Hogyan változhatnék meg? Levetkőzhető ez az undorító sznobság? Pszichológus kellene nekem, ugye?
Szóval én is belátom ma már, magamba néztem, sosem leszek így boldog, én is látom már. Mindig a külsőségeket nézem ELSŐKÉNT. Aztán ha érdekel is a belső - mert az is fontos - a külső akkor is jobban számít sajnos.
Mikor férfiakkal ismerkedem akkor mindig az a fontos, hogy magas, borostás, jóképű legyen. Emellett legyen drága autója, jó munkája, karriere, megnézem, milyen telefonja, órája van. Ha bort válasz, vesz, megnézem, mennyire drága, stb...
Valamilyen szinten ez normális, úgy gondolom. Ilyenekkel is voltam együtt, de vége lett, mert másik országba költözött vagy az uralma alatt akart tartani, mindent megszabott vagy a másik, akiben nem lehetett megbízni. Persze nem azt mondom, hogy az összes ugyan olyan, éppen azért keresek most is hozzájuk hasonlót.
Olyan párt szeretnék magam mellé, aki már elért valamit az életben, engem is tud motiválni, nem kell az anyagiak miatt aggódnia, stb, lehet vele tervezni.
AZONBAN:
Ismerkedem valakivel éppen és egy álom a belseje. Lehet rá számítani, mindent megtesz, segít, támogat, kedves, odaadó, őszinte, nagyon hasonló a humorunk, csodál engem - látszik, nem ismer még teljesen, az igazi arcom - családcentrikus, korban tökéletes, szeret utazni, főz, most, takarít és ez mind igaz!
DE: nem olyan anyagi helyzetben van, ami nekem “megfelel”, ahogy azok, akikkel általában ismerkedem, nem sportos, izmos, sőt... abszolút egy vézna, nagyon... miattam kezdett el otthon edzeni(!!), persze nem sok látszik rajta... nem is vonz szegény, abszolút nem férfias a szememben, olyan mint egy nagypapa vagy éppen nagymama, emellé feminin, átlagos, nem drága autója van és nem is szellemi foglalkozású menedzser féle vagy vállalkozó. Annyira szánalmas vagyok, hogy el akarom vinni fogfehéríttetésre, ahova én is járok... amennyire “behódol”, bele is menne, hogy nekem megfeleljen minél jobban.
Nem tudom ezek miatt elképzelni vele a kapcsolatot hosszabb távon. Vele pedig boldog lehetnék, mert szeret, mindent megad, sosem csalna meg.
... de szégyellném őt - kövezzetek meg - mindneki előtt és - folyamatosan az “alfa hímek” után ácsingóznék - már most is azt csinálom. Mindig hiányozna a szép, feltűnő, autó, a vonzó, férfias test, hogy az utcán “álom párként” néz meg mindenki minket, mert annyira jól nézünk ki. Rá nem tudok büszke lenni, hogy huuu, mennyi mindent elért és milyen sikeres férfi.
Köszönöm a normális válaszokat!
Hagyd békén, ne tedd tönkre az életét!
Te nem sznob vagy, hanem nagyon felületes, anyagias lény, ezért nem vagy alkalmas normális kapcsolatra
A kérdésem az, hogy mit tehetnék, hogyan változhatok meg.
Nem azt kértem, hogy szapulj.
... de azért köszönöm a te válaszodat is, nagyon kedves ember vagy!
9.
A kérdésem az, hogy mit tehetnék, hogyan változhatok meg.
Nem azt kértem, hogy szapulj.
... de azért köszönöm a te válaszodat is, nagyon kedves ember vagy!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!