Mi volt a legrosszabb dolog ami veled történt? És mit váltott ki, hogyan reagáltatok rá?

Nagyapám halála. Nagyon szerettem. Hogy mit váltott ki és hogyan reagáltam rá gondolom egyértelmű.

Ha nem ilyenre gondolsz akkor mondok másikat is. Gyerekkorom úgy ahogy volt egy nagy trauma. Szüleim elváltak, apám párja onnantól kezdve lelkileg teljesen kicsinált. Nem éppen úgy bánt velem ahogyan egy kisgyerekkel kellett volna. Ennek a következményeitől azóta is szenvedek.

El kellett búcsúznom papámtól, akivel születésem óta együtt éltem - a szülésem előtt 1 héttel

(99,9%, hogy már nem is élt akkor)

Tizenévesen többször is megerőszakolt az apám (igen,a saját lányát) Gondolhatod,milyen lehetett...főleg úgy,hogy senkinek még csak el se mondhattam.

Már kb. 10 éve meghalt,de még sokszor vannak rémálmaim tőle. Senkinek nem kívánom,az biztos.

1) Alsós koromban mikor őszintén bevallottam anyámnak, hogy valami piti dologra fekete pontot kaptam, miután megkerdeze, hogy mi volt ma a suliban (közben a dolgokkal mit se törődve indánszökellésbe ugráltam mellette), a fenekemre vért. Ettől annyira megrökönyödtem, hogy sulis éveim végéig hazudtam szüleimnek a jegyeimről. Csak szülőin meg fogadóin derült ki a rossz jegy, ami miatt jól megvert faterom is. -_-

2) fater nárcisztikus személyiség, és mérgező szülő. Rajtunk vezette le a dühét, ha melóban vagy bárhol valami feszkó volt. Emiatt teljesen bizalmam vesztettem iránta, soha semmibe nem avattam be. Minden ismerősünkről volt valami rossz megjegyzése, emiatt se nagyon barátkoztam, és nem hordtam haza azt a keveset se, mert nem akartam, hogy rájuk is megjegyzéseket tegyen. Introvertált, önbizalomhiányos felnőtt lettem.

2) első komolyabb munkahelyemen az újonnan kinevezett főnökasszony (aki felvett az még ffi volt, bár az se volt egy jujde....) 1 hónap alatt kitett a melóból még próbaidő alatt a nyaller helyettes csaj sűrű vigyorgása és "sajnálkozása" közepette. Ott meggyűlöltem a nőies (túl nagy a nők aránya) cégeket, nem vagyok hajlandó olyan helyen dolgozni azóta se, ahol sok a nő, főleg nő a főnök. Ez a nézőpontom évről évre erősödik, ahogy elnézegetem annak a pár p*ának a civakodását, akik mellettem vannak.

31/N

Legrosszabb nem volt, hanem sok rossz, amelynek a következményeit most kezdem felfedezni magamon.

Soha nem volt jó életem. Első körben a szüleimmel volt probléma. Anyám érzelmileg gyenge és kihasználható volt, amit apám ki is használt. Egy agresszív, szexuális komplexusokkal küzdő idióta volt. Ivott, rengetegszer megvert minket, rengetegszer volt, hogy engem hibáztatott piti dolgokért. Sokszor magamra vettem. Anyám a szexszel próbálta irányítani, amit nekem el is mesélt. Nem is értettem miért kell ilyeneket mesélni egy 7-8 évesnek. Már akkor is kezdtem érezni, hogy agyilag valami nem stimmel nála.

Az, hogy hogyan bántak velem otthon kihatott a viselkedésemre. Kevés dolgot kaptam meg, szinte sugároztam, hogy valami nincs velem rendben. A sok verés, és megalázás miatt visszahúzódó voltam, és nem védtem meg magam. Emiatt sokszor iskolai bántalmazás céltáblája voltam. Ettől szenvedtem elég sokáig. Tinédzserkoromban abbamaradt a fizikai bántalmazás apám részéről, mert elkezdett félni tőlem. De ez nekem nem volt elég, mert érzelmileg nagyon nehéz volt. Főleg hallgatni anyám nyekergését, akivel sokszor volt onnantól konfliktusom.

16 évesen volt egy öngyilkossági kísérletem. Fájdalomcsillapítót vettem be egy egész dobozzal, és próbáltam felvágni az ereimet. Miután jól kibőgtem magam (véleményem szerint akkor volt az első kiborulásom), megnyugodtam. Másnap gyors elhúztam otthonról, mert búcsúlevelet hagytam az egyik volt osztálytársamnál. Komoly ügy nem lett belőle.

A középiskolában rendszeresen kiborultam. Volt, hogy álomba sírtam magam, de olyan is volt, hogy vagdostam magam. Utóbbinak nem maradtak szerencsére nyomai. Mindezek mellett próbáltam erősnek mutatni magam, de nem nagyon ment. Fiúként, hosszú hajam volt, ami miatt hülyén is néztem ki, de akkor még nem fogtam fel, hogy ez az állapot változó. Sokszor arra gondoltam, hogy történjen valami, hogy meghaljak. De nem történt.

Elkezdtem dolgozni. Addigra kicsit már férfiasodtam, s azt éreztem én is lehetek a "szürke kisegér", aki nem lóg ki a tömegből, észrevehetetlen.

Anyám akkor lecserélte apámat egy másik pasira. Ugyanolyan hülye és idióta volt. Szenvedtem még három évig otthon, mire össze tudtam szedni magam anyagilag és felköltöztem a fővárosba. A pasi ugyanúgy uralkodik anyámon, mint apám, azonban nem engedtem meg neki, hogy velem is ezt csinálja. Így az első alkalommal, amikor belém kötött leüvöltöttem a fejét. Azóta nem mer velem kezdeni.

Kicsit megnyugodtam, hogy elkerültem otthonról, viszont sok olyan van, amikor érzem, hogy elveszítem a kontrollt. Hol érzelem, hol harag, düh. Vagy indulatok. Soha nem bántottam senkit, igyekeztem objektív lenni, eddig probléma még nem volt senkinek velem, de félek, hogy egyszer elveszítem a kontrollt, s kikelek magamból, vagy valakit szájon vágok, ha felidegesít. Véleményem szerint ez mind a gyermekkori traumákból és megalázásokból fakad.

Nekem ez a legrosszabb, hogy ezeket tapasztalom, és felismerem. És félek, hogy egyszer feladom, és az életem úgy fog véget érni, hogy felakasztom magam valahová, mert egyedül maradok, mert nem merek majd segítséget kérni.

33/F