Nő lètemre nem èrtek a gyerekek nyelvèn, más is van így ezzel?

Inkább úgy mondanám, hogy nem találom meg velük a közös hangot és valahogy nem is akarom, nincs türelmem hozzájuk.

Nem jön, hogy úgy vékony hangon gyagyáskodjak nekik, mint ahogy szoktak. Ha meg is próbálom, olyan érzésem van, hogy hülyén néznek rám és nem kötöm le őket. Ha meg normalisan, mint felnőtt próbálok beszèlni velük, az megint nem sikerül és a sok kèrdèstől falnak mennèk.

Olyankor vettem èszre ezt, amikor pl rokonok jönnek át kisgyerekkel, S egyszerűen nem tudom mit kezdjek vele, mit mondjak vagy csináljak. Anyukám is észre vette ezt, szokta is kèrdezni, hogy olyan aranyos xy miért nem foglalkoztál vele? Én meg 'mert nem tudok, nincs kedvem sem' és teljesen furán nézett rám,mintha nem lennék normális .

Belegondolok, hogy vajon ilyen maradok ha anya is leszek? Vagy a saját gyerek más lesz majd? Talán a tanítás része mèg bejön, amikor normális módon kell magyaráznom és bemutatnom valamit, de hogy ezeket a gyerekdalokat ènekeljem, vagy beszèltessem a mackókat, azt valahogy nem tudom elképzelni. Mintha egy feszültséget is èreznèk magamban ilyenkor. Az is feldühít, hogy állandóan kitalálnak valamit, rakosgatják a dolgokat a házban és pont azokat, amiket nem kène utána meg marad a rumli. A hisztiről már ne is beszéljünk, a frász kerülget, amikor a szülők egyetlen szóra ugranak és azt csinálják, amit a gyerek kiejt a száján, és nem fordítva.

Mit gondoltok erről? Ha sajatom lesz másképp gondolkodom majd? Vagy ez egy jel, hogy nem való nekem gyerek?