Nő lètemre nem èrtek a gyerekek nyelvèn, más is van így ezzel?

Haha hasonlo cipoben jarok de en nyiltan felvallalom hogy gyereket se akarok mert egyszeruen utalom oket. Nem tudom miert de szerintem rohadt idegesitoek egy bizonyos korban.(mondjuk ez igazabol lehet multido)

Neha viszont ram jon hogy egyszer majd lehetne gyerekem, de szerintem amugy ezt kinovi az ember. Mostmar elvagyok a gondolattal meg fogjuk ra hogy a rokonok gyerekeivel is, regebben konkretan nem birtam oket es nem tudtam mit kezdjek veluk. De azt mondjak mindig hogy a sajat gyerek mindig mas:)

Én ugyan szeretem a gyerekeket, nekem is van, de én pld sose beszéltem magas hangon egy gyerekkel sem, úgy beszélek velük mint ha kis felnőtt lenne.

Igen, a saját tényleg más azért,mint egy idegene, vagy egy rokoné. Bár a kamaszkori durca kort kihagynam, amiben épp most vagyunk. 😉

Viszont ha nem akarsz gyereket, abban sincs semmi kivetnivaló. Nem mindenki szeretne, akkor nem is kell erőltetni.

Valószínűleg fiatalabb vagyok mint te, nem tudom hogy ez mennyire hat így megnyugtatóan, de én sem értek a kisgyerekekhez. Főleg nem a kislányokhoz. Van egy 5 éves kishúgom, de nagyon nem találom vele a közös hangot. Idegesítő, hangos, egy kis csinibaba, és egyszerűen nem tudom megérteni. Semmi kedvem őt macerálni, ha csak hozzámszól is elmegy a kedvem az élettől. Bár ennek lehet köze ahhoz is, hogy nem egyszer fordult elő, hogy belefirkált a rajzaimba, olyanokba, amiken napokig dolgoztam, felzabálja a kajámat, hadd ne soroljam tovább. Egyszóval nagyon idegesít, és néha borzasztóan szívesen felkenném a falra :DD

De úgy általánosságban sem értek igazán a gyerekekhez. Nem tudom élvezni a velük való játékot, nem tudom magam túltenni a korkülönbségen. Zavar, hogy a környezetükben nem beszélhetek úgy, ahogy akarok, arról amiről akarok. Ráadásul magamra sem tudok vigyázni, nemhogy egy százszor aktívabb kisemberre.

De elsősorban a kislányok idegesítenek. A kisfiúkkal még úgy ahogy megvagyok, el lehet velük bohóckodni. Nem olyan érzékenyek mint a miniatűr csinibabák, akikre ha csúnyán nézel, sírógörcsöt kapnak. Persze, nyilván vannak kivételek, de érted. Úgy általánosságban.

Lehet felnőttként majd ez még fog változni, de óvónő vagy tanár biztos nem leszek :D

Igazából szerintem ne erőltesd ezt a dolgot. Mármint... Ha egyszer tényleg szeretnél majd egy gyereket, akkor máshogy fogsz hozzáállni. Ráérsz, nem kell elsietni semmit. Gondold át, próbáld meg rendezni magadban ezt a dolgot. Esetleg ha van párod, beszélhenél vele róla.

Remélem valamennyit tudtam segíteni :)

Szerintem nincs olyan hogy valakinek ne lenne való a gyerek, idővel változik az ember, lehet pár év múlva majd máshogy fogod gondolni. Ha nem, akkor sincs semmi baj, a lényeg, hogy te legyél boldog. Ne rágd magad ezen, csak sodródj az árral :))

Én sem értek. Nem is akarok. Ha velem akarnak kommunikálni, akkor felnőttként kell, nem vagyok hajlandó gügyögni és meséket gyártani, egyenesen beszélek velük, mint a felnőttekkel.

Szerencsére nem is akarok gyereket, így nem lesz szükségem soha erre a képességre.

Én most vagyok 20 éves.

Régebben még a mostanihoz képest is jobban idegesítettek a gyerek, de azt veszem észre, hogy ahogy idősödöm úgy mindig egy picivel elfogadóbb vagyok (mondjuk a 0-24-es gyereksírás nem segít ezen vizsgaidőszakban 😂)

Én szeretnék majd gyereket, de még nagyon érnem kell hozzá. Adtak már gyereket a kezembe és egyáltalán nem tudtam, hogy mihez kezdjek vele, mit csináljak vele. Meg a műhisztiket nem bírom, amikor lerí a gyerekről, hogy csak azért hisztizik, mert miért ne? 😅 Gügyögni sosem gügyögtem egy gyerekhez sem.

Tényleg csak reménykedni tudok, hogy majd felnövök a feladathoz :D, mert azért tényleg egy gyönyörű dolog gyermeket világrahozni :D

Amíg nem volt sajátom, addig nekem is nehéz volt olykor. Néha megvolt a közös hang velük, néha nem. De ne aggódj, a saját gyereked rendesen kiképez majd. :D Amúgy nem kell gügyögni meg fejhangon produkálni magad, de azért nem is szabad túl komoly felnőttnek maradni gyerektársaságban, viszont a könnyed és vicces hangnem mindig nyerő. A gyerekdalok azért nem ördögtől valók, én se tudok sokat, de ha kérte a lányom, hogy énekeljek el neki valamit, szívesen elénekeltem. Legalábbis, ha ismertem. :D Ha nem, akkor megkerestem youtube-on neki. A játékokat beszéltetni, meg nem több, mint egy kis rögtönzött színjátszókör, aminek semmi tétje, csak hülyülni kell egy kicsit kulturált hangnemben. A gyerekek mindig vevők a hülyeségre, nem kell ám hozzá különösebben megerőltetni magad. :D Ha meg nem akarod, hogy sokat kérdezzenek tőled, akkor neked kell őket kérdezgetni. Azt is csak eleinte, mert aztán ha feloldódnak és belelendülnek a dumába, utána be sem áll a szájuk, sőt a játékokban is simán irányítanak, hogy kinek mit kell mondania, csinálnia, nem neked kell ám egyfolytában őket szórakoztatnod, egyszerűen csak részt kell venned velük a játékban.

A zsivaj, az sajnos a gyerekek velejárója, ahogy a hiszti meg a futkorászás, meg a mindent felborítunk, leverünk, összetörünk ésatöbbi. Amíg nem a sajátod csinálja, addig csak azt a rövid időt kell kibírni, amíg nálatok van. :D Az nem egy nagy kunszt. ;) De ha már a sajátod csinálja, akkor megpróbálod fegyelmezni, aztán amikor rájössz, hogy egy bizonyos szinten túl úgysem megy, akkor egyszerűen megszokod és idővel a felét már meg sem hallod, észre sem veszed. És lesz olyan is, ami majd kiveri a biztosítékot nálad és jól helyreteszed a gyereket. Egy a lényeg, ha lesz sajátod, utána se unatkozni, se egy jót pihenni nem fogsz hosszú-hosszú évekig. XD

Egyébként az, ahogy egyre jobban belejönnek az emberek a szülői szerepbe, az egy észrevétlen folyamat. Mert együtt változunk és tanulunk mi is a gyerekkel, ahogy ő növöget fel lassanként. Szóval aggodalomra semmi ok, ha gyermektelenül még nem tudod mit kezdj egy gyerekkel. Nem mindenki született "ősanya". :)