Mit gondoltok a COVID-os halottak kapcsán? Megdőlt az a teória a járvány kapcsán, hogy csak az idősek-krónikus betegek halnak meg?
Én kezdettől fogva úgy álltam és állok a COVID-hoz, hogy akik meghaltak benne azok már úgyis idősek voltak, tehát leélték az életüket és legyengültek, vagy olyan "nem idősek" haltak meg, akiknek volt egyébként is valami alapbetegségük. Pár hónap, vagy 1-2 év múlva úgyis meghaltak volna.
Ennél fogva nem vettem és veszem komolyan a dolgot, hiszen nettó COVID-os normál állapotú, erős halott véleményem szerint nincs csak alapból idősek meg krónikus betegek.
Van még aki hasonlóan gondolja a dolgot, vagy megdőlt ez a klisé a járvány alatt? Egyetértetek vagy cáfoljátok?
Még annyit fontos tudni, hogy persze, haltak meg 20-on évesek, mint eddig is minden évben, csak most egyértelműen semmi más nem lehetett, csak a korona. Aztán pereg az ijesztgetés.
Meg ugye azt is tudjuk, hogy nincs boncolás. Amikor meg volt, akkor kiderült, hogy nem a korona volt a halál oka, de kellett a szám a médiába.
Szóval érted. Hivatalos statisztikákat és tudományos vizsgálatokat nézve csak azt veszélyezteti a covid-19 és annak variánsai, akiket egy átlagos nátha is megvisel.
Csak kornyezetben tudok vagy egy tucat 40 evesrol aki belehalt de terjesszetek meg a hulyeseget.
Ha statisztikakat nezzuk szinten latszik h csak 20ban 7%al nott 19hez kepest a halalozas, van regisztralt 30ezer covid halott.
Persze mindent megfogtok magyarazni kulonfele konteokkal, hiszen okosabbak vagytok mint az egesszegugyi szakemberek, talaltok egy ket szinten konteos orvost es nem a masik 99% eus velemenye lesz majd az igaz hanem aze az 1%e ami azt mondja amit hallani akartok.
Az mas kerdes h a jarvanyt hogyan kell kezelni, milyen korlatozasokat kene hozni, de aki ilyeneket allit h csak idosek hallnak covidba bele az vmi nagyon hulye.
Nos, egészséges ember nincs, csak kevés vizsgálat. Kétévvel ezelőttig meg voltam győződve róla, hogy nekem az atomvillanás sem árthat, aztán a nyugdijba vonult házidokim helyett jött egy lelkes fiatalabb.
Na azóta tudom , hogy magas a vérnyomásom, a vércukrom és a koleszterinem...
Kérdező!
Már lehet látni a friss külföldi kórházi jelentésekből, hogy a hamarosan itthon is begyűrűző 4. hullámban a beoltatlanok és a fiatalok kerültek 99% -ban lélegeztetőgépre, meg a temetőkbe?
Amelyikőtök majd túléli, azoknál is visszamaradhat egész életre kiható egészségkárosodás ill. valamilyen szervi rokkantság.
De hajrá, mondjátok tovább a hülyeségeiteket.
"Pár hónap, vagy 1-2 év múlva úgyis meghaltak volna."
Csak most ez a -vértlázító- mondatod éppenséggel pont tirátok fog vonatkozni.
Majd jusson az eszetekben amikor kapkodjátok a levegőt a lélegeztetőgépen, hogy lehet, hogy itt a vége a dalnak és nem lesz már holnap.
Én tudok idősekről is a közvetlen környezetemben és fiatalokról is. Olyan fiatalokról is, akiken átment a vírus és még csak nem is tüsszentettek, de olyanokról is, akik belehaltak.
Tudok olyanról is, aki egy korházi műhiba miatt halt meg, de a lapján már a covid szerepelt a halál okaként.
Az tény, hogy vírus van, csak az intézkedések és a reakciók nevetségesek és teljesen ésszerűtlenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!