Mit tegyek, ha folyton eszembe jutnak a múltban történtek, és nem tudok a gondolatoktól szabadulni?

hát sajnálatos, hogy az emberek ilyenek dehát Magyarországon ez van

Koncentrálj a jövőre a tanulmányaidban, hogy minél feljebb vidd, ha problémás az arcbőröd akkor járj el havonta kozmetikushoz sokat segit mert egy idő után már nem leszel annyira pattanásos,szabadidődben menj el ismerőseiddel programokat tervezni szórakozni meg kirándulni

Vannak mélypontok az ember életében de túl kell tenni magad rajta

Nyilván az ilyenek nagy nyomot hagynak az emberben főleg ennyi idősen. Fel kellene keresned egy hozzáértő szakembert aki segít feldolgozni. Kitörölni sajnos nem lehet az ilyen dolgokat, de megtanulni velük együtt élni igen.

Azt tudom tanácsolni, hogy meríts erőt ezekből. Ha eszedbe jutnak, úgy tekints rájuk, hogy sikerült túlélni őket és erősebbé tettek mint valaha. Használd ezt az erőt arra, hogy túllépj a nehézségeken és esetleg segíthess másoknak akik hasonló cipőben járnak. Ötödikes korban a gyerekek többnyire még nem nagyon tudják mit beszélnek, csak dobálóznak szavakkal és fogalmuk sincs arról, hogy mekkora súlya lehet annak amit mondanak. Nem szabad, hogy ezek a gyermeki kötekedések túl nagy befolyással legyenek az életedre. Engem 6-8. osztályig folyamatosan szekáltak, az osztályfőnököm is rendszeresen megalázott, rengeteget lógtam a suliból, sokat verekedtem. Pattanásos voltam, vékony, nem öltözködtem "divatosan" nem volt társasági életem, összebeszéltek a hátam mögött, nem mertem kiállni magamért, a lányok kiröhögtek stb.

Aztán középsuli előtti nyári szünetben, elhatároztam hogy változtatok. Összeírtam a tapasztalataimat az elmúlt évekből és elkezdtem dolgozni azokon amiken kellett. Nagyon nehéz volt az az időszak, de megtanított arra, hogyan védjem meg magam, álljak ki magamért és segítsek azoknak akik ilyen helyzetben vannak és ez boldoggá tesz. Mindemellé egy viszonylag egyedi stílust is sikerült kialakítanom, mind világszemléletileg mind külsőleg.

Próbálj meg te is hasonlóképpen tenni ;)

Ez szomorú, velem is sok bullying történt, de már valahogy nem tölt el szomorúsággal ha eszembe jut. Tudom hogy most azok a srácok, akik annó minden csunyaságnak elmondtak semmire nem vitték, és azóta 1-2 be is próbálkozott mióta kikupálódtam.

Nem a te hibád amiért ezt csinálták veled, szóval próbáld meg ne magad sajnálni hanem őket szánni. Gondolj arra, hogy ez elmúlt, és csak bennük kelthet rossz érzést, ha esetleg eszükbe jut, hogy miket tettek (gondolom felnőtt fejjel nem büszkék rá)

Nekem is eszembe jutnak csunya dolgok pici gyerek koromból.

Valakit bántottam akaratomon kívül, voltam vagy 3-4 éves, nem voltak ott a szüleim, hogy megneveljenek, sajnos nagyon alkoholisták voltak, és ilyen pici babaként is szabadon garázdálkodhattam, és ha eszembe jut milyen borzalmas dolgot tettem legszívesebben én is eltűnnék. Tudom valamilyen szinten, hogy egy ilyen kicsi gyerek még nem tudja mit csinál, de akkor is brutális volt, és soha nem tennék ilyet, és bele gondolok hogy mégis mit tette, soha nem bocsájtom meg magamnak..Sajnos sokszor esezmbe jut, valószínű emiatt vagyok olyan amilyen mai napig.

1. A múlt az múlt, bármit teszel, nem fog megváltozni. Tanulni tudsz belőle, méghozzá azt, hogy a jövőben ne hagyd magad, és hogy miért is nem kell ezzel foglalkozni (erre mindjárt visszatérek). Épp ezért el kell fogadnod a történteket, és fel kell dolgozd mindezt. Erre a legjobb módszer, ha kibeszélsz magadból mindent, és közben nem fogod vissza magad. Ha dühös leszel közben, üss meg egy párnát, ha szomorú leszel, sírd ki magad, stb. Egyre figyelj, saját magadban azért ne tégy kárt.

2. Amire vissza akartam térni: Akkoriban azt láttad, hogy mindenki aki körülvesz, nem több, mint egy rakás pöcstaliga, akik rajtad élték ki a beteg dolgaikat (meg még pár másik emberen, elnézve a leírásod). Viszont ez nem normális emberi viselkedés, épp ezért nem is ilyen minden ember. Többségünk legalább semleges, de akadnak kifejezetten jóindulatúak is. Most már van lehetőséged arra, hogy ilyen emberek társaságát keresd, szóval használd is ki ezt. Később, mikor már kialakultak ezek a kapcsolatok, gondold végig, melyik közeg a normális, és melyik nem, illetve, hogy ebből kifolyólag melyik az a csoport, akiknek érdemes a cselekedeteivel érdemes foglalkoznod, vagy mondjuk úgy, melyiket érdemes számba venni. Rá fogsz jönni, hogy egy perc rosszkedvet sem ér meg az, amin átmentél régebben.

3. Az öngyilkosság, és ezáltal a problémák elöl menekülés nem megoldás. Persze, a halálod után neked már nem lesz ezzel gondod, de másoknak igen. Vagy azoknak, akik esetleg szerettek Téged, vagy azoknak, akiket következőnek pécéz ki egy ilyen brigád, hisz ha veled már nem tudnak mit tenni, akkor keresnek másokat. A megoldást fentebb vázoltam, szóval itt csak annyit tennék hozzá, hogy ha sikerül hasznosítanod mindezt, akkor lehetőséged lesz később más, hasonló helyzetben lévőknek segíteni épp így. Ki tudja, lehet egyszer életet is menthetsz szimplán azzal, hogy empatikus vagy az áldozattal szemben, és megérteted vele, hogy van megoldás.

Hogy miért gondolom, hogy ez ér is valamit? Mert én is ilyen voltam mint Te. Általánosban gúnyoltak, cikiztek, megaláztak, rám szálltak, meg amit csak szeretnél. Mellé jött még az is, hogy többször kijátszottak a legjobb barátaimnak tartott gennyládák (szakközépben is), szerelmi ügyeket nem is említve... Egyedül az öngyilkosság megkísérlését nem pipálhatom ki, mert a gondolatnál mindig megálltam. Aztán később mindezt feldolgoztam, elfogadtam, mostanra pedig már semmiféle negatív utóhatása nincs mindennek. Az egyetlen kivétel talán az, hogy utálom az embereket, bár ez már inkább a munkatapasztalatból jött, nem hálás dolog manapság árufeltöltőnek, vagy épp eladónak lenni.

Nem lehetett volna másik suliba átiratkozni, ahová nem fogyatékosok járnak?

Mindenhol van pár hülye, de ez nagyon gáz. Azt nem értem, a nagy okos, hűde diplomás pedagógusok ilyenkor hol vannak? Nekik kéne rendet teremteni, nevelni is , nem csak ledarálni a tananyagot.