Becsületesnek tartod magad?

Ez igazából nálam hangulatfüggő.

Korántsem vagyok szent, gyakran előfordul, hogy a saját érdekeimet előrébb helyezem másokénál. De az esetek többségében igyekszem becsületesen, előzékenyen élni és másokra is tekintettel lenni.

De vannak kilengéseim, ahogy szerintem mindenkinek.

Teljes mertekben.

Nekem semmi sem er meg annyit, hogy almatlanul forgolodjak ejszakankent, vagy azt varjam mikor is kapom vissza az ellenszolgaltatast az Istentol/Karmatol/sorstol/nevezd aminek akarod.

Nem. Nem tartom magam annak

Igazából nem eget rengető dolgok miatt, de néha úgy érzem, hogy nem vagyok tisztességes.

Nem ilyen ember szerettem volna lenni.

És néha úgy érzem, hogy hirtelen felindulásból hagyok megtörténni/vagy megteszek dolgokat és utólag saját magam előtt mosakszom hogy nem olyan nagy baj ez. Ugyanakkor mégis bánt.

Sokat küzdök a lelkiismeretemmel.

És nagyon érdekes látni a környezetemben hogy a nálam sokkal tisztességtelenebb emberek meg feszítenek, hogy na ők aztán igen...

A becsületesség nem is arra való, hogy jól járjál általa, akkor már inkább ellenkezőleg.

Igyekszem az lenni egyébként, többnyire szerintem sikerül, de nyilván én is hibáztam már, minden bizonnyal fogok is.

Nem. Sztem sokszor nagyon rossz annak lenni. Sokszor van például, hogy elkövetek valami hibát, akármiben, akárhogy, de félreértenek. Ilyenkor inkább hazudok, minthogy bevalljam, mert ha bevallom, hallgathatom az ezer ember indokolatlan üvöltését, panaszkodását, szidását a hibámról, amiről TUDOK, és javítani akarok rajta.

Nagyon soknak nagyon érdemes hazudni, nem beavatni a valódi érzéseimbe és abba, mi történik. Nem rossznak érzem ezt, hanem egy ésszerű eszköznek. Én tudom mi a jó, szerintem sokkal jobban is tudom mint az átlag, és tudom, hogy a hazugságaimmal nem ártok, és mindenkinek jó általánosságban az, ha hazudok.

Aki becsületes az fél.

Én is