Miért bonyolultak a tört számok?
Napi szinten látok felnőtt embereket, akik nem értik a tört számokat.
Legközelebb meg fogom kérdezni tőlük is, de itt is érdeklődöm, hogy mi a nehéz, hol csúszik el, miként lehetne könnyebben érthetővé tenni.
Nem értik :
- a valószínűség számítás 0%-100% kifejezését
- a 10es skála 1/10-10/10 és kifejezését
- miként lehet egy teszt eredményen feltüntetett pontszámból meghatározni elért százalékot
- recepteket nem tudnak megfelelezni, harmadolni, negyedelni, ötödölni, másfélszerezni, kétszerezni
Rádióba szakembereket is hallom, nem képesek megérteni, két szám tört értéke lehet nagyobb kettőnél. Nekik erre nincs mentségük, amikor a téma szakértőjeként tüntetik fel magukat. Ráadásul káros az, hogy hamis tudást terjesztenek.
Egy nem szakmabeli embernek nincs feltétlenül szüksége tört számokra. Nem használja, nincs érdeke megérteni. Telejsen rendben.
Mi az, ami mégis működik egyeseknél, ami másnál nem?
Melyik tört szám, ami a legnagyobb nehézséget okozza?
Tapasztalat.
Nekünk a matektanárunk elég tanult/olvasott ember, ami önmagában elismerésre méltó. Viszont ne hozza már be egy 10. osztályosnak a milleniumi problémákat, a relativitás elméletét, az idő mértékegységet, egy olyan magyarázathoz mint a százalékszámítás. Én speciel ezért bonyolódok bele, mivel anno minden f@szságot felhoztak nekünk hogy ez olyan egyszerű. Igen ám csak hogy a rákba próbáljam megérteni ha egy olyan egyenletet rajzol fel, amihez 2 nagy tábla kell, de más tanárnál az a 2 tábla kb 4 számjegy. Ezt vegyétek szó szerint. Konkrétan tudok ilyen példákat mondani, és a milleniumi problémákat is vegyétek komolyan, mivel valahogy elkanyarodtunk a valószínűségszámítástól ide.
Nem hiszem, hogy igazán a közoktatás hibája lenne. Szerintem a legelején, mondjuk hat éves korig, kialakul, hogy kinek van matekos feje, és kinek nincs. A közoktatás erre már csak ráerősít.
A matekos fejű gyerek élvezi a kis számok összeadását, aztán a nagy számok összeadását, aztán a százalékszámítást, aztán a másodfokú egyenletet, minden további lépcsőfoknak önbizalommal fut neki, érdeklődéssel, és ezért persze ő lesz az ügyes, jön a pozitív visszajelzés, a dicséret, és egy szinttel feljebb minden megismétlődik.
A nem matekos fejűnek szenvedés az egész, neki a matematika egy olyan dolog, amit tizenkét éven át túl kell élni.
Nyilván a közoktatás ezen megpróbálhatna segíteni, de nagyon nehéz azzal a helyzettel mit kezdeni, hogy ha a gyereknek a verstanulás a nehéz, akkor otthon biztatják, javasolják, hogy szánjon rá több időt, esetleg memorizálási tippeket adnak, kikérdezik; míg ha a matek nem megy, akkor a szülői segítség kimerül abban, hogy "abból én is hülye voltam, éld túl valahogy".
És persze a társadalmi elvárások is nagyon mások. Noha a gyakorlati élet szempontjából konkrétan 0 haszna van Petőfinek, mégis bunkónak nézik azt, aki nem tud róla semmit. Ha valaki nem tudja a legalapvetőbb valszámot, azért senki nem nézi bunkónak, pedig a valszámnak van jelentősége a mindennapi életben.
12-es vagyok.
13-as, nem értek veled egyet, általános suliban szinte végig 5-ös voltam matekból, nem mondom hogy szerettem, de jól elvoltam órákon különösebb nehézségek nélkül. Amint átkerültem gimnáziumba, megkaptuk ezt a szar tanárt, és ő teljesen összezavart hogy amit eddig tanultunk matekból az lófing, ő teljesen átvariálja, és csak azt az egy megoldási lépést kell felvázolnia mindenkinek. Holott ez nem célravezető, mivel a matematika alapjában logikáról szól, had számolja már ki a gyerek úgy ahogy tudja.
[#13-at írtam]
#14: Szerintem nagyon egyedi az eseted, mármint amit a tanárodról írsz. Én specmatos gimnáziumba jártam, mégis egyetemen (elméleti matematikus szakon) hallottam először a Millenniumi problémákról. Komolyan kérdezem, melyik Millenniumi problémát tudja egy gimis megérteni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!