Mit éreztek pontosan, mikor valami rossz történik valaki mással?

Nem leszek népszerű, de én örömöt. Mostanában kezdtem csak észrevenni magamon, hogy bármilyen rossz történik mondjuk egy ismerőssel akkor is akaratlanul is mosolygok, jó érzés. Nehéz magam visszafogni, mert tudom, hogy ez helytelen.

Gondolom onnan fakad, hogy gyűlölöm magát az emberi természetet és ezzel együtt az emberek 99%-tól is undorodok, szóval ja.

Attól függ kiről van szó.

Ha az egyik szerettemről, akkor nagy szomorúságot, kétségbeesést stb...

A híradóban vannak esetek amit néha meg is könnyezek, pl egyik nap bemutattak 3 apukát akik magukra maradtak a gyerekekkel, mert az anyuka meghalt. Nagyon rossz érzés fogott el, és megkönnyeztem.

Ha cibbányok öldöklik egymást akkor csak annyi, hogy: úgy kell nekik.

Ha a híradóban hallok random emberekről akkor többnyire nem érzek semmit. Nem tudok hozzájuk érzelmileg kapcsolódni, mivel nekem ők csak statisztika, nem tudom milyen emberek voltak, stb. Nagyon ritkán kikészülök egy-egy híradós hírtől, ha tudok kapcsolódni. Pl pár hónapja mikor egy általános iskolás lány halt meg autóbalesetben, őt megkönnyeztem. Azért, mert épp a nyusziját vitte orvoshoz a családjával, én meg imádom az állatokat, és úgy vagyok vele hogy aki szintén állatbarát az csakis jó ember lehet és érte nagy kár.

Ha ismerőssel történik valami, akkor sajnálatot érzek.

Bár ismerős esetében is volt már olyan hogy nem éreztem semmit a halálhíre miatt, mert ő nagyon utált ok nélkül. Én gyerek voltam ő pedig felnőtt, és egyszer csak megtépett mikor összefutottunk egy lépcsőházban. Soha nem mondta el hogy mi a baja velem. Ezek után őt nem tudtam sajnálni egyáltalán.

1# vagyok. én se érzek együttérzést. Elég elolvasni egy facebook komment szekciót, undorító. A legtöbb embert csak a következmények fognak vissza attól, hogy bántsanak másokat. Nézz meg egy facebook kommentszekciót, tele van undorítóbbnál undorítóbb beszólásokkal. Menj végig az utcán, az emberek 90% lelök szinte a járdáról. Állj be egy hosszabb sorba a pénztárnál, biztos lesz valaki aki befog szólni a pénztárosnak türelmetlenségébe. De felhozhatnám a személyes sérelmeimet is. Amíg nem álltam ki magamért addig a legtöbb ember kihasznált, megalázott vagy terrorizált (suliba végig). Azt senki se gondolta végig, hogy nekem az életem mennyire parkolópályára kerül emiatt. De amikor valakit az öngyilkosságba kergetnek pusztán "fusztráltságból"?

Komolyan, ilyen lényekkel "emberekkel" kéne együttéreznem, vagy sajnálnom őket? Irritál már a közelségük is. Kevés ember van akit tényleg kedvelek, őket biztos sajnálnám.