Amikor az ember rossz passzban van, depressziós, kimerült, miért tapasztalja azt, hogy sokkal többen rúgnak bele, piszkálják mint amikor jobb állapotban van?

#1es jól mondja.

Valamit csak szimplán nem veszel észre mert jó/jobb kedved van

Amikor rossz passzban vagyok, számomra mindegy mit mondanak, úgy veszem, mintha támadnának. Pedig valószínűleg a jobb napjaimon csak nevetnék egyet rajta. Érzékenyebb vagyok, magamra veszek olyan dolgokat is, amiket nem kellene.

Szerintem nem az jön szóba, hogy akkor ugranak rád, amikor látják, hogy úgymond gyenge vagy, hanem csak egyszerűen érzékenyebb vagy, nincs kedved ahhoz, amin pl. máskor nagyot nevetnél vagy észre sem vennéd.

*Az ember ebből a szempontból ragadozó lény, a könnyű prédára ugrik?

A gyenge jellemű, gyáva ember igen.Az megvárja míg padlóra kerül, és támad-hátulról.Főleg ha az áldozatáról tudja, hogy kevesebb ismerete van egy adott témáról mint neki. Jellemzően más mögé bújva.

Az erős megvárja míg feláll a másik, megerősödik, megszerzi a tudást és szemtől szemben áll vele úgy támad.

6+ Ebből a két fajta lépésből világosan pillanatok alatt meg lehet látni, hogy ha valódi harcra kerül a sor, ki marad alul, ki lesz az aki talpon marad és kb. milyen emberek. Mire számíthatsz.

Az első típus akiről írtam, addig vigéc, míg a másik meg nem szerzi a tudást és erőt, utána jellemzően vinnyog és kezet tördel ha szemtől szemben állsz vele.

Tapasztalataim szerint:

önálló ember voltam aki mindent megoldott magának és jött a kimerültség.

Nagyon rosszul esett szembesülnöm azzal, hogy gyenge vagyok és nem tudom kontrollálni a stresszt és vezetni az életem és nem tudom most már egyedül kivitelezni a dolgaimat..

borzalmasan nehezen vettem rá magam, hogy erről beszéljek és vállaljam magamat előttük, de vágytam a családomra és a barátokra.. a segítségükre , egy pár jó szóra mert megrettentem attól, hogy elveszítettem magamból azt a kiegyensúlyozott erőt amivel mindig talpon maradtam.

Természetesen cserben hagytak és igazolhatom magamat, hogy csakis én vagyok és senkire nem lehet számítani.

Jó állapotomban fel sem tűnt, hogy csak addig vagyok jó amíg ők használhatnak engem, mert ugye nem kértem semmit.

Ez egy elég nagy pofon mindenki életében, hogy amikor baj van, elpárolognak mellőlük az emberek.

Én csak zárkózottabbá és gyanakvóbbá váltam tőle eleinte. Tehát frusztráltabb is, érzékenyebb, mindenki minden egyes szavát elkezdtem lefordítani a fejemben hogy miért is bántás és kibaszás

És van az az embercsoport, akik igenis izomból bántják a másikat, aki örül ha nem vagy jól.

Munkahelyemen volt egy olyan kollégám aki nagyon gyűlölt és fúrt ha tehette. Őt kifejezetten boldoggá tette a lejtmenetem, mert most már nem kell lehúznia a saját szintjére.