Tudatos gyermektelenek, akik legalább 40 évesek! Megbántátok-e, milyen az életetek, elfogadnak-e Titeket?

Közel állok a 30-hoz és nem akarok gyereket.

Részben mentális 'rendellenességek' miatt, amelyek miatt szerény véleményem szerint még a párkapcsolat is kihívás lesz.

Részben extrém magamnak valóságom miatt - amin mellesleg nem is akarok változtatni.

Részben azért, mert a gyermeknevelés egy életforma. Ha valaki gyereket, gyerekeket vállal, akkor 20+ évig a gyermeknevelésnek szentel mindent.

Én szeretnék lassan élni, eleget aludni, eleget sportolni és hobbizni. Igen, lehet, hogy önzőség. Őszintén: nem érdekel.

Nem is vagyok valami egészséges, "életrevaló" típus.

Nem akarok megélni egy vagy több terhességet se.

Ha összejön a karrierem (ami még nem biztos), akkor az is egy ok lesz. Mert az egyik félnek se egészséges és természetes, ha fél év múlva visszamennék dolgozni, de ha nem, akkor feleslegesen tanultam annyit.

Nem akarok rohanni, kihagyni a reggelit, 15-20 évig nem sportolni, nem foglalkozni a hobbijaimmal.. Vagy ha mégis, mindkettőt lopott időben.

Igen, valaki számára a világon a legszebb dolog a gyerek. Viszont szerény véleményem szerint nem mindenki van ezzel így!

Ismerni nem ismerek tudatos gyermektelen párokat.

Itt, ezen az oldalon olvasom többektől, hogy nem akarnak gyereket és "élőben" is kaptam már el olyan beszélgetést, hogy XY ismerőse nem akar gyereket...

Nade mi történik azzal a párral, amelyik tudatosan dönt úgy, hogy kettesben marad?

Hogyan lehet elviselni a szemrehányásokat/győzködést/amikor közlik, hogy önző vagy?

Nem válik sivárrá az ember élete? (Mert azért ettől félek kicsit.)

Egy idő után nem válik vitatémává, szakítási okká magánál a párnál? (Amikor összejönnek, egyikük se akar, de később az egyik mégis.)