Köztetek is van ilyen, aki ennyire óvatos másokkal szemben? Mit gondoltok, jó ez a hozzáállás?

Olyan érzés van bennem, hogy nem akarom kiadni / megmutatni magamat, azt akarom, hogy hülyének nézzenek.

Úgy vagyok vele, hogyha hülyének gondolnak, akkor teljesen megfeledkeznek magukról mások, egyből kimutatják a foguk fehérjét, nem fektetnek elegendő energiát abba, hogy leplezzék magukat, mert “ez a hülye úgysem tudja mit akarok” hozzáállással hamar lebuktatják magukat előttem. Persze sosem jelzem feléjük, csupán eltűnök a közelükből.

Akárkivel kerülök kapcsolatba, ez mindig beválik, és újból felélénkül bennem, mennyire utálatos faj az ember.

Egyetlen példa a rengetegből: mint minden kapcsolatban, a legutóbbiban is naivnak tettettem magamat. Akármit hazudtak nekem, bevettem a hülyeségeiket, amitől olyan hamar felbátorodtak, hogy gyerekjáték volt lebuktatnom őket. A megcsalás volt a legjellemzőbb.

Nem érzem magamat okosnak, (mielőtt letámadna valaki) inkább csak bizalmatlan vagyok - méghozzá jogosan.

Kiskorom óta bennem van ez a visszafogottság, szüleim előtt sem vagyok teljesen önmagam, mert így sok beszélgetésüket ki tudom hallgatni, ehhez pedig úgy kell tennem mindig, mintha nem hallanám meg, amikor a lakás másik végéből szólítanak. Pedig a suttogásukat is ki tudom venni, ha odafigyelek.

Eljátszom, hogy nem tudok kikövetkeztetni bizonyos utalásokat, ha beszélnek hozzám. Értetlenkedem.

Legközelebb már elszólják magukat, és bár nem jelzem feléjük, legalább könnyen kiismerem őket.

Mit gondoltok erről?