Én csak azt akarom, hogy ezt valaki elolvassa és talán sorstársat is találok (?)

Egyszerűen csak elég volt a folyamatos kattogásból és ha ide leírom, talán jobb lesz.

Mióta az eszemet tudom küzdök saját magammal. Oka szerintem a kiközösítések, rossz családi háttér, alapból befelé forduló vagyok. Amikor először kiközösítettek (7 évesen) depressziós voltam, de erre csak később jöttem rá, mert egy konkrét emlék belém van égve érzésekkel együtt és depresszióval talán mindig is küzdöttem, de 14 éves korom körül kezdtem el saját magam változtatni ezen, utána egy pár évig jól voltam, aztán megint minden szar lett, szarabb, mint volt. Magamra pakoltam szociális fóbiát, rengetek szorongást, megfelelési kényszert, kényszerességet is. Ez megnyomorít engem, pedig tudom, hogy én nem ilyen lennék alapból. Ez az előbbiek ellen beszél, de megszerettem emberek között lenni(arra már rájöttem azért, mert kapok tőlük figyelmet, kedvességet), szeretek beszélgetni, de nem tudok, mert a szorongás miatt nem tudok feloldódni. persze sokszor szeretek egyedül is lenni, mert akkor biztonságban vagyok. Elvárom magamtól, hogy normális legyek, pedig nem vagyok az. Ez az egész egy ördögi kör. Mostanában estem pofára, hogy ez így kurvára nem normális. Csak úgy érzem meg van kötve a kezem és nem tudok szabadulni ebből az egészből. Fontolgattam az öngyilkosságot is, mint megoldást, mert ebből kijönni... Ezek az érzések mélyen begyökerezték magukat az agyamba.