Ostobaságot csináltam, hogyan léphetnék túl rajta?
Több, mint egy éve nem mentünk sehova a férjemmel és mindig tartottuk a maszkviselést, a hullámok csúcspontjain még vásárolni sem jártunk, hanen rendeltünk, nehogy hazahozzunk valamit a nagyszüleimnek.
Anyuméknak le kellett utaznia vidékre egy munka miatt egy hétre és addig mi vigyáztunk volna a nagyszüleimre, akik már nem képesek az önellátásra.
Múlt héten azonban mi elmentünk egy ismerősünk szülinapi bulijába és elszaladt velem a ló, eredetileg azt mondta, hogy kb. nyitott helyen nagy ablakokkal lesz, de rossz volt az idő és nem nyitották ki az ablakokat. Majd ittam egy kis alkoholt és valahogy az összes gâtlásom feloldódott és ahelyett, hogy a tervek szerint leléptünk volna egy óra után, hajnalig ott maradtunk bulizni és táncolni. Akkor ott nagyon jól éreztem magam, de egy hét múlva belázasodtam.
Annyira bűntudatom van, hogy ilyen ostobaságot csináltam és nem tudom, hogy mivel tehetem jóvá. Nagyon dühös vagyok magamra és teljesen értéktelennek érzem magam, hogy egyszer kérnek tőlem valamit és helyette elmegyek bulizni. Hogy lehet feldolgozni ezt a bűntudatot?
Nem biztos, h korona vírusos lettél, ha megnyugtatna, akkor szólj a házi orvosnak, mond, h lázas és köhögsz és letesztelnek ingyen.
Ennél nagyobb probléma lett volna, ha a férjed csalod meg :)
#1 1Mondjuk azt nem mondtam, hogy apum beteg és műtét miatt kell elutazniuk Debrecenbe. Eredetileg ketten mentek volna, hogyha apumnak szüksége van valamire akkor anyum tudjon segíteni neki, de így anyumnak otthon kell maradnia a nagyszüleim miatt.
#2 Mindegy, hogy mit kaptam el, majdnem azt mondom, hogy a koronavírus a "legszerencsésebb", mert az ellen oltva van mindenki. Múltkor nagypapám egy sima náthától két hétig volt lázas, nagymamám, meg egy bő 4 napig. Rajtuk kívül mindenkin végigment max egy nap alatt hőemelkedéssel.
#3 Mindenki be van oltva.
Ez ugyanolyan, mint a megcsalás annyiban (és csak annyiban!), hogy ami megtörtént, azt bizony nem tudod meg nem történtté tenni.
Én a helyedben vagy próbálnék tesztet szerezni ingyen (arra hivatkozva, hogy voltál egy ilyen helyen, és bizony benne van a pakliban, hogy- akár tünetmentesen, de - megfertőződtél, ahogy az is, hogy akár tömegeket fertőztél össze), ha nem, akkor meg - a saját megnyugtatásomra - tanulópénzként kifizetném (persze ez akkor járható út, ha nincsenek mindennapi, napról napra való filléres, anyagi-megélhetési gondjaitok)
Ha pedig netán kibukik, hogy COVID-os vagy, akkor meg ha munkahelyed van, és irodán vagy, akkor kérném a home office munkavégzés lehetőségét, amennyiben lehetséges), rengeteg helyen most van lassan vége, suli esetén pedig a távvizsgázást, vagy a halasztást.
#5 Egész évben home officeban voltam.
Már csináltattunk PCR tesztet, az antigén gyorstesztből mindhárom pozitív volt, a PCR eredménye ma délutánig lesz meg, de igaziból mindegy, hogy mi az eredmény...
Szerintem elég gáz ennyire rettegni, már ne is haragudj.
Ha még ötévig itt lesz ez a fs, akkor öt évig ültök bezárkózva? :D Hagyjuk már. Aztán csodálkozol hogy az első adandó alkalommal hajnalig bulizol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!