Jól esne valakivel beszélgetni, de mégsem akarok. Mit tegyek?

Elképesztően értelmetlen és követhetetlen már ez a dolog, szóval ne csodálkozz, ha nem érted a kérdést..

Fiú vagyok, tizedikes. Vannak barátaim, de igazából senkivel sem beszélgetek.. Tehát a barátaimmal is csak arról beszélgetek, hogy milyen programot kéne szervezni, illetve, hogy mi a helyzet a suliban a jegyekkel. Ezeken és néhány apróbb dolgomon kívül semmit nem tud rólam senki! Még a családtagjaim is érzésem szerint iszonyatosan félreismertek. Barátnőm nincsen.. Vannak elég beteg gondolataim a megerőszakolásról, emberölésről és hasonlókról, de ezek tényleg csak gondolatok.. Bár amikor végiggondolom, akkor mindig az az egyetlenegy dolog tart vissza, hogy nem szeretnék börtönbe menni.

Mivel értelemszerűen jól esik néha beszélgetni, de a valódi emberekkel nem tudok/szeretek, ezért naponta elég sokat magamban beszélek.. Tehát nem hangosan, csak suttogva. Hogy ne legyek annyira egyedül, mindig azt képzelem, hogy egy sorozat főszereplője vagyok, ami rólam szól, vagy esetleg egy YouTube-os vlogger vagyok. A valódi emberek nagyon idegesítenek, de mégis néha magányosnak érzem magam..

Érzelmeimet emberek között egyáltalán nem tudom kifejezni.. Hétvégén/iskolaszüneti napon naponta akár 4-5 filmet is megnézek, mert azokon tudok nevetni/sírni. Az erőszakos oldalamat pedig a zenében élem ki.. Így mire a valódi emberek közé megyek, szinte már nincs semmit visszafojtanom.

Gyakran álmodozom egy lányról, akivel tudok az ilyen furcsa dolgaimról beszélgetni, ezért szoktam is próbálkozni ismerkedni, leginkább a neten. De mindig mikor elkezdek beszélgetni egy lánnyal, előjönnek a szokásos sablonkérdések és ezzel ugye elmegy egy rövid idő.. Valamiért néhány ilyen sablonkérdés után iszonyatosan felidegesít a lány és a beszélgetés is, és utána általában nem írok neki többet..

Szívesen meghalnék már, jó lenne minél előbb. Öngyilkos nem tervezek most lenni, és eléggé lenézem azokat akik sírnak a rossz életük miatt.

Néha elgondolkodom, hogy pszichológushoz mehetnék, de egyrészt akkor mindenki rákérdezne/kerülne, másrészt mindig előjön a rögeszmém, hogy a pszichológusokat utálnom kell.. Igazából nem tudom miért, de kell.

A legijesztőbb, hogy gyakran totálisan lelkibetegnek tartom magamat, de legtöbbször mégis úgy érzem, hogy ezek iszonyatosan apró dolgok és felesleges játszanom a sérültet, mert nem vagyok az.

(Igazából ennek a kérdésnek sincs semmi értelme, de beszélgetés helyett 1-2 hetente kiírok egy ilyen kérdést, és akkor letudtam a havi lelkizést. :D)

Mit tegyek?