) és hozzám vágta kicsit burkoltan, hogy egy katasztrófa vagyok. És valami olyasmi is kicsúszott a száján, hogy nem való ez nekem.

Azért is keletkezett bennem egy törés, mert egyszerűen nem ment, sosem volt még olyan katasztrofális, és sosem kiabált még velem, pláne úgy, és még csak utalni sem utalt hasonlóra. Szóval onnantól kezdve szabályosan gyomorgörccsel mentem oda, nem is ment úgy, és nem egyszer hajszálnyira voltam a pánikrohamtól is. Végül abbahagytam, mert a mentális egészségem rohamosan romlott.

Az elsőnél nálam az segített, hogy fokozatosan szoktattam magam a helyzethez (bár ugye valamelyest kényszerből is) és sok pozitív visszajelzést kaptam, ami azért dobott egyet az önbizalmamon. A másodikat pedig lezártam magamamban, vagyis próbálom. Sajnos így is sokkal többször gondolok rá, mint kéne.