Incel. Nem degradáló ez a kifejezés a társadalmi hatását illetően?
Ez a fogalom is kezd már olyanná válni, hogy nem jelöli a pontos jelentését.
Attól még nem leszel incel, hogy éppen nincs barátnőd. Ha emiatt frusztrált vagy és a nőket okolod emiatt, meg társulhat hozzá egy kis utálat akkor már igen.
Mondjuk azt mondom a cigányokat mindig szidó meg utáló ismerősömre hogy mekkora náci, pedig tudom, hogy nem vett részt a második világháborúban.
11.
Degradáló mivolta onnan indul, amikor egyesek vitában alkalmazzák kb. így:
1.Ember mond egy érvet
2.Ember mond egy ellenérvet, ami nem tetszik 1.Embernek
1.Ember: "TE MEG INCEL VAGY, ERGO NEM SZÁMÍT AMIT MONDASZ" (És elégedetten néz körül, hogy mekkorát mondott és ő "nyert" a vitában, mert amit a másik mond az "úgysem érvényes")
Olyan ez, mint az a kép amit régen láttam valahol és apuka mondja a gyerekének, hogy "nem megmondtam, hogy mindig te fasisztázd le először a másikat?"
Nem, a degradáló mivolta onnan indul, hogy gyűlölködnek. Még nem láttam itt, hogy valakire a semmi miatt mondják, hogy incel. Ha elkezdi a tipikus incel refréneket, akkor szokták mondani.
És ha párkapcsolatok témakörben előre begyakorolt mantrákat ismételget, akkor tényleg nem számít a véleménye, ahogy földrajz témában sem számítana a laposföld hívő véleménye.
14.
Nem igazán értetted meg mire gondoltam. Sokan szitokszóként, a másik fél hiteltelenítése érdekében alkalmazzák a szót, olyanokra is akiknek vagy közük nincs ehhez. Miért? Mert onnantól bármit mond az "nem ér", mert ő "incel", hiszen a másik vitázó fél azt mondta rá.
"Nem igazán értetted meg mire gondoltam. Sokan szitokszóként, a másik fél hiteltelenítése érdekében alkalmazzák a szót, olyanokra is akiknek vagy közük nincs ehhez."
De pontosan értem, és mondom, hogy ilyen nincs. Legalább is azokban a témakörökben, ahol olvasgatok (felnőtt/család/emberek), akkor használják, ha valaki incel agyrémeket kezd el mondogatni. Ételek témakörben nem vagyok ott, lehet, hogy ott is leincelezik azt, aki nem szereti a töltött káposztát, ez esetben elnézést kérek.
18
A gyakorikérdéseken tartózkodunk jelenleg, itt bizonyos kategóriákban ez a módi.
DE!
Más kategóriákban is megvan ez, csak nem "incel"-el, hanem valami más szitokszóval.
Politika: szoci, náci, libsi, hazaáruló, fidesznyik, sorosbérenc stb.
Vallás, ezotéria és az emberek kategóriákban is gyakoriak a felkapott szitokszavak, különösen, ha dogmát sért valaki.
Ezt bizonyos nők imádják használni, evvel rövidre zárva a vitát.
De ez már régi netes hagyomány, ha bármilyen toprongy nőt visszautasítasz valamilyen szinten, akkor: nőgyűlölő, soviniszta, impotens, legújabb igen, az incel vagy.
Ezek a nők sosem a külsejük miatt vannak visszautasítva, hanem a borzalmas nőista ideológiájuk, nősovén, pökhendi, kihaénnem hozzáállásuk miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!