Ha az ember társaslény akkor miért az izolált viselkedést honorálják?

Nem tudom, hogy direkt-e, de nagyon kevered a dolgokat.

A karrierépítéshez/sikerességhez nem a barát/barátnő segítségére szoktak támaszkodni az emberek, hanem a teljes szociális hálójukra (rokon, ismerős, barát, szóval mindenkire). Úgyhogy ilyen szempontból teljesen jogos, hogy ne a párkapcsolattól várd a fejlődést.

Mellékesen, egyedül is lehet karriert építeni, ha valami olyan munkád van, amihez tudás és készségek kellenek. Ilyen pozíciókba nem tudnak berakni valami csókost, mert úgysem tudná ellátni a feladatot.

Definiáld a sikerességet. Ha 2 bérből tudtok fizetni egy albérletet és ezt már sikernek könyveled el, akkor igen, 2-en könnyebb "sikeresnek" lenni. Viszont a siker definíciója sokaknál eltér. Nálam a siker első fokozata az anyagi függetlenség, szóval nálam már (és sokan másoknak is) az alapjaiban eltér a siker definíciója a tiédtől. Következő fokozat az lenne, hogyha a saját ötleteim megvalósításán dolgozhatnék első körben félállásban / munka után (úgy, hogy minden fontosabb tényező adott), második körben pedig főállásban. Ehhez ahogy már fent is említették, nagyon is jóljön a kapcsolati tőke, szóval itt máris nem izolált viselkedésről van szó.

Persze lehet vitatni, hogy hogyan is van ez az anyagi függetlenség, ha a vállalkozás beindításához szükség van kapcsolati tőkére. Anyagi függőség alatt nem egy konkrét embertől való függésre gondolok (szülők, párom, stb...). Vállalkozásnál természetesen már mások a kiadások, ott a saját magam önállátásán felüli vállakozási költségek már több tényezőtől is függhetnek, de amíg egyik sem veszélyezteti az anyagi függetlenségemet, addig nem zavar, ha mások segítségére is szükség lehet benne.

Ettől függetlenül egyetértek abban, hogy nagyon sokan befelé fordulnak, zárkózottak, ami valahol érthető is, de ez az egyénen múlik. Nekem úgy tűnik, hogy ezzel, hogy te úgy érzed, hogy a környezeted "honorálja" tőled ezt a viselkedést, ezzel magadat vered át. Vagy nem ismered magadat eléggé vagy ezzel próbálod esetleg nyugtatni magadat, amiért nem / nehezen tudsz kapcsolatokat építeni?

Lehet érzelmi alapon gondolt erre. Pl. jó érzés ha van egy párod,több erőt ad a mindennapok kihívásaihoz,akit meg nagyon zavar a magány azt felemésztheti és kevésbé tud koncentrálni a fontos dolgokra

Azt se értem,miért olyan gáz manapság ha a gyerek a szüleivel van,költözz el minél hamarabb mert hát úristen de gáz a SZÜLEIDDEL együtt lakni?

Ha valaki jól megvan velük és segítséget nyújtanak neki,akkor minek menne egy szutyok albérletbe?

Az a gond ezzel a felfogással, hogy egyoldalú. Gondolom, a kérdező semmivel se tudja a párját támogatni. Nem tudná boldoggá tenni. De visszafele ezt elvárja.

Illetve az egyéni képességek, sikerek a mutatói annak, hogy ki mennyire alkalmas párnak.

Olyannal senki se fog összejönni, aki rád akaszkodik és a hátadon akar a xarból kimászni.

Mivel gondolom a társadalom része vagy pl ha kenyeret akarsz enni, akkor veszel a boltban, és a házadat se te építetted stb.

Az meg, hogy a munkádban mennyire vagy sikeres az rajtad múlik. És az is, hogy milyen szakmai kapcsolatokat alakítasz ki.

Igazad van a kérdésedben, ellentmondásos ez az egész. Nehezen lehet rá találni választ, de talán Kowa egyszer jól megmondta:

"Már tudom szeretni nem azt jelenti,

Hogy két ember egy igát von,

Hanem a másikat biztatni, repülni

át egy világon…"

A lényeg, hogy a másik csak bátorít(hat), javaslatot-ötletet adhat, de az utat magamnak kell bejárni. Azonban ehhez kell-, jó, ha van egy olyan valaki-társ, akivel van közös nevező-hangsúly, és akkor már könnyebb.