Kik lennétek inkább?Jedik,Sithek vagy inkább Szürke Jedik?
Azért hozzátenném, hogy ezek a "megkötések" a Jedik védelmét szolgálták. Obiwant eléggé megviselte Satine halála, Anakin pedig nem lett volna Darth Vader ha nem kezd ki Padmé-val stb. Ez a hivatás azoknak szól, akik rendesen el tudják magukat kötelezni ezen élet mellett, lehet, hogy ezek a szabályok egy hétköznapi embernek túl szigorúak, de amikor te felelsz a galaxis békéjéért és biztonságáért akkor ezek a szabályok igen is értelemszerűek, fontos, hogy egyik se legyen érzelmileg zsarolható...
A kánonban nincsenek szürke jedik, a sithek motivációja pedig a hatalomvágyon alapszik. Én nem lennék jedi sem, mert nem tudnám elkötelezni magam egy ilyen élet mellett, azt pedig nem kockáztatnám, hogy úgy járjak mint Anakin. De mély tisztelettel lennék minden jedi felé. (És itt most az eredeti jedi elképzelésekről beszélek, nem a későbbi tévelygésekről)
#11! Valószínüleg én se tudnék életem végéig Jedi maradni, de mindenképpen megpróbálnám a tyúkszaros életemet beáldozni egy sokkal jobb világ létrehozása érekében.
A Sötét oldal, meg a normális élet lehetősége valószínűleg engem is megrészegítene, ahogy Anakint és a "Szürke Jedik"-et is. Szerintem egy idő után vagy kirúgnának, vagy én adnám fel a dolgot...
,,A "sima" jedik bigottak, szűk látókörűek, fafejűek, és egy értelmetlen és ódivatú szabályhoz ragaszkodnak. Milyen élet az amiben tilos szeretni, barátokra lelni, ragaszkodni dolgokhoz?"
Bigottak? Akkor nevezd meg a vallási dogmáikat...
Szűk látókörűek? Mert azért felelnek, hogy rend és béke legyen az EGÉSZ GALAXISBAN?
Fafejűek? Mert a Jedi rendnek vannak szabályai, amik a fennmaradását és optimális működését szolgálják?
Ódivatú? A Rend és Béke eszméje miért ódivatú?
Milyne élet az amiben tilos szeretni? Áldozatokkal és lemondással járó élet a rend és béke fenntartása érdekében. Amihez te láthatóan kevés vagy.
Gyermek elrablásra nem emlékszem Lucas filmjeivel kapcsolatban. Ez már valami Disney-s agymenés lehet... :D
Jó hogy szürke Jedi akarsz lenni, mert a Jedi Rendből amúgy is kivágnának, sőt be se vennének... :D
Amennyiben Ahsokát Szürke Jedinek tekintjük, akkor a Szürke Jediket választanám. A kánonban mondjuk ez a fogalom nem szerepel, de a lényeg, hogy én olyan lennék mint Ahsoka. Vagy olyan mint Qui-Gon, ő is hasonló. Ahsoka és Qui-Gon megtestesítik azt, amilyennek egy igazi Jedinek lennie kellene. Az előzménytrilógia Jedijei borzasztó távol álltak ettől. Az eredeti trilógia Jedijei ugyan már közelebb álltak ehhez, de ők még mindig abból a megrontott közegből jöttek, és sajnos Luke-ot is ebben a szellemben képezték, aminek a folytatástrilógiában meg is lett az eredménye. Rey lehet az, aki majd ismét olyasmi lesz, mint Ahsoka, mert őt nem kötik a régi Jedik dogmái. Erre majd egy jól működő Jedi Rendet építhet fel.
"A Jedi rend sosem hozott rossz döntést azért mert esetleg túl bigottak lettek volna. (Legalábbis Lucas filmiben még nem...)"
Tislerics ismét bemutatta, hogy nem figyelt oda a SW filmek nézése közben :) Az egész előzménytrilógia arról szólt, hogy a Jedi Rend abban a formában, ahogyan működik, úgy rossz ahogy van, és lám, el is buktak. Annak idején ezért is utálták az előzménytrilógiát, mert mindenki felépített magában egy túlidealizált képet a Jedikről, amit aztán az előzménytrilógia cafatokra szedett. Nem hoztak hibás döntést? :DDD
- Politizálás
- Az elveik félredobása. "Mi a béke őrei vagyunk, nem katonák" - Erre mit csinálnak? Beállnak katonának a Köztársaság Nagy Hadseregébe :DDD
- Kineveztek a Kiválasztott mesterének egy olyan személyt, akinek zéró tapasztalata van a tanításban, aki épphogy csak aznap vált Jedi Lovaggá
- Hagyták, hogy Palpatine beleszóljon az ügyeikbe, hagyták, hogy évekig találkozgasson Anakinnal és befolyásolja őt.
- A háborús tevékenységeik rengeteg civil áldozattal jártak, ebben a filmben a legjobb példa Anakin kényszerleszállása az Invisible Handdel. A Jediknek pont hogy a köznép megsegítésén kellene munkálkodnia, de a tevékenységüknek köszönhetően rengeteg ártatlan élet szárad a lelkükön.
- Az elveiktől való eltávolodásuk miatt meggyengültek az Erőben, így elhomályosította a látásukat a sötét oldal. Ha nem háborúsdit játszanak, akkor lehet hogy az Erő hamarabb elvezette volna őket Sidious-hoz is.
- Tétlenül nézték, hogy egyes bolygókon rabszolgatartás van.
Folytassam? Ha még a Klónok háborúját is ideveszem, ami szintén Lucas alkotása, akkor a bűnlajstromukat naphosszat lehetne sorolni. A TCW az egyszerű nép szemén keresztül is bemutatta, ők mit gondolnak a Jedikről, és hát nem túl pozitívakat.
"I understand that, as usual, you're playing politics. This is why the people have lost faith in the Jedi. I had too, unitl I was reminded of what the Order means to people who truly need us."
"A Jedik nem egy bigott vallás tagjai, hanem a rend és béke őrzői"
Egyrészt a Jedi Rend egy vallási szervezet hivatalosan is, másrészt iszonyúan dogmatikus volt. Nem voltak bigottak, de dogmatikusak voltak. Másrészt a rend és a béke őrzői egy nagyon jó szlogen, csak épp az előzménytrilógiában szartak erre, és meg is lett az eredménye :D
"Csak az gondolja értelmes dolognak ezt a Szürke Jedi dolgot, aki ezt nem értette meg."
Épp ellenkezőleg, aki értette az előzménytrilógiát, az látta, hogy a Jedi Rend egy velejéig romlott szervezet, amelyet alapjaiban kéne megreformálni.
"Nem bigott könyveket bújnak, ahogy az a TLJ-ben látható..."
Egyrészt a TLJ-ben pont, hogy NEM bújnak könyveket. Luke bevallja, hogy nem olvasta azokat a könyveket. Másrészt, az ugye megvan, hogy a Jedi Rendnek volt egy hatalmas könyvtára a Jedi templomban? (ami talán a legnagyobb könyvtár volt abban az időben a galaxisban). Ők békeidőben valóban könyveket bújtak, a padawanok is tanultak könyvekből rengeteget.
"Nem akarják, hogy rend és béke legyen a galaxisban. Tehát nem érdekli őket annyira, hogy a a galaxis élőlényei szenvednek. Ez a gondolkodás vezet a sötét oldalra, amin a szürke Jedik már rég elindultak...."
Ezt nagyon szépen megfogalmaztad, csak kár, hogy a leírásod az előzménytrilógiában látott Jedi Rendre illik rá, és nem a szürke Jedikre. Nem Ahsokára. Ha ismernéd a karaktert, akkor te is azt gondolnád, hogy "igen, ilyennek kellene egy Jedinek lennie, és nem olyannak, mint amilyen a többi volt"
"Gyermek elrablásra nem emlékszem Lucas filmjeivel kapcsolatban. Ez már valami Disney-s agymenés lehet..."
Nem-nem. Klónok háborúja. De a filmekben is utalnak rá, hogy ez a módi: A felfedezett erőérzékeny csecsemőket elszakítják a családjuktól. Bár az elrablás már kicsit túlzó kijelentés volt az illető részéről, mert a szülőnek bele kell egyeznie (más kérdés, hogy lehettek Jedik akik visszaéltek ezzel, és elmetrükkel rávették a szülőt... nem lepne, meg ha ilyen is lett volna)
"Jó hogy szürke Jedi akarsz lenni, mert a Jedi Rendből amúgy is kivágnának, sőt be se vennének... :D"
Aminek én nagyon is örülnék, mert kb. 10% alá csökkenne az esélyem, hogy a 66-os parancsban megölnek :D
A szürke jedinek amúgy, mint ahogy azt fentebb le is írtam, nem csak egy jelentése van, nem csupán a Rendet elhagyott, 100 százalékig maguk útját járó, csupán önös érdekeikkel foglalkozó erőhasználókat értjük ezalatt a fogalom alatt. Ez az elsődleges jelentése, de gyakorlatilag már a Rend tanításaival nem teljesen egyetértő, dogmáikat nem elvakultan követő személyeket is ugyanúgy idesorolják (Qui-Gon)
Azt én megértem, hogyha ezeket a tényleg durva dogmákat valaki nem fogadja be teljesen és nem tudja követni.
Azt is (ahogy felettem írták) az előzménytrilógia bizonyítja be, hogy ebben a formában a Jedi Rend módszerei hihetetlenül elavulttá váltak. (Az jó kérdés amúgy, hogy az előtte lévő 20 ezer évben miért nem, de akkor ez meg ezek szerint Bane zsenialitása megint csak)
,,Amennyiben Ahsokát Szürke Jedinek tekintjük, akkor a Szürke Jediket választanám. A kánonban mondjuk ez a fogalom nem szerepel, de a lényeg, hogy én olyan lennék mint Ahsoka. Vagy olyan mint Qui-Gon, ő is hasonló. Ahsoka és Qui-Gon megtestesítik azt, amilyennek egy igazi Jedinek lennie kellene. Az előzménytrilógia Jedijei borzasztó távol álltak ettől. Az eredeti trilógia Jedijei ugyan már közelebb álltak ehhez, de ők még mindig abból a megrontott közegből jöttek, és sajnos Luke-ot is ebben a szellemben képezték, aminek a folytatástrilógiában meg is lett az eredménye. Rey lehet az, aki majd ismét olyasmi lesz, mint Ahsoka, mert őt nem kötik a régi Jedik dogmái. Erre majd egy jól működő Jedi Rendet építhet fel."
Azt ne felejtsd el azért, hogy a "szürke jedi", az nem egy központosított valami, van példa hihetetlenül eltérő a gondolkodásmódjuk és az életszemléletük. Már csak Qui-Gon meg Ahsoka között is van különbség (persze elvileg a Szürke Jediknek is van kódexük, de az sokkal több értelmezési módra ad lehetőséget, mint a sima jedik dogmatikusabb formájú kódexe)
Valami féle szabályozásra, dogmatikusságra egyszerűen szükség van. Ha lenne egy Jedi Rend csak szürke jedikből, az iszonyat hamar széthúzással járna.
,,Az elveik félredobása. "Mi a béke őrei vagyunk, nem katonák" - Erre mit csinálnak? Beállnak katonának a Köztársaság Nagy Hadseregébe :DDD"
Ez is értelmezési mód kérdése. Abban a helyzetben, ott, és akkor mit kellett volna tenniük?
Egyébként bár nem kánon, (tudom hogy lesz ember aki ebbe beleköt majd, a legends nem számít blablabla), de YE 4000 évvel a mandalóriai háborúban pont azt tették, amit te tennél, a Köztársaság meg majdnem teljes egészében szétesett, ha nincs egy bizonyos szürke jedi, és jedi lázadókból álló csapata, akkor a Köztársaság, amelynek védelmére és békéjére elvileg felesküdtek, megszűnik létezni.
,,- A háborús tevékenységeik rengeteg civil áldozattal jártak, ebben a filmben a legjobb példa Anakin kényszerleszállása az Invisible Handdel. A Jediknek pont hogy a köznép megsegítésén kellene munkálkodnia, de a tevékenységüknek köszönhetően rengeteg ártatlan élet szárad a lelkükön."
De egy totális, galaktikus háborúban, ahol nélkülük elbukna az egész Köztársaság és billiók élete válna rémálommá, mi az istent csináljanak? :'DDD Nincs választásuk, a háborúk meg mindig áldozatokkal járnak, a nagyobb jó érdekében szükség van a járulékos veszteségre
,,- Hagyták, hogy Palpatine beleszóljon az ügyeikbe, hagyták, hogy évekig találkozgasson Anakinnal és befolyásolja őt."
Ez igaz. Ellaposodtak a jedik, ellazultak, mert 1000 évig semmi dolguk nem volt, de na, úgy érzem picit, hogy olyan dolgok miatt is számon kéred a Rendet, amik esetében egyszerűen választás nélkül maradtak
"Ez is értelmezési mód kérdése. Abban a helyzetben, ott, és akkor mit kellett volna tenniük?"
Mondjuk azt, amit Ahsoka csinált a Lázadás idején? Megmaradt a háttérben, a harcokból nem vette ki a részét, csak akkor amikor már nagyon muszáj volt, mert inkvizitorok vagy Vader ellen kellett harcolni.
"De egy totális, galaktikus háborúban, ahol nélkülük elbukna az egész Köztársaság és billiók élete válna rémálommá, mi az istent csináljanak? :'DDD Nincs választásuk, a háborúk meg mindig áldozatokkal járnak, a nagyobb jó érdekében szükség van a járulékos veszteségreí"
Persze, egy háború mindig áldozatokkal jár, de a gond azzal van, hogy ők vígan asszisztáltak minden háborús lépéshez. Hát a Klónok háborújában hány független világot kevertek bele a háborúba a saját céljaik érdekében?
"Valami féle szabályozásra, dogmatikusságra egyszerűen szükség van"
Valamilyen szinten igen, mert egy szervezet ettől szervezet :) de szerintem abban nincs vita köztünk, hogy az általunk ismert Jedi Rend rosszul működött. Szerintem a Jediknek egy ahhoz hasonló puritán életet kellene élni, amit az ősi Ahch-Tói Jedi Rend követett. Mellőzve mindenféle fényűzést, és olyan távol lenni a nagyvilágtól és a politikától, amennyire csak lehet.
#14! Jó tényleg hozta néha a Jedik is olyan döntéseket, amik nem feltétlenül és kizárólagosan a Rend és Béke fenntartás szolgálják, de könyörgöm! ők sem mindenhatóak. Talán Yoda volt egyedül közülük olyan Bölcs, hogy maximálisan tudott azonosulni a Jedi rend eszmeiségével. Ez részeben hozzájárult a bukásukhoz is. De azért valljuk be őszintén: ha Anika nem csapja le Windu kezét és az Uralkodó meghal, akkor minden rendbe jött volna. Pademé lehet meghalt volna, de legalább újra egyensúly lett volna a galaxisban. (mondjuk amúgy is meghalt, szóval ez kb. mindegy is...) Tehát a Jedliket okolni a bukásukért röhejesen túlzó részedről...
,,Az egész előzménytrilógia arról szólt, hogy a Jedi Rend abban a formában, ahogyan működik, úgy rossz ahogy van, és lám, el is buktak" Ez csak a te elméleted. Teljesen máshogy is lehet értelmezni. De te kapásból rávágod hogy én értelmezem rosszul te meg jól! Ezek filmek könyörgöm... Nem tudományos cikkek.
A filmekből nem derül ki, hogy mi volt a Jedi könyvtárban. De Jedi Istenekről és mitologikus lényekre sem emlékszem. Akkor milyen vallás is a Jedi rend? Csak nem valami Disney féle agymenés ez is? Mert Luastól sosem halottam ilyet és Filmekben sem volt semmi utalás erre. Még az Erő sem lehet a vallásuk alapja, hiszen az egy tudományosan vizsgálható természeti jelenség. Tehát nem hit kérdése... Miért számít vallásos szervezet az, ha egy csoport a rend és béke őrzőiként tevékenykedik? Miben nyilvánul meg a vallásosságuk? NA? :D
Az elképzeléseid a Jedik hibáiról részben igazak, de ezt nem is lehet felróni rájuk, mert csak emberek, akik hibázhatnak... Sosem hoztak olyan döntést, amivel nem Rendet és a Békét próbálnák szolgálni. Nem értem miért várod el tőlük, hogy szuperlények legyenek és mindent tökéletesen csináljanak? Pont ez az egyik lényege a Jedi tanítósoknak, hogy próbálják meg az erkölcsösség oltárán feláldozni emberi gyarlóságukat. Ez természetesen nem sikerülhet 100 százalékosan. De törekedni kell rá! Nem feladni, ahogy Anakin vagy a szürke Jedik...
A Világos és a sötét oldal nem csak két szélsőséges szervezet, hanem annál sokkal mélyebb mondanivalója van: A Világos oldal, a Jedik képviselik a Kollektivizmust, ami a galaxis érdekeit helyezi előtérbe. Feláldozva önös vágyaikat a közjó érdekében cselekszenek. Ezt olyan szélsőséges módon, hogy még legalapvetőbb érzelmeiket is megpróbálják elnyomni magukban az erkölcsösség és a közjó érdekében.
A Sötét oldal a Sithekkel meg a tipikus individualista gondolkodás metaforája. Az egyén mindnek felett. Hatalom, egyéni érdekek, a közösség kihasználása vagy átformálása. Az SW ezt a két végtelenül lecsupaszított társadalmi szemléletmódot próbálja meg szembe állítani. A szürke Jedik nem hajlandóak feláldozni az életüket a közjó érdekében a Jedik meg igen. Ezért van az, hogy Ashoka nem elég erkölcsös nem elég elhivatott. Szeret inkább magával is foglalkozni. Mert ő ilyen kis individualista kiscsaj. Hát ezért nem érhet fel soha sem a Jedikhez jóság és erkölcsösség tekintetében...
Lucas örök érvényű erkölcsi végleteket ütköztet a filmjeiben. Sajnos ezt a Disneynek nemigen sikerült felfognia. Ezrét próbálja meg ezt a végtelenül lecsupaszított rendszert is tovább foltozgatni. Néha a kevesebb több. Lucas egyszerű és nagyszerű dolgot alkotott. Örök érvényű mesét. A Disney ehhez nagyon kevés. Ők csak a divatot követik, ami mulandó, de több pénzt hoz a konyhára... Ezért vannak benne ilyen tudatos és individualista Jedi nőcik, akik habár aktuálpolitikai szempontból kiváló választások, a Lucas féle SW szellemiségéhez már nincs sok közük...
19, légyszi ne keverjük ide a Disneyt, az eddigi vita tök kulturált volt, valami egészen érdekes témáról, de most megint jöhet a disneyfétis-antidisneyfétis vita, ami már annyira unalmas, hogy az hihetetlen...
Eddig szó sem volt a Disneyről, maradjon ezennél a vitánál így.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!