Létezik, hogy idővel 180 fokos fordulatot vett a személyiségem? Vagy mindig is az voltam, aki, csak valami elnyomott?

Kb. 17-18 éves koromig senkivel nem barátkoztam, viszont voltak barátaim, de én magam sosem nyitottam úgy senki új ember felé. Utáltam a diszkókat, utáltam az ivászatot, megvetettem aki ezeket művelte. Soha nem mentem bandázni a városba, soha nem mentem össze-vissza programokat szervezni, mint a többi fiatal. Hanem első utam a számítógéphez vezetett minden egyes nap, amikor nem volt egyéb kötelezettség.

Nem igazán adtam magamra semmilyen téren sem. Semmi haj, semmi ruhastílus. Ahogy esett úgy puffant.

Viszont mindig is vágytam arra ez idő közben, hogy én is népszerű legyek, mint a többi rosszfiú stb.

18 éves korom után viszont teljesen a szöges ellenkezője lettem. Ha 1 napot egyedül kell töltenem, már mindenféle bajom van. Mindig kell találkozzak valakivel, szeretem a bandázásokat, szeretek mindig programokat szervezni. Már nem ülnék le számítógépezni, mert időpazarlásnak gondolom. Betegesen odafigyelek a ruháimra, hogy mindig a legjobban kinéző legyen rajtam éppen. Ha a hajam éppen nem úgy áll, ahogy én szeretném, akkor már kevésbé nagy kedvvel megyek ki az utcára.

Van olyan, amikor legszívesebben minden nap mennék buliba, és már egyre többet iszok. Érzelmileg pedig az lettem sajnos ami mindig akartam, érzéketlen "rosszfiu" a lányok szemében.

De legbelül még mindig érzem azt, hogy ezek nem jó dolgok és ez nem én vagyok igazából, és sokszor visszarántanak ezek a kételkedő gondolatok. Viszont az esetek 80%-ban élvezem ezt az "életmódot".

Olyan mintha két énem lenne belül, és ők vívódnának egymással.

Most akkor melyik a valódi?