Letezik, hogy pusztan attol belebetegszik az ember a honvagyba, hogy ahol elek, nincs tucsokciripeles, es gondolom, a huvos miatt, a bodzanak, harsfanak egyaltalan nincs illata?

Igen. Volt anno egy olyan tervem, hogy leköltözök vidékre. Adott volt egy nagyon jó állás, én pedig mentem, egyelőre albérletbe. Fél év alatt összetörtem...

Zavart a csönd, hogy éjszaka nem hallatszik az autómorajlás és félek, ha este kimegyek az utcára, mert nincs ott 8 után senki, csak ci... Nagyon zavart, hogy úgy éreztem magam, mintha a szomszédban lenne a város, de hiába megyek és megyek, nem kerül elő egy zsúfoltabb utca, egy normálisan felszerelt ruhabolt, semmi. Mindig bennem volt a lendület, hogy elmegyek a törzshelyeimre, de azonnal eszembe is jutott, hogy ez vagy az itt nincs. Aztán mellé a barátaim is eltűntek, mellé sok ember furcsán viselkedett velem (én voltam a pesti ri...). Nagyon nem éreztem jól magam.

És még a lakás is ótvarabb volt, mint az enyém, nyáron felforrt az egész, szép járólap helyett gusztustalan cementlap, kitakaríthatatlan retek a sarkokban, üres falak, amihez hozzá sem nyúlhatok és elvétve más szarjai.

Egy év után visszajöttem. Képtelen lennék ott élni szerintem. A városon belül is kisebb trauma volt elköltözni 5 megállóval arrébb.