A nárcisztikusság öröklődik? Azért lettem ilyen, mert nem figyeltek rám?

Valahogy sosem tudtam igazán barátkozni, vagy legalábbis nem nagyon alakultak ki társaságaim. Vannak barátaim, de ritkán tartom velük a kapcsolatot. Nincs egyetlen olyan közeli barátom se, akit bármikor felhívhatnék, hogy most elmennék bulizni, vagy csak csináljunk együtt valamit, és eljönne velem. Nem tudom elengedni magam valahogy.

Elgondolkodtam ezen, és arra jöttem rá, hogy valószínűleg rossz jelzéseket adok. Valamiért ösztönösen minden fiúban mindig riválist láttam, mindenkinél jobb akartam lenni, nőkbe meg rendszerint vagy azt képzeltem bele, hogy lenéznek (amennyiben számomra vonzó lányról volt szó), vagy ha ilyen nem volt, és jól kijöttünk, akkor nagyon jó barátaim lettek. Lánybarátok előtt sokkal inkább meg tudok nyílni, mint fiúk előtt.

Rettentően magányosnak érzem magam. Nagyrészt elmúltak az egyetemista éveim, és rájöttem, hogy még sose kötődtem igazán szorosan emberekhez. Lehet, hogy azért van ez, mert itthon kb. soha nem figyeltek rám, és el lettem hanyagolva és ez mindig nagyon bántott?