Miért baj az, ha valakivel beszélgetni kezdek, nyílt lapokkal játszok és nem olyanokat írok, amiket szerintem hallani szeretne?

Hozzáteszem nem tartom magam világ keményének de elfogadom és hallani akarom a kritikát. Azérz értem el 24 éves koromra átlag családból indulva olyanokat amit a többségnek 40-es éveire sem sikerül. Nem vagyok nárc., ne értse úgy senki.

Első voltam.

Alapvetően nem gond, ha az ember nem játssza meg magát, de a körítés igenis számít. Nem mindegy, hogy azt mondod, hogy "fú bakker de rusnya az új frizurád", vagy csak kifejezed, hogy szerinted jobban állt volna a barna hajszín. Én sem azt mondom, amit a másik hallani szeretne, nem is vagyok általában túl népszerű, kevés igaz barátom van. Akik azok, azok viszont pont azért szeretnek, mert tudják, hogy bármilyen élethelyzetben elmondom a véleményem, normális, nem tuskó formában. Nem vagyok az a típus, aki hónapokig képes közös sebnyalogatásra másokkal, ha egyszer tudom, hogy tehetne a helyzete ellen a másik. Én úgy vagyok vele, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje. Nekem lehet, hogy ez.

Egyszer próbáltam ez ellen menni és görcsösen megfelelni valakinek. Életem legrosszabb döntése volt. Olyan lelki betegen jöttem ki abból a kapcsolatból, hogy talán a mai napig nem igazán dolgoztam fel. Én voltam a hülye, nem őt hibáztatom. Inkább legyen kevés igazi kapcsolat az életemben, de azok legyenek őszinték, akikkel elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk.