Akartad már kiölni magadból az érzelmeidet?

Akartam. Nem jött be. A szüleimmel való viharos és toxikus kapcsolat volt az oka. Ha nem éreznék, akkor nem fájna. Ha nem éreznék semmit, akkor bűntudat nélkül hozzájuk tudnám vágni az összes sérelmemet, és nem egy mondat után elsírni magam egy veszekedés alatt. Ha nem éreznék semmit, könnyebben meg tudnám szakítani végleg a kapcsolatot.

Nem akartam, mert nincs is. Soha nem sírtam el magam, csakis fizikai fájdalomtól. Így nem is tudok együttérezni senkivel...

Most is ezt akarom, de nem megy. Egyáltalán nem erre a világra való, amit én képviselek. Mindenkinek olyan egyértelmű minden körülöttem, én meg csak nézek.

A jó érzéseket nem kell blokkolni, mert azok nélkül nehéz lenne.

Nekem az iskolás korszakomban nem jöttek össze a párkapcsolatok, mert a személyiségem eléggé tutyi-mutyi/határozatlan volt. Ahelyett hogy megpróbáltam volna változtatni, inkább feladtam a harcot, és beletörődtem hogy egyedül maradok. Elnyomtam a bennem lévő vágyakat/érzelmeket amennyire csak tudtam. Azonban idővel egy üresség alakult ki bennem. Erre elkezdtem szívni, meg inni. Ma már felnőtt vagyok, és a kiinduló probléma még mindig fennáll. De már meg sem lesz oldva, mert egy súlyos szenvedélybeteg (drogfüggő, aloholista) lett belőlem.

Igen. Mert hátráltatnak. Nem jött össze, így nem lett következménye.