Egy introvertált megtud változni extrovertáltá?

#9

Ha a szociális fóbiáért jobban felelős a környezeti hatás,akkor felmerül a kérdés.

A környezeti hatások által okozott változásokat könnyebb-e megváltoztatni,mint egy genetikai tulajdonságot?

Azért a magasságot nem keverném ide,mert az fizikai jellemző.

Nem jó példa.

A mentális vagy nevezzük úgy,belső tulajdonságainkat sokkal nehezebb meghatározni.Mármint azt,hogy mivel van összefüggésben,a génekkel vagy a környezeti hatásokkal.

Ezért is sokkal nehezebb mentális betegségeket kezelni,mint a fizikai betegségeket.

Mellesleg én szociális fóbiás vagyok.

És mellette introvertált is.

Biztosan vannak extrovertált szociális fóbiások is,mondjuk nekem ez kissé fura.

Bár kérdés mi számít extrovertáltnak?

Ha valaki pl közösségi oldalakra képeket rak fel magáról és mindenkinek megmutatja hogyan él,de mellette nincsenek emberi kapcsolatai,vagy kevés,akkor ő most extrovertált azért,mert mutogatja magát,vagy introvertált,mert kevés barátja van?

"Én ebben tehát nem hiszek talán kicsit se, tehát talán semmilyen szinten, hogy ez bármennyire is a genetikából adódna, pláne nem 80%-ban; tehát énszerintem ez tuti nem. Ez a meggyőzödésem."

Nyilván jogod van a meggyőződésedhez, de attól az még nem változtatja meg a tényeket. Ez a téma egy rendkívül sokat és régóta kutatott szociálpszichológiai terület, amit nálunk okosabb emberek egész életükön keresztül, évtizedekig kutattak, vizsgáltak és bizony a tények azt mutatják, hogy az emberi vérmérséklet (extro/introverzió) legnagyobb részben genetikailag meghatározott tulajdonság. Leegyszerűsítve a szakirodalom a következőt mondja: a pici gyerekeket két féle csoportba lehet sorolni, egyik az úgynevezett magas reaktivitásúak, másik pedig az alacsony reaktivitásúak. Egy magas reaktivitású személy hipotalamusza sokkal érzékenyebb a külső ingerekre (az agyunk egyik legrégebben kifejlődőtt, legősibb területe, ami legnagyobb mértékben felel az érzelmeinkért). Tehát egy magas reaktivitású csecsemő kisebb impulzusok hatására is hevesen reagál, általában sírással (legyen az mozgás, zaj, fény vagy bármilyen környezeti hatás). Egy alacsony reaktivitású csecsemő ingerküszöbe magasabban van, erősebb mozgás, hang, vagy fényjelenség vált ki belőle heves reakciót. Ezt nagyon sokat vizsgálták már MRI-vel, agyba ültetett elektródákkal, egyéb eszközökkel. A magas reaktivitású, érzékenyebb hipotalamusszal rendelkező kisgyerekek >80%-a introvertált felnőtt lesz. Ezeket az adatokat nem csak úgy kitalálták, komoly, több évtizedet átfogó kisérletekben vizsgálták, köztük olyanokban ahol több száz magas/alacsony reaktivitású kisgyereket monitoroztak, vizsgáltak 20-30 éven keresztül, végig követték az egész fejlődésüket a felnőtt korig. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy nem minden magas reaktivitásúból lett introvertált, voltak alacsony reaktivitású introvertáltak, és magas reaktivitású extrovertáltak is, de ettől még nem lehet tagadni a genetikai összefüggést egy közel 80% pontosságú trend esetén. A magas reaktivitású felnőtt személyt zavarják a túl erős, vagy túl sok impulzusok, legyen az fény, zaj, vagy akár maguk az emberek. Mi introvertáltak ezért szeretünk jobban elvonulni csendben a saját kis fészkünkbe és csökkenteni a környezeti ingereket. Egy alacsony reaktivitású extrovertált ezzel szemben pont, hogy keresi az ingereket mert sokkal magasabb az ingerküszöbe, szüksége van minél több, vagy minnél erősebb impulzusra, hogy pozitív érzelmeket tudjon megélni, őt pont az fogja kikészíteni, ha berakják egy ingerszegény, csendes szobába. Fontos szerepe van a kérdésben a környezetnek amiben egy bármilyen reaktivitású személy felnő, nagyon sokat számíthat, hogy milyenek a szülei, a családi környezete, az óvodai/iskolai tapasztalatok, ezek mind-mind nagyban képesek befolyásolni, hogy később milyen személyiséggé formálódik az ember, de mint mondtam, egy 80% pontosságú trendet, mint genetikai összefüggést nem lehet figyelmen kívül hagyni, teljesen mindegy, hogy kinek mi a meggyőződése, statisztikailag jól leírható témában nem számít a hit, csak a számok/adatok.

Re:# 16 ma 10:30,

Ez érdekes volt, meg még elgondolkodtató is;köszönöm

Én eléggé a spektrum közepén vagyok, de mégis bizton állíthatom magamról, hogy introvertált vagyok. Miért is? A túl sok társas interakciótól kimerülök.

Sokan említették itt, hogy úgy "segíthetsz" a dolgon, hogy megpróbálod magadra erőltetni a szájhősködést, nagy barátkozásokat. Ez, ahogy a többiek is írták: nem segít sokat. Valóban arréb mozdulsz a skálán, de a megnyilvánulásod (akár őszinte, akár nem) milyensége még nem törli el a beléd kódolt géneket, amitől te intro leszel. Itt az én példám: szeretem a társas eseményeket, szórakoztatni az embereket, a figyelem középpontjában lenni - de nem mindenkivel és nem akármikor. Hiába beszélek határozottan és közvetlenül idegenekkel is, ez még nem másítja meg a tényt, hogyha hazamegyek egy szociális eseményről, be kell dőlnöm az ágyba. Ezért nem értékelem túlságosan az önromboló, kevés minőségi időt tartalmazó programokat. De ez nem azt jelenti, hogy utálom őket. Simán megválogatom, hogy mivel fárasztom le magam. Ezzel ellentétben az extrovertáltak nem fáradnak le a túl sok embertől, ők nem szorulnak rá a programok kiszelektálására.

Tehát összegzésként: a köztudatban elterjedt extrovertált-attitűdöt (aminek kevés köze van valódi extrovertált fogalomhoz) magad képére tudod formálni, de ettől még az introvertált skálán maradsz.