Kellett volna valamit csinálnom? Ki kell írnom magamból, alvás előtt ezen gondolkodom...

Nos, röviden és tömören.

Az erdőben sétálgattam, majd eközben láttam két gyereket, egy fiút, egy lányt és az anyjukat.

Nagyon kedves arcom van, legalábbis ezt tapasztalom, mert mindig mosolyognák rám a gyerekek🙂, most is így volt, ezután pedig mindhárman köszöntek nekem "szia bácsi"(még nem vagyok az😅), majd ezt viszonoztam és nagyon kedves tekintettel néztek rám, amíg elhaladtam mellettük.

Ránézésre, a kisugárzásából látszódott az anyának, hogy szigorú és erősen masculin kisugárzása van. (Aki pszichológiában nem jártas, nem tűnik fel ilyen hamar)

Miután elhaladtam, ezt követően nagy kiabálás, mert (talán) leesett valamilyen mászókáról a fiú, megálltam, mert úgy voltam, hogy esetleg vissza kéne mennem segíteni, és már nem is látok rá a kanyarulatból rájuk, hogy mi történt velük.

Amíg álltam, addig ment a kiabálás, az anyuka részéről

A:"hogy lehetsz ilyen hülye egy gyerek, annyira buta vagy, eshettél volna nagyobbat is, többet biztos nem foglak téged hozni ide, soha többé nem fogsz jönni, mert hülye vagy!"

Fiú:"nem is vagyok hülye!"

A:"de igen, az vagy!"

Ezt nekem nagyon rossz volt hallani.

Szívem szerint vissza mentem volna és kiosztottam volna a nőt, hogy, hogyan nevel leendő lelkinyomorult felnőtteket a gyerekeiből. Viszont, úgysem értem volna el vele semmit, csak vitáztam volna feleslegesen. Amúgy sincsen beleszólásom abba, hogy ki és hogyan ""neveli"" a gyerekét, főleg idegenként.

Igazából a "kérdés" arról szólt, hogy ne maradjon ez bennem és ne töprengjek ezen.. így lassan éjfélkor, és tudjak pihenni.

Ennek ellenére, cselekedtél volna valahogy, ha ebben a helyzetben vagy, mint én voltam?