Létezik hogy pszichopata lennék?
Figyelt kérdés
Megpróbálom nagyjából a lényeget leírni. Alapjáraton egy jó természetű gyerek voltam, durvább verekedésem se volt. Igaz gyerekkoromban sokat foglalkoztatott a halál, sokat kérdezgettem róla. Ilyen gyerekkori dolgaim voltak mint békanyúzás, meg sajnos egyszer megöltem a hörcsögömet, kíváncsi voltam meddig bírja levegő nélkül, 60mpnél megálltam volna, de nem bírta. Emlékszem nagyon sírtam. De lehet csak azért mert féltem anyám reakciójától, már nem tudom. Na ennél durvább sztori nem volt részemről. Felnőve egy relatíve normális, állatbarát ember lettem. Tinédzserként szinte minden nap jó kedvem volt. Viszont az évek alatt nagyon sok durva dolog történt velem. Azt hogy mi nem írom le, mert rámismernének. Nem erőszakoltak meg vagy ilyesmi de voltak dolgok amiket nagyon nehéz feldolgozni. És az évek alatt folyamatos csalódás az emberekkel kapcsolatban is, elárultak, kihasználtak. És egyre inkább jön elő az az énem amit eddig elnyomtam magamban. Vagyis úgy fogalmaznék hogy nem arra hallgattam. Elég antiszoc voltam mindig is, de most már odáig jutott a dolog, hogy az embereket npc-nek nézem. Megbízni nem tudok senkiben, mert engem nem fognak kihasználni, vagy átverni. Az empátia szintem (nem is tudom volt e valaha) szinte nulla, elmondják az emberek a gondjukat bajukat, de nem nagyon érint meg. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor éreztem valaki iránt sajnálatot. Pedig amúgy vannak érzelmeim, mert nem rég meghalt az egyik háziállatom, és ciki vagy nem ciki 30 éves férfi létemre de elsírtam magam. Meg filmeken is tudok sírni stb. De egyébként ez van. Töltöttem egy pár pszichopata tesztet és átlag ilyen 80% jött ki. Szóval tudom hogy van bennem, de mi lesz a következő dolog, ölni fogok vagy mi? Mert amúgy vannak ilyen jellegű gondolataim, hogy néha elképzelek ezt azt, de amíg én uralom a testem, nem történik meg, mivel nem akarok börtönbe menni stb. De ki tudja valami lehet átbillent egy olyan helyzetbe ahol már nem tudok parancsolni magamnak. Vélemény?2021. júl. 8. 00:10
11/14 A kérdező kommentje:
Konkrétan senki nincs akit szeretek :D De már nem is érdekel. Mondjuk magamat igen xD ha már más nem.
Legutóbb egy évtizedes barátságot zártam le mert a másik fél egy jellemtelen rosszindulatú kétszínű kutya lett, és ja, nem tudok már megbízni senkiben sajnos. Majd egyszer lehet lesz valaki, addig maradnak az npc-k :)
2021. júl. 8. 01:08
12/14 anonim válasza:
A neten vannak pszichopaták/szociopaták, akik pl youtubeon készítenek videókat magukról, és beszélnek az állapotukról. Nézz bele, kis npc, és vond le a következtetéseidet.
13/14 anonim válasza:
12: Tudsz mutatni ilyen videót?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!