Jót tenne nekem, ha egy évet dolgoznék, utána folytatnám a tanulást? Merjek belevágni? 19/l

Itt most egyetemrol van szo egyebkent?

Az a baj, hogy az esti tagozat munka mellett nem egy leanyalom, nehezebb, mint a sima nappali.

Sima erettsegivel 1 evre hova vennenek fel dolgozni? Teszkoba? Mekibe? Mi ertelme van 1 evet kidobni az eletedbol arra, hogy prolik kozott legyel heti 40 oraban? Ertem en, hogy befasultal a tanulasba, de akkor probalj meg mashogy feltoltodni. Pl mozdulj ki otthonrol, mert szerintem apad rengeteg energiadat leszivja. Vagy vallalj diakmunkat, hogy legyen egy kis penzed.

Szia!

Meglehetősen hasonló helyzetben voltam én is, a családom sosem biztatott semmiben, és folyamatosan próbálták rám erőszakolni a saját világképüket, ami ráadásul megrekedt a múltban, és sok esetben nem is érvényesíthető manapság.

Más válaszolókkal ellentétben igenis azt javasolnám, hogy próbálj meg kicsit Te is a saját lábadra állni, nekem is nagyon jót tett, hatalmat adott a saját életem felett. Ha esetleg van kedved, akkor beszélgethetünk erről, szívesen elmondom én is a tapasztalataimat. :)

Én viszont úgy látom, hogy addig kell tanulni, amíg tudsz. Teljesen felesleges megszakítani, utána sokkal nehezebb lesz visszaülni a padba, mert fáradt leszel, nem pörög már úgy az agyad, mennyivel jobb élet, hogy pénzt is kereshetsz, stb. Egyszóval kiteszed magadat annak a veszélynek, hogy az életben többé hátra sem nézel és 10-20 év múlva jutsz el oda, hogy megbánd. Most az iskola iskola iskola a problémád, később meg majd a munka munka munka lesz, amit nem tudsz mivel megtörni, mert ha élni akarsz, dolgoznod kell. Tanulj, amíg teheted! Apukádnak pedig legyél hálás! Attól, hogy egy konok ember, aki örökre a kislányának fog tekinteni, még nagyon szeret téged és biztosan nem akar rosszat. 40+ korban már megvannak az ember berögződései, te pedig csak a kicsi lánya vagy.

Apukám még most, 30 éves fejjel is előadja olykor a féltő apatigris figurát. Alig tudta feldolgozni, hogy férjhez megyek, pedig nem az első páromhoz mentem hozzá és együtt éltünk akkor már 3 éve. Nyilván ez a hozzáállás már inkább kedves, mint zavaró, mert nem vele élek, nem akar már megváltoztatni, csak érezni, hogy azért a kicsi lánya is maradok örökre.

A szülőknek nehéz feldolgozni, ha felnő a gyerekük és rájuk hirtelen "kevésbé lesz szükség". Teljesítették életük nagy feladatát. Nyilván az ő feje felett is ott lebeg ez már.

Szerintem az ötlet jó.

Nekem már megvan azóta a diplomám, de 19 évesen is úgy voltam, hogy a hátam közepére sem kívántam az egyetemet. Anyám viszont ragaszkodott hozzá, hogy azonnal menjek egyetemre gimi után.

Sajnos az lett a vége, hogy elkezdtem egy szakot, ami kiderült, nem nekem való, utáltam. Később visszamentem az egyetemre, úgy, hogy már tudtam, mit akarok, és onnantól jól is éreztem magam ott.

Ha még egyszer csinálhatnám, én is dolgoznék 1-2 évig, és amíg körvonalazódna bennem, mit szeretnék csinálni, gyűlne a pénzem is. Az egyetem sokszor kiadásokkal jár, még akkor is, ha állami ösztöndíjas képzésen tanulsz.