Milyen egy nem egyenrangú barátság?

Számomra olyan, mint amilyet nemrég megszakítottam. Én kitartok mellette, számíthat rám bármiben, és annak ellenére, hogy azt mondja/írja, szeret, fontos vagyok neki, és csak én tartottam ki mellette, és ez utóbbi igaz is, lexarja a fejemet, az elhatározása kis ideig tart, aztán ismét semmi hír róla és nem elérhető, pedig ígérte, hogy ismét vissza áll a régi kerékvágásba. Két évig tartottam ki mellette. Nincs bajom azzal, ha gondja van, azzal sem ha időt kér, mert egyedül szeretne lenni. De az, hogy egyszer feltűnik, fűt-fát megígér, aztán megint eltűnik, és ezt háromszor eljátssza... hát ebből már köszönöm, nem kérek. Ha neki ez a barátság, keressen mást, engem ne nézzen madárnak, hogy ígéri, ha eltűnne, akkor is szól előtte, aztán megy újra az ördögi köre.

Ez lehet hülyeség, mert alapból szerintem az érdek barátságra lehet ezt mondani, de nekem ez is annak számít, hogy egyenlőek vagyunk, ami azt is jelenti, hogy az ígéret és a szép szavak nem szállnak a szélben, amint kimondta, hanem megtartja, mert tisztel, becsül és szeret annyira, hogy legalább vegye fáradtságot írni egy sort.

Ez az egyik. A másik, ami még általános alsó tagozatban volt.

Barátság címszó, annak is érzem, aztán úgy érzem az egészet, hogy ő hülyének néz engem, mert ő otthon mindig a tankönyv felett görnyedt, tehát jó tanuló, ezért ő mintha piedesztálra emelendő személy lenne, aki mellett én csak apró porszem vagyok. Akkoriban barátságnak éreztem, de az csak gyermeki szintű valami más volt.

Szerintem nincs nem egyenrangú barátság, ha egy kapcsolat nem egyenrangú, akkor az nem barátság.

Vannak emberek, akik a saját kisebbségi komplexusuk miatt "tartanak" náluk gyengébb kaliberűnek ítélt "barátot" maguk mellett, mert általuk éreztethetik a környezetükkel, hogy ők mennyivel többek. Ez például egy alá-fölérendelt viszony, ahol az alárendelt szerepben lévő sokszor észre sem veszi a kapcsolatbeli helyzetét. Na de ez nem barátság :)

Nekem volt például olyan, mikor mindig azt csináltuk, amihez neki kedve volt, de ha én szerettem volna valamit, az valahogy sosem jött össze. Ha meg nekem nem volt kedvem olyanhoz, amit ő akart, akkor eröltette. Mondanom sem kell, hogy hamar isten hozzádot mondtam az egésznek, miután megpróbáltam ezt megbeszélni vele, helyeselt, bocsánatot kért, és ugyan úgy ment minden tovább.

És amúgy ugyan ez a "barátom" volt az, aki minden problémáját elmondta, vígasztaltam, kicsit olyan volt,mint ha én lennék az orvosa, de persze, mikor nekem volt mondanivalóm, vagy problémám, akkor egy két percen belül úgy alakította a beszélgetést, hogy megint róla szóljon az egész.