Szerintetek van, létezik szabad akarat ? Kifejtem lent.

"A génkészlet, amit az ember kap, nagyjából előrevetíti, milyen életet fog élni, mennyire lesz sikeres, erős, vagy gyenge jellem lesz-e."

Nem.

"Ha valaki gyenge géneket kap, ígyis-úgyis az Élet vesztese lesz, akárhogy kapálózik, hibát hibára fog halmozni, mert így lett beprogramozva."

Nem.

"A sikeres emberek eleve azért sikeresek, mert kedvezőbb külső és belső adottságokat kaptak, tökéletes génekkel és személyiséggel."

Nem.

Nagyon lesarkítottad a dolgokat és túlbecsülöd ezen pontok szerepét az életben.

A szabad akarat az adott. Akár ateista, akár vallási szemszögből nézed.

Nem tudjuk eldönteni, milyen családban növünk fel, de mi döntjük el, hogy hogyan küzdünk meg ezzel, milyen tanulságot vonunk le belőle és hogyan kezeljük magunkban az ilyen élményeket. Nekem nem volt horror a családom, de apám egy agresszív zsarnok volt, aki megkeserítette a gyerekkorom és akitől úgy kellett kimenekítenem anyám, különben örökre ott maradt volna bántalmazottként mellette. Határozottnak kellett lennem és számomra ennek az volt a tanulsága, hogy megtanultam az ilyen embereket lerázni magamról és hatékonyan fellépni ellenük, illetve aszerint is rendeztem be az életem, hogy soha ne kelljen senkire úgy rászorulnom, hogy olyan helyzetbe kerüljek, mint anyukám. Egy karakán, erős ember lettem a családi viszonyoknak hála, aki nem a vérségi kapcsolatot tekinti értéknek, hanem a viselkedése alapján tart valakit szerettének, erősen meghúzva a határait. De reagálhattam volna erre úgy is, hogy összeomlok és felveszem anyukám dependens, áldozat szerepét a jövőbeli kapcsolataimban, hagyom, hogy apám válasszon helyettem karriert (akart volna, ha hagyom) és hagyom, hogy kihasználjon (szintén szerette volna).

"Vagy pl az osztálytársainkat se válogathatjuk meg." Több iskolába is jártam a költözések miatt elsősorban. Nem minden osztályközösség volt kellemes, voltam én is a piszkált gyerekek között. De megtanultam kezelni ezeket a konfliktusokat és hatékonyan fellépni a bántalmazóim ellen. A munkahelyeimen ismétlődtek azok az embertípusok és társas viszonyok, amik az osztályaimban. Szerintem kifejezetten jól jártam azzal, hogy gyerekként megtanultam, hogy hogyan kell kezelni az ilyesmit, különben most komoly gondjaim lennének a beilleszkedéssel, ami bizony a karrieremre is komoly hatással lenne. Sok ember úgy reagál az iskolai bántalmazásra, hogy egy életre elbújik és bezárkózik. Én ezeket a gátakat leküzdöttem magamban, mitöbb, csírájában fojtottam el, így nem kellett ilyen felnőtté cseperednem.

A többiben nincs tapasztalatom, de ezzel a két példával azt akarom kifejezni, hogy egy konfliktusos/problémás helyzetben legalább annyi lehetőség is van, mint amennyi buktató. Az általam említett két példára lehetett volna nagyon rosszul is reagálni és egy életre viselni magamon a sebeket, amiket okoztak. Én másképp dolgoztam fel ezeket, inkább fejlesztett rajtam a helyzet, mintsem megtört.

A sorsa az embernek lehetséges, hogy valamilyen szempontból predesztinált, de egyáltalán nem mindegy, hogy mit kezd azzal a csomaggal, amit kapott. Van múltunk, vannak hajlamaink, vannak gyengeségeink, de ezek önmagában semmitmondóak. Mindenkinek vannak ilyen dolgai, minden tényező visszaüthet így vagy úgy. Hidd el, a gazdagság is. Az, hogy ezeket átfordítsuk egy adaptív viselkedésve és megtanuljunk hatékonyan élni vele, egészséges működést produkálva, sokkal inkább elrendezi a szálakat az életünkben szerintem. Lehet csomó dolog miatt játszani az áldozatot, de az nem fog előrébb vinni. Az élet ilyen, tudni kell vele mit kezdeni.

6: ha ilyen mentalitásban kellene élnem, valószínűleg már felkötöttem volna magam.

Az ilyen emberekben nincs küzdés, életösztön. Erőtlenek és kényelmesek. Így pedig nyilván őket igazolja a kis teóriájuk, miszerint aki szar, az szar is marad.

Nincs szabad akarat, de nem azért amiért te gondolod.

Pl:

Tegyük fel, hogy befogadhatsz a menhelyről egy kutyát vagy egy macskát. Te döntöd el hogy melyiket. Te a macskát választod. Ez így szabad döntésnek tűnik, igaz? Te viszont azért választottad a macskát, mert egy kutya megtámadott 6 évesen, így utálod azokat a dögöket... Elvileg te döntöttél, a döntésre viszont hatással volt egy kóborkutya 10+ évvel ezelőtt.

A környezeted, a téged ért események döntenek helyetted igazából, nem pedig te.