Tudatos gyermektelenek, akik legalább 40 évesek! Megbántátok-e, milyen az életetek, elfogadnak-e Titeket?

Leszarom, ha bárki (idegen) ítélkezik. Aki ismer, az meg tudja, hogy nem önzésből nem lett eddig gyerekem, egyébként 40 múltam 2 hónapja.

Amúgy én még nem szembesültem azzal, hogy olyan nagyon elítélnék a gyermekteleneket, személy szerint meg most éppen fordítva gondolom: némi pénzzel megkenve nyakra-faszra szülik a gyerekeket az emberek, bármiféle felelősség nélkül egy életre eladósodva. Ez inkább vet fel morális kérdéseket, mint a gyermektelenség.

Sztem senkit nem érdekel annyira ez a téma, mindenkinek önálló döntése, hogy mit csinál az életével. Ha te szívből ezt akarod, akkor ne törődj más véleményével.

Annyiban azért árnyalnám a képet, hogy bár tényleg 20 évre szól a gyereknevelés, a szívósabb része az első 2-3 évben van csak, utána azért vissza lehet térni a korábbi élethez nagyjából. Sztem az élni és élni hagyni a legfontosabb, a gyerekesek ne bántsák a gyerekteleneket, és fordítva is ugyanez legyen a mérvadó mindkét oldalon...

Egyáltalán nem bántam meg. 20 alatt még dilemmáztam, hogy vajon tényleg szar lenne-e gyerekkel, 30 fölött, látva kicsit testközelebből a gyerekeseket, biztos voltam magamban és azóta is az vagyok.

Elfogadtak, főleg hogy sokaknak úgy adtam elő egy idő után a sztorit, hogy nem lehet gyerekem. Így tudják a munkahelyemen is például és a tágabb ismeretségi körben.

Van elég dolgom és tervem gyerek nélkül is. És élvezem, hogy a gyerektelenség anyagilag és biológiailag is mennyire megkímélt.

46 vagyok, férjem 52 és tudatosan gyerektelenek.

Nem bántuk meg, sőt...! A körülöttünk tapasztalható világ hatására rendszeresen nézünk össze kimeredt szemekkel, hogy "de jó, hogy nekünk nincs". Az életünk (sajnos!) egyáltalán nem sivár, állandóan van valami megoldani való, nyakunkbaszakadt kín, amin idegeskedhetünk, és mondogathatjuk, hogy "csak ezen legyünk túl"... javarészt a családjaink miatt.

Igaz még nem vagyok 40 de nem bántam meg.

És őszintén szólva nem tudok olyan gyermektelenről aki megbánta volna, hogy így döntött. Ellenben fordítottjáról bőven.

Ha a párod meggondolja magát, azzal nem sokat lehet kezdeni. Mielőbb el kell engedni. Neki megadni az esélyt, magadnak meg megspórolni egy csomó viszontagságot és szenvedést.

Azzal viszont nem igazán tudsz mit kezdeni, hogy megszólnak. Építsd le azokat a kapcsolataidat amelyek ilyen téren mérgezők. Amit pedig nem lehet (pl. szülők), azokkal ne állj le vitázni még véletlenül sem. Aki ezt nem tudja elfogadni és tiszteletben tartani, az annyira tapintatlan és primitív, hogy úgyse tudsz vele érdemi vitát folytatni.