Szerintetek létezik olyan, hogy önbizalom, önismeret vagy ez is is olyan téves hiedelem, minthogy léteznek angyalok?

Attól még, hogy valami nem kézzel fogható nem feltétlenül téves hiedelem. Önbizalom és önfejlesztés pedig létezik.

Pont olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy létezik-e olyan, hogy intelligencia. Vagy abban sem hiszel?

Bátorság, akarat, szimpátia, érzések?

"kezdek rájönni arra, hogy azért éreztem szorongást, mert olyan tanácsot adtak, ami téves hiedelemre épül" Ne olvass Hararit. Menj el egy pszichológushoz.

Harari! Olvass szakirodalmat a pszichológiáról. Rád fér.

"az ilyen humanista nézetek, mint az önismeret, önbizalom éppolyan vallás, mint a kereszténység"

Végülis amely társadalomban a klasszikus értelemben vett vallás háttérbe szorul ott azt pótolni igyekeznek az emberek mással. A legtöbb embernek szüksége van egy ideára, figurára amire/akire felnézhet és egy ehhez kapcsolódó közösségre ahova tartozhat. Aki ezt nem találja még meg azt a legkönnyebb mindenféle szektákba beszervezni. Vagy ők maguk próbálnak meg világmegváltó ügyeket véghezvinni amit aztán nagyon túltolnak (lásd: Extinction Rebellion nevű sötétzöld szervezet, vagy az egész social justice warrior jelenség ahol mindenki igyekszik az igazság bajnokának tűnni akár úgy hogy kitalál fiktív igazságtalanságokat).

Amikor azt mondták nekem, hogy építsek önbizalmat mindig erős belső szorongást éreztem, kezdek rájönni arra, hogy azért éreztem szorongást, mert olyan tanácsot adtak, ami téves hiedelemre épül. Olyan tanácsok amik elvannak szakadva a valóságtól, nem hiába okoznak bennünk szorongást. -ez a következtetésed rossz. A saját belős valóságod, amit kisgyermekkorodban a kondinicionálás során szedtél össze, ütközik a változásra való belső igényeddel. Ez okozza a szorongást. A külvilág oly mértékben nem engedte meg, hogy kiállj magadért, átéld és kifejezd az érzéseidet etc (az önbizalom alapjai az utóbbiak), hogy már maga a közeledés a mások által kijelölt határokhoz/a határok felülvizsgálata is tüneteket produkál benned. Túl mélyen internalizáltad a kisgyerekkori szabályokat.

YNH egy történész, aki a vipasszána meditációt népszerűsíti mostanában.

Mit tudsz saját magadról elmondani? Milyen ember vagy valójában?

Nos, ha tudsz a kérdésekre válaszolni, akkor már van egy minimális ÖNISMERETED saját magadról!

Látod, nem kell ide Harari, szimplán egyszerű paraszti ésszel is megcáfolható az ő kijelentése.

Normális, hogy feszültséget kelt benned az a tanács, hogy építs önbizalmat, mert ez kb. egyenértékű azzal, hogy meszeld az eget ciklámenre.

Létezik ég is, de nem tudod végrehajtani rajta az átfestést. Létezik önbizalom is, de építeni nem lehet olyan értelemben, ahogy azt sokan elképzelik, akik ilyen okos tanácsokat osztogatnak.

Az önbizalmat a szüleid, közvetlen környezeted alapozzák meg életed első hónapjaiban és éveiben. Ha ez nem történik meg, nem alakul ki a megfelelő önértékelésed, önbizalmad. Ennek hiányát már iskolás korodban érzékelni fogod és ennek megfelelően fogod megélni az életed. Fiatal felnőttkorban ez már nagyon égetővé is válhat, mondhatni egyre növekszik a probléma, komoly életvezetési nehézségeket, diszkomfort vagy tehetetlenség érzetet szülhet akár emberi kapcsolatok, akár munka, egészség stb. területén.

Akik önbizalomépítést tanácsolnak, sokszor olyan bárgyú ötleteket adnak hozzá, hogy próbáld ki magad ebben-abban, szerezz sikerélményeket, barátkozzál stb. Ez ott óriási tévedés, hogy ezekhez már eleve kell egy elégséges önértékelés és önbizalom. Az pedig felnőttkorban egyetlen módon szerezhető meg, vezetett önismerettel. Értve ezalatt egy képzett terapeuta vezetését. Az ember önmagában, agyalással ezt nem tudja megoldani, mert az önbizalom érzelmi szinten épül ki kisgyerekkorban, amikor az embergyerek még egyáltalán nem agyal, csak érez és nagyon egyszerű egyenletek alapján ezek az érzések nagyon mélyen - "kezelés nélkül" egész életre - rögzülnek benne.

Így itt vagyunk egy másik igencsak félreértett fogalomnál, az önismeretnél. Ami nem egyenlő azzal, hogy az évek során felismerem a korlátaimat, gyengeségeimet, erősségeimet és képességeimet, ez még nem elég. Önismeret az, amikor ezek nem akaratomon kívül, dróton rángatnak, hanem amikor képes vagyok megfelelően kezelni őket. Felismerem, beismerem, megismerem, elfogadom, kezelem ezeket és motivált vagyok a fejlődésre.

Namost ezt nem tudod szubjektíven az agyadból kivitelezni, egyrészt mert magadat csak belülről látod, másrészt mert az agyad profi ellenlábas abban, hogy hozzáférj az eltemetett, de a háttérből erősen irányító "tudatalatti" érzéseidhez. A kiírt kérdésed is egy ékes példája annak, hogyan próbál a gondolkodásod megóvni a változástól: megmagyarázza, hogy aminek a hiányát felismerted magadban (önbizalom), az valójában nem is létezik, ergo nem is hiányozhat, tehát nincs itt semmi látnivaló, mindenki menjen a dolgára. Sokkal könnyebb ezt hinni, mint azt, hogy létezik, csak számodra nem elérhető - ez utóbbi erős kognitív disszonanciát ébreszt bárkiben.

Viszont az nem igaz, hogy a helyes önértékelés és önbizalom ne lenne elérhető azok számára, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy kisgyerekkorban az megalapozódjon. Erre jó felnőttkorban a pszichoterápia, ami ugyan évek elkötelezett önismereti munkáját igényli fájdalmakkal, szembenézésekkel, de képes akár a kisgyerekkori szintnél is jóval megalapozottabb, érettebb önértékelés kialakítására, hiszen mögötte van az élettapasztalat is, az ellenkező oldal megtapasztalása, ami azok életéből jórészt kimarad, akik készen kapják ezt a csomagot. Csak ehhez a gondolkodó agyadat szögletre kell rúgni és hagyni, hogy egy terapeuta elnavigáljon az elásott érzéseid között, melyeknek így ráláthatsz a gyökerükre, ezáltal azok megszűnnek téged dróton rángatni és kényszeríteni arra, hogy egy tehetetlen kisgyerek szemüvegén keresztül lásd a világot.