Miért támogatják az elhízott embereket?

Nem hiszem, hogy támogatnák, hisz úton útfélen a média is azt hangoztatja, hogy az egyik legkövérebb nemzet vagyunk és egyre több a fiatal cukorbeteg és elhízott gyerek is. Ezért is vezették be a mindennapos tesit az iskolákban, ezért reformálták át az étkezést is a sulikban, óvodákban.

Az, hogy otthon, meg felnőttként ki, hogyan él, az egyéni szociális probléma. Ha valaki felnőtten nem éri fel épp ésszel, hogy az elhízás káros az egészségre, az már az ő felelőssége, majd ő fog járni állandóan orvoshoz.

Nem kötelező mekis kajáldákba menni, de állandóan tele van. Nem kötelező chip-szeket venni a boltban, de mégis veszik a cukros löttyökkel együtt.

Mindenki úgy él, ahogy akar, majd a következményeket majd ő fogja vállalni.

Hisz, ha valaki nem mozog, nem él egészségesen, annak egy idő után meg lesz a böjtje.

A betegség miatti hízás és fogyás mindig külön kategóriát képvisel.

Mi a valódi kérdésed?

amikor van egy lehetőség hogy a hasonló emberek könnyen kapcsolatot tartsanak egymással, akkor kialakul köztük egy közöség és ez a közösség egymást támogatni fogja abban ami a közösség célja.

A neten találhatsz rengeteg olyan csoportot, ahol éppen hogy leszólják, megsemmisítik, megszégyenítik azokat, akik kövérek. Azokban a közösségekben éppen ellenkezőleg, abban segítik, támogatják egymást a tagok, hogy vékonyak legyenek. Ez ugyanaz. Mindenki abba a közösségbe lép be és marad benne - ha már megteheti hogy maga dönt róla - amelyik neki tetszik. Azok a kövérek, akik nem akarnak kövérek maradni, azok egy olyan csoportban lesznek benne, ami nem támogatja, segíti meg dicséri a kövéreket és nem mondja, hogy fogadja el magát kövérnek, hanem hogy fogyjon le. Aki nem a megszégyenítésre, negatív véleményekre kíváncsi, hanem egyszerűen azt szeretné, hogy ne bántsák amiatt, hogy kövér, az meg abban a csoportban lesz benne, amelyikben azt mondják, hogy fogadja el magát kövérnek, a többieknek kell másképpen érezni stb. stb. Ha pedig ő már benne van, akkor ő is hasonlóképpen fog viselkedni a többi kövérrel - ahogy a másik csoportba bekerülő, meg hasonlóan fogja szípulni a kövéreket, mint a csoport többi tagja.

A lényeg, hogy ezek mind belterjes csoportok, ahol a valóságnak, realitásnak nem sok szerepe van. Én kövér vagyok, nem akartam az lenni, de nem tudok lefogyni. Nem kenem egészségügyi problémára, pedig lehetne, csak egyszerűen lusta vagyok. de van realitás érzékem, ezért nem lépek be egy kövéreket ajnározó csoportba sem, meg egy fitnes örült csoportba sem, ahol meg éppen leszólják a kövéreket. Ahogy más szélsőséges csoportba sem. De mindezek természetesek, hiszen a régiek is használták már azt a mondást, hogy a zsák, mindig megtalálja a foltját - vagyis a hasonlók egymásra találnak.

Sajnos mint sok más témában, ebben is egyre nagyobb teret hódít a safe space, és a shaming kultúra, egyszerűen átestünk a ló túloldalára. Míg kb 10-15 éve arról szólt önmagunk elfogadása, hogy ne a címlapoknak higgyünk, és éljünk egészséges teljes életet a pár pluszkilonkkal és testi hibáinkkal, mára ez odáig jutott, hogy az extrém túlsúlyt is el kell fogadni, es amennyiben felszolalsz ellene, úgy megsérted azokat a nőket, akik ezt az életet választották. Holott ez pont olyan, mint az alkoholizmus vagy a drog, választhatod ezt az életet, de azért büszkének semmiképp nem kellene lenni emiatt.

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy sokszor a vékony vagy átlagos emberek nem látják, hogy milyen küzdelem és lelki teher túlsúllyal együt élni, főleg a nőknek, és a másik oldalon vhogy mégis rengeteg elutasítással, megjegyzéssel, hatással találkozik egy kövér nő. Szóval nagyon elcseszett az egész és a jelenlegi szemlélet nem segíti az elhízott embereket az eletmodvaltasban, mert a társadalmi válasz, amit adnak rá, nem helyes.

Es hogy ne csak a levegőbe beszéljek, én ismerem mindkét oldalt. Voltam vékony, sportos nagyon jól kinéző nő, aztán volt par szar évem és sikerült magamra zabálni 50 kilót, így most a kövér nők táborát erősítem. Mind a két lelki állapotot ismerem, és tényleg nagyon szar kövér nőnek lenni, de érdekes megélni azt a kettőséget, hogy egyik oldalról azt kapom, hogy egy lusta, szar ember vagyok, miért nem fogyok már le (holott 5 éve még lehet kenterbevertem volna őket kb bármilyen sportban), a másik oldalról meg azt, hogy miért kínzom magam és érzem magam rosszul, hiszen így vagyok jó, ahogy. Természetesen egyikkel sem értek egyet, nem a súlyom határoz meg engem mint embert, viszont tényleg nem állapot, hogy ekkora túlsúllyal éljek, amikor napi szinten érzem a fizikai hatásait ennek (és én még mindig nem a nagyon extrém elhízott kategóriában vagyok). Szóval teszek ellene, szerintem fontos, hogy az ember ép testben éljen, ehhez hozzátartozik az egészséges súly is. Szerencsére én is elkezdtem, haladok is vele, remélem újra az az ember lehetek, aki voltam.

Miért zárja ki a fogyást és a tenni akarást az önelfogadás?

Áruld el kérlek, miért zavar, ha egy kövér nő megmutatja, felvállalja és elfogadja magát? Ez nem azt jelenti, hogy nem kellemetlen neki a kövérség, hanem azt, hogy nem utálja magát napi szinten, és jól tudja magát érezni így is. Senki nem mondta, hogy nem egészségtelen és hogy ezek a nők nem akarnak változtatni. De képzeld csak el, hogy ez az egész fogyás-hízás mennyire megterhelő lelki folyamat is, nem csak testi. Nem lehet azzal elintézni, hogy “nem kell zabálni és menjen egyből futni” Bizonyos mozgások is nehezebbek így, már maga a kövérség is egy öngerjesztő folyamat eredménye, kőkemény lelki csatákkal önmagaddal. Általában a változáshoz azok kerülnek közelebb, akik első lépéskent elfogadják magukat, tudomásul veszik, hogy a testük az most ilyen, ez egy állapot, és ettől ők nem simán “kövérek”, hanem emberek, hibákkal, mint te vagy én. Majd utána indul a változás, már akinél. Ami szintén iszonyú hosszú és rögös út. Szerinted ha addig a pontig, ameddig el nem éri az illető a kívánt formát, nem gyakorolná az önelfogadást, hanem napi szinten marcangolná magát, hogy még ez sem elég, akkor hogy telnének a napjai? Évek kérdése ez általában.

Azzal a blőd fossal én sem értek egyet, mikor egy egészségtelenül dagadt embert ajnároznak meg tolják, hogy az milyen király, milyen erős, fogadja el magát, meg se próbáljon fogyni.

De fölöslegesen beleállni sem kell szerintem a túlsúlyosakba. Ha kitesz egy képet, hadd kedveljék a szerettei ugyanúgy, hadd mondják neki, hogy ő is szép, hadd ne hozza már fel egy köcsög minden egyes alkalommal a súlyfölöslegét, ahogy nekem sem hozzák fel minden képem alatt a szemüvegem vagy épp a tudásom vagy bármilyen más hiányosságot. Az nem arra van, hogy mindenképp belepofázzunk más életébe.

De ha valaki megkérdezi tőlem, hogy szerintem fogyjon-e, nem fogok nemet mondani. És nem fogom azt mondani, hogy tök jó alakja van. De ha nem kérdezi, akkor minek?

Szóval szerintem a semlegesség épp elég lenne, a szerettei meg hadd szeressék.

Szerintem az, hogy valaki elfogadja magát az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem tesz ellene. Én például nemrég, amikor elkezdtem nagyon figyelni arra, hogy fogyjak, akkor úgy indultam, hogy kb 55 kilót szeretnék fogyni (105-ról indultam, úgy, hogy 172 cm vagyok). Mivel kb egy hónapja kezdtem bele, eddig hét kiló ment le. Most nem hiszem, hogy attól, hogy igyekszem egészségesenben élni, amikor szabadidőmben nem tornázok, akkor kutyát sétáltatok vagy futok. Igazából a fogyási céljaim előtt is sportoltam, csak akkor heti szinten kétszer és nem naponta kétszer. És fenntartom, hogy az alakommal nem voltam és most sem vagyok elégedetlen, viszont zavar, hogy nincs jó fizikumom egy maraton lefutására, de már megígértem valakinek, hogy lefutom vele. Plusz van egy pár olyan ruha, amit imádok hordani, de ilyen alakkal nem kényelmes. Például rövid nadrágot nehéz találni, ami elég hosszú, ahhoz, hogy még rövid legyen, de ne dörzsöljem ki a combjaimat. És nyáron szoknyát sem tudok hordani így, max ha veszek fel alá nadrágot.

Tehát én elfogadom az alakom, csak vannak velejáró "kényelmetlenségek", amiktől meg akarok szabadulni. És szerintem nincs értelme annak, hogy a fogyásom végéig kesergek, hogy fúj de ronda vagyok. Az semmit nem segít, max mentálisan sem leszek rendben, az meg nem jó.