Miért érzem úgy hogy mindenről lekéstem? Csupán 23 éves vagyok, de olyan, mintha már nem tudnék semmin változtatni.

Baby steps. Vannak célok, amiket könnyen elérsz, nem fog motiválni, mert bármikor meg tudod csinálni, ezért feladod és nem csinálod meg. Ilyen a minden nap 5 oldal szépirodalom olvasása pl. Vannak célok, amik túl nagyok és nagyon sokáig tart elérni, ezért mindent bele adsz és sosem éred el ezért depressziós és szuicid leszel, mert nem vagy elég jó, bármennyire igyekszel. Ilyen egy saját ház, amiben van garázs, dolgozó szoba, pince, 2 gyerek szoba 1 vendégszoba, q háló, egy jó konyha speizzal és két fürdő. Na ezt örülj, ha hitelre 2 generáció ki tudja fizetni! :)

A hatalmas célok életkedvet veszik el, a minik meg a tettre készséget.

Egy nagyobb cél, egy komoly felelősség jó, de fel kell osztani apró lépésekre, amiket még tudsz csinálni, ám eléggé nehezek ahhoz, hogy ne mondd, áhh ez könnyű volt. Ez nehéz. Annyira nehéz, hogy egy fielden, 15 év munkatapasztalatral rendelkezők sem képesek saját munkájukban erre. De gyakornokok is képesek folyamatosan adaptálódni hozzá és fölé lőni és alá lőni kellő megközelítettséggel.

Ha észre veszed magadon a tüneteket, érdemes változtatni.

Ez pl egy olyan trükk, ami nekem sokat segített fiatalon.

Én nem vagyok vállalkozó típus, semmit nem tudok eladni, még Vaterán sem. A 20-as éveim állandó újratervezéssel teltek, mert válságban lettem diplomás pályakezdő, de nem akartam feladni a szakmai céljaimat, csak rengeteg volt az akadály. Eleinte a szakmában sem tudtam elhelyezkedni. Sikerült végül.

Nem késtél le semmiről, csak néha gondold át a céljaidat, nézd át, mit tettél meg eddig, azok merre vittek, mi az, amit el kell engedned, vagy módosítanod kell.

Pacsi.

24 vagyok, tudom az agyammal, hogy ez hülyeség, de úgy érzem, visszavonhatatlanul elrontottam az életem, már el kellett volna érnem valamit, nekem meg a legnagyobb teljesítményem, hogy még nem pusztultam éhen. Azon gondolkozom, hogy az osztálytalálkozómra sem megyek el, mert nem akarom azzal égetni magam, hogy még sehol nem tartok az életben.

Sajnos későn érő típus vagyok, azért mentem gimnáziumba, mert nem tudtam, mit akarok kezdeni az életemmel. Érettségi után mindenfelé güriztem, az jól jött, hogy sok helyen kipróbáltam magam, és most már tudom, mi a nekem való, de félek, hogy már túl idős vagyok ahhoz, hogy belevágjak, mert érettségi után rögtön el szokták kezdeni az emberek, én meg maholnap 30 leszek :/