Mit csináltok 20-30-as évitekben jelenleg?

30/F vagyok, informatikus, saját lakásban (hitellel), de anyagilag rendben vagyok, nincsenek ilyen jellegü problémáim. Egészségügyileg is rendben vagyok szerencsére, rendszeresen edzek, hogy az ülőmunka miatti mozgásszegény életmódot kompenzáljam.

Szóval ezek a jók, következzenek a kevésbé jók. Nem igazán vannak barátaim és párkapcsolatom sincs, elég nehéz egyedül kitörni ebből az állapotból, de próbálkozom és aránylag pozitív vagyok a jövőt illetően, elvégre már az utóbbi 1 évben is rengeteg minden változott pozitív irányban és sikerült egy depressziós korszakomon túllendülni. Bár még előtör néha, de már nem olyan intenzitással, mint régen.

32 éves vagyok és elég elveszettnek érzem magam.

Édesanyámmal élek ami nekem nem okoz gondot mert olyanok vagyunk mint a legjobb barátnők.

Van egy párkapcsolatom egy éve, de ahol most tartunk ott megállt a dolog mert sem házasodni nem akar soha életében, sem gyereket. Szóval vele ez a max hogy együtt vagyunk, és így éldegélünk. Váltani meg ijesztő. Kényelmesebb egy megszokott partnerrel lenni akit már kiismert az ember, akivel kialakult a kapcsolat dinamikája, mint újra kiállni a húspiacra :/

Mesterséges intelligenciát fejlesztek nagyrészt.

A barátaim lemorzsolódtak az évek során, mert mindenki bejárta a társadalom által elvárt útvonalat. Megházasodtak, gyerekeik lettek és valahogy szétnőttünk, nagyon eltérő lett az életünk, meg az érdeklődési körünk.

Terveim nincsenek, nem tudom mit kezdjek magammal, vagy hogy mi lesz 10 vagy 20 év múlva. Félelemmel tekintek a jövőbe.

Jól érzem magam, kicsit zsúfoltak a napjaim, de lelkileg rendben vagyok, boldognak mondanám magam alapvetően. Tavalyelőtt ilyenkor volt pár nagyon rossz hónapom, sorozatos pánikrohamok, depresszió... Ebből még tavalyra is maradt. Szerencsére helyrejöttem.

Szoftvertesztelő vagyok diákként, mellette tanulok. Ha a munkára értetted. :) Igyekszem szabadidőmben is aktív maradni, amennyire tudok. A sport sokat segített mindig is lelkileg, arra mindig szakítok időt. Próbálkozok néha alkotni ezt-azt, de agyilag nagyon leszív a munka és a tanulás.

Mostanában sok új embert ismertem meg, sajnos a régi barátaim viszont kezdenek eltűnni. Úgy érzem, mióta nem tartom egyben egy személyben a baráti kört, nekik már nem fontos... De vannak új emberek körülöttem, akikkel úgy látom, érdemesebb foglalkozni, mert ők is keresnek, szóval az élet megy tovább. Nyáron lettem eljegyezve, egy másfél éves boldog kapcsolatban. Reméljük, így is marad. :) Szépen alakulunk, gyűjtögetünk közös dolgokra, pár év múlva esküvőt is szeretnénk. A szüleimmel évek óta változatlan a kapcsolatom, apukámmal és a tesómmal nem beszélek egyáltalán, anyukámat kéthetente-havonta látogatom, vele jóban vagyunk. A párom családja is hasonlóan vegyes érzésekkel tölt el, az anyukája paranoiásan utál engem, mert félti tőlem a fiát. Hosszú sztori...

A célom az, hogy itthagyhassam a tesztelői melót és elkezdhessek fejlesztőként dolgozni. Ehhez még sok dolog kell, de igyekszem. Folyamatban van két képzésem, amiből az egyikkel jövőre végzek, lényegesen szabadabb leszek úgy, hogy már nem kell nappali tagozatos diákként vergődnöm. :) Szeretnék menni további képzésekre, de az nem mostanában lesz, ezt a szakot is saját zsebből állom, örülök, ha végre nem erre megy el a havi bérem jelentős része. A következő pár évben meg akarom magam szedni kicsit anyagilag inkább. Szeretnék nagyobb otthont, szeretnék családi nyaralásokat, többet lenni q szeretteimmel, többet látni a világból... Egyelőre ez nem aktuális. Gyereket semmiképp sem akarok és ez az érzés évről évre erősödik bennem.

A dolgaim jól alakulnak. Nem tudok ennél többet mondani. Egyelőre nem aggódom amiatt, hogy nem jó irányba tartok. Sok dolog fut jelenleg párhuzamosan az életemben, egyelőre a ezek közül az a legfontosabb, hogy haladjak a karrieremben úgy, hogy az ne menjen a kapcsolataim rovására. Volt egy szak/szakmaváltásom, kicsit idősebben léptem a szakmába és később kezdtem az egészet, mint a többi diák, aki egyből a neki megfelelő területen kezdett el tanulni és már 20 évesen talált megfelelő állást. Igyekszem behozni a lemaradásom. Remélem, a korábbi tanulmányaim is jók lesznek majd valamire a szakmámban.

Most 24 éves vagyok.

23 éves lány vagyok.

Több mint 3 éve dolgozok a mostani munkahelyemen. Egyetemre nem mentem, nem akartam továbbtanulni. Inkább dolgozni akartam. Nem keresek sokat (250 ezer), de nekem teljesen jó.

Albérletben élek vagyis élünk párommal. A kapcsolatunk 2 és fél éves. Jónak mondható, kiegyensúlyozott, de nem tudom mi lesz a jövőben. Igazából eléggé összeillünk, csak sajnos 1-2 nagyobb dologban nem értünk egyet pl én nagyon szeretnék házasságot, ő viszont házasságellenes. Szóval majd kiderül 1-2 év múlva hogy hogyan tovább.

Terveim nincsenek egyenlőre. Jól érzem magam ahogy most vagyok.

25 éves nő vagyok. A párommal lassan két éve élek együtt és borzasztóan boldoggá tesz. Megnyugvással tölt el, hogy hasonló a jövőképünk, gyerek nélkül a hobbijainknak és egymásnak élve.

Jelenleg az anyagi biztonság megteremtése a fő cél hisz a nagymamájával élünk együtt aki ha elmegy, a párom szülei abban a pillanatban eladják a házat, amiből mi a rossz kapcsolatuk miatt nem nagyon számíthatunk semmire. Nem mintha ez elvárható lenne, végülis nem kötelességük támogatni minket.

Bár megszereztem a biológus diplomát, a környéken sehol sem tudtam elhelyezkedni vele, az elérhető állások pedig mind elvárások szempontjából mind fizetés ügyileg siralmasak így jelenleg ápolónak tanulok, amivel ausztriába két hetes időszakokkal járnék ki dolgozni, amivel dupla annyit keresek majd mint amennyi itt a minimálbér. remélhetőleg ez segít majd megalapozni az önálló életünket,mert így, hogy jelenleg munkanélküli vagyok, haszontalannak érzem magam, ami néha átcsap időszakos depresszióba. Hogy hova költözzünk majd, azt nem igazán döntöttük el, de terv az sok féle van.

A nagymama akivel együtt élünk demnciás. Borzasztó látni ahogy leépül, ahogy összerezzen a gondolatra is, hogy egyedül marad de a mindezek miatt kialakult szánalom sem képes eltakarni azt a hihetetlenül dühöngő érzést amikor már tizenhatodszorra kérdi meg, hogy ettek e a kutyák,amikor újra és újra kihúzza a mélyhűtőt mert világít, tehát túl sok áramot fogyaszt, amikor nem lehet róla meggyőzni hogy ne szedje le az éretlen gyümölcsöt és ha már leszedi, ne a szekrény aljába tegye hogy aztán ottfelejtve megrohadjon. A legrosszabb viszont arra gondolni, hogy valószínűleg ránk is ez vár.

Elég antiszociális vagyok, így csak egy embert nevezhetek barátomnak, viszont nem is igazán igényelek többet. A családommal nagyon jó a kapcsolatom és tudom, hogy mindíg számíthatok rájuk.

Az időm jó részét a hobbijaim teszik ki ami a varrás, festés, kockulás, kertészkedés.

Sokszor úgy érzem, soha nem fogok igazán felnőni és aztán rájövök, hogy amíg képes vagyok megállni a lábamon, ezzel nincs is semmi baj.

Alapvetően nem jól és eléggé félresiklott az életem.

Gyerekkoromban, tinikoromban eléggé autisztikus voltam, kb. ifjú Sheldon szintjén, rettenetesen furcsa emberke, beilleszkedésre képtelen. Mindentől és mindenkitől féltem. Görcsösen tanultam, sokat. A logikai készségem csapnivalóan rossz volt. Tényleg iszonyú fura voltam, engem se értett senki és én se értettem az embereket. Ügyetlen voltam csaknem mindenben, gyenge, nagyon gyenge és nem is 100%-ig egészséges. Ráadásul nagyszülők neveltek.

Igazából az a gond, hogy nem fejlesztettek engem és nekem se volt erre igényem, olyannyira a saját kis burkomban éltem és kb. 16-17 éves koromig a legtöbbször fel se fogtam a minket körülvevő világot.

Most 27 vagyok. A huszas éveim eddig a tanulásról szóltak. Részben a fentiek miatt se találtam meg utamat. Én csak olyan szinten szeretnék karriert, ami biztonságot ad, tehát ha pl. elveszítem a munkám, találok újat, ha nem tetszik, tudok váltani, mert valaminek a szakembere lehetek. Tehát nem akarok betanított munkás lenni.

Hát, gimi óta hoztam/hozom a rossz döntéseket és brutálsok tanulás van mögöttem, általában hétvégente és délutánonként is.

Az állóképességem, izomerőm, egészségi állapotom nem a koromban megfelelő. Ha a két számjegyet megfordítjuk, na annak már megfelelő.

Párkapcsolatom nincs és az autisztikusságom miatt nem is tudom, hogyan lesz... 2013 óta ismerek egy férfit, akivel kerülgetjük egymást, kvázi "se veled, se nélküled". Azóta nekem volt egy kapcsolatom másvalakivel eddigi életem legkiegyensúlyozottabb szakaszában.

Szeretnék is gyereket, meg nem is, de ahhoz, hogy legyen, nem érzem magam egészségesnek testileg, lelkileg pláne nem. Plusz a tanulás miatt még sohase éltem igazán. Szeretnék hétvégén túrázni járni, de kettesben és nem úgy, hogy előtte a gyerek "leadását" kell intézni. Szeretném, hogy legyen egy párom, akivel random, nap közben, chaten beszéljük meg, hogy most este vacsora valahol, most este mozi valahol, szeretnék élményeket megélni, néha spontán lenni.

A második diplomámat várhatóan 30-31 éves koromban szerzem meg. Igazán utána kezdhetnék élni. Nade akkor mikor lesz gyerek?

Igénylem a sok alvást, ezerötszáz hobbim van, nem szeretek rohanni a mindennapokban (és hajlandó se vagyok), lassú életet szeretnék, emberektől távol (utálom az embereket, a tömeget, a betonrengeteget), de az életem nagyon nem a megfelelő irányba tart ehhez.

20 eves no vagyok, jelenleg padlon erzem magam..most vesztem el eletem nagy szerelmet, akirol ugy gondoltam, hogy o az "igazi", nem tudom hogyan, de ezzel kell most megkuzdenem, hogy tul eljem

Telen fogok vizsgazni, apolo vagyok, de reszt kellett meg vennem, egy kepzesen, a munkam miatt, hogy feljebb masszak a rangletran.

A kapcsolataimat tekintve, maganyosnak erzem magam, ellaposodott az osszes barati, es csaladi kapcsolatom is, ugy erzem nem szamithatok senkire.

Senkinek sem vagyok fontos, pedig szuksegem lenne a tarsasagra, foleg most..

Lehet kesobb megbanom ezt a "valaszom", de ez kikivankozott belolem..

-Tanulok(esti iskola+nyelvet tanulok, készülök egyetemre), és munkát keresek.

-Rosszul érzem magamat, mert nincs munkám, és nincs saját pénzem, nincs vagyonom, nincs autóm, nincs semmim.

-Építőipari szakmát tanulok, egy ideig ezzel akarok foglalkozni, mert jó pénz van benne, és szeretem, de nem tudom mennyire fog ez összejönni. Csak egyetemig akarom csinálni.

-Van egy laza kapcsolatom, és van két barátom, meg pár haverom. Velük elvagyok.

-Tervem a nyelvvizsga, aztán az egyetem, majd vállalkozàs(egyetem alatt).

-Dolgaim rosszul alakulnak, nem minden sikerült amit akartam, és nem vesznek fel sehová.

20 vagyok.

-Hogy érzitek magatokat?

Ez nagyon hullámzó, de a diagnosztizált mentális betegségem magyarázat rá.

-Mivel foglalkoztok?

Tanulással. Egyetemen mesterszakkal, és egy OKJ-s képzéssel. Jobb helyen nem is lehetnék, mert mindkettőt imádom.

-Hogyan alakulnak a kapcsolataid?

A vőlegényemmel nagyon jól. Olyan barátaim, akikkel napi szinten beszélek, találkozom, nem nagyon vannak. Mindig is introvertált voltam, de az utóbbi években az a kevés is kikopott mellőlem, hát még a járvány ideje alatt!

-Mik a terveid?

Egy saját vállalkozás lenne a legjobb.

Inkább azt tudom, hogy mi nem... Multinál nem szeretnék dolgozni, hacsak nem muszáj. Bár, lehet, hogy az anyagiak miatt arra fogok kényszerülni, hiszen elég jól fizetnek, főleg az én diplomámmal.

-Hogyan alakulnak a dolgaid?

Vegyesen. Tudom, hogy sokan sikeresnek látnak, de rengeteg kudarccal is szembenézek. :(