Mi a véleményetek a túlzott őszinteségről?

Olyan szinten rossz, hogy az emberek nem igazán szeretik a negatív kritikát. Lehet tudja ő is mi a hiba te meg felhívod ra a figyelmét ami nem mindig jó.

Sok embert fel lehet ezzel bosszantani, megsérteni pláne ha a kinézetét kritizálod.

Én is gyakran kimondom amit gondolok aztán kapcsolok, hogy ezt azért nem kellett volna aztán fokozatosan megtanultam ha valakivel jóba akarok lenni akkor a túlzott őszinteség nem mindig játszik.

Az igazság nem egyenlő őszinteséggel.

Az őszinteségre senki nem kíváncsi, de mindneki vagyik rá.

Az nem őszinteség, hogy elomdasz valamit, amit te látsz. Az az őszinteség, ha ezt úgy tudod találni, hogy mást ne bánts meg.

A főnökömnek ez a definíciója.

De mivel aspergeres vagyok. Én nem tudom mi a különbség és nehezen olvasok gondolatokat, ezért lehető legkevesebbet mondok el másoknak. Mert bárki bármin meg tud sértődni. Valaki azon is megsértődik, ha megdícsérem, hogy jól magyaráz valamit, vagy jó illatú a süti, amivel megkínál.

Svéd kultúrában azt jelenti az őszínteség, ha visszaigazolom, amit mások gondolnak.

Na nekem ez nem. Ez nem megy.

Őszínteség hatalmas gyengeség.

"Az nem őszinteség, hogy elomdasz valamit, amit te látsz."

Ez pont így van. Őszintén elmondhatom, hogy szerintem Rozi sokat beszél, más szerint pont eleget, van, aki szerint meg csendes.

"Ha egy emberrel olyan viszonyba kerülök, hogy úgy érzem, nyíltan beszélhetek vele bármiről,"

Minden emberi kapcsolatnak két oldala van. Lehet, hogy te magad úgy érzed, ilyen viszonyban vagy vele, de egy olyan illető, aki elutasítással reagál egy normálisan megfogalmazott negatív kritikára, egyáltalán nincs veled ilyen viszonyban. Magamból kiindulva, egy közeli igaz baráttól, akit jól ismerek és tudom, hogy jó szándékból mondja meg, ha valami baja van velem, teljesen nyitottan fogadom a negatív kritikát. Egy random távolabbi ismerőstől már nem biztos.

Többek között ez választja el a felnőtteket a gyerekektől.

Mire felnövünk (már akinek sikerül), megtanulunk disztingválni. Megtanuljuk hogy nem kell minden gondolatunknak kiesnie a szánkon.

És ebből nem következik hogy az ember nem őszinte, ez az intelligencia jele.

Finoman szólva sem elegáns mindent kimondani, megjegyezni, kellemetlenkedni.

Hozzunk egy példát. Tegyük fel, azt mondod valakinek hogy "Nahát, hogy meghíztál". Szerinted nála otthon nincs tükör? Nyilván tud róla és nem is érzi jól magát miatta, attól neki csak rosszabb ha valaki a képébe is vágja.

Vagy egy másik. "Miért vágattad le a hajad? Sokkal jobban állt a hosszú." És ha neki így tetszik vagy egyszerűen így kényelmes? Aki ilyesmit megjegyez, az azzal nyugtatja magát hogy ő legalább őszinte, és őt így kell elfogadni ahogy van, de közben talán fel sem fogja hogy csak simán bunkó. Hogy mások lelkivilágát rongálja a negatív megjegyzéseivel.

Szóval igen, ez egy rossz dolog. Tanulj meg hallgatni, mert van az a helyzet amikor arra van szükség.

Ha állandóan kritizálsz másokat, akkor az egy dolog hogy nekik rosszabb lesz mert beszóltak nekik, de ráadásul te sem nyersz vele semmit.

Ha meg nem tudod elfogadni az embereket úgy ahogy vannak (hahó, senki sem tökéletes) akkor nem velük van a gond. Ezesetben igen, kerüld őket. De ne csodálkozz ha egy nap arra döbbensz rá hogy már senki nem maradt melletted.