Szerintetek az a gyakoribb, ha valakinek megmarad a zenei ízlése olyannak, mint tinédzserként volt, vagy az, ha radikálisan megváltozik?

En idösebbektöl csak azt hallom hogy ö "mindenevö"

Azaz semmi izlese stilusa nincs. Olyan lehozo ilyet hallani.

Amikor megkerdezem de korabban?

Akkor àltalàban metàl, vagy magyar elöadokat mondanak.

Nem mindegy hogy milyen korú tinikrol beszélünk; amit 13-14 évesen hallgattal, azt lehet nem elvezned annyira mint amit 17-18 évesen.

Nem hiszem hogy radikálisan megvaltozna az ízlése valakinek felnőttként, csak azt, hogy bizonyos irányba tágul, más irányba pedig csökken az érdeklődési köre.

Idemásoltam egy érdekes cikket az Indexről, lehet benne valami:

"Bizonyos életkor fölött több mint normális, hogy viszolygunk a modern popzenétől. Bár hajlunk rá, hogy az évtizedekkel korábbi zenét értékesebbnek tartsuk a mainál, ennek nem a zene az oka, hanem az a jelenség, amit ízlésbefagyás (taste freeze) néven ismerünk.

A jelenségnek részben neurológiai okai vannak. Az agy fejlődése 35 éves korunkig rengeteg fázison megy át: csak fokozatosan különülnek el az érzelmekért és a racionális gondolkodásért felelős agyterületek. Ezek mind szükségesek ahhoz, hogy értsük és élvezzük a zenét. Hasonlóan fontos fejlődésen megy át a memória is: ahogy egyre több zenét ismerünk meg, egyre több viszonyítási pontunk lesz, ami alapján értékelni fogjuk az újabb és újabb zenéket.

Az agy fejlődésének csúcspontját a neurológusok sokáig a 27-28 éves korhoz kötötték. Úgy gondolták, hogy az agy teljesítőképessége, a szellemi kapacitás ekkor éri el a maximumát, majd lassan, de fokozatosan csökkenni kezd. A legfrissebb kutatások szerint azonban a prefrontális kéreg fejlődése – ami a társas kapcsolatoktól az empátiáig és a megértésig számos személyiségjegy kialakulásáért felel – akár a harmincas-negyvenes évekig is eltarthat. Ezzel egybevág, hogy az emberek nagyjából 33 éves koruktól kezdik el nem szeretni a modern popzenét – sőt, negyvenéves korukra a többségük fölhagy a legújabb slágerek hallgatásával.

Persze, mindez csak közvetett bizonyíték lehetne arra, hogy emiatt változik meg az ízlésünk. De a legújabb big data kutatások, amikben egyszerre nagy létszámú zenehallgató szokásait tudták vizsgálni, azt mutatták, hogy a végső határ a 33 év. Az emberek még ekkor sem szűnnek meg zenehallgatónak lenni, csak a legújabb popslágerek iránt lesznek teljesen közömbösek. Sőt, az ízlésük ezen a ponton egyre kifinomultabbá válik.

A hallgatóik életkorát és zenehallgatási szokásait szorosan nyomon követő Spotify adatai szerint átlagosan 33 éves kortól, de nagyjából a harmincas éveik közepétől a zenehallgatók nyitottabbá válnak más zenei stílusok fel. Szívesebben hallgatnak alternatív zenét, jazzt, világzenét vagy klasszikust, mint modern popot. Az is lehet, hogy befutott zenészek kitartó rajongói maradnak, és U2-t, Beyoncét, vagy éppen Jon Bon Jovit fognak hallgatni. De fiatal, most befutó előadókat aligha.

A 28 és a 33 év közötti különbséget (a korábban vélt agyfejlődési csúcspontot, illetve az ízlésbefagyás átlagéletkorát) a Spotify statisztikái szerint az is igazolhatja, hogy akiknek gyereke van, azoknál átlagosan négy évvel korábban lép föl az ízlésbefagyás.

Az ízlésbefagyásról persze az is tehet, hogy 33 éves korukra az emberek többségének csakugyan nem a popzene lesz élete legfontosabb témája. (Nick Hornby komplett könyveket írt ennek a krízisnek a megéléséről.) És ha belegondolunk, a popzene tulajdonképpen alkalmazott zeneszerzés: a legkommerszebb, legfülbemászóbb elemeket kombinálja, amit mind a legnagyobbaktól vesz át, de közérthető formába csomagolva.

Aki popzenerajongóként nőtt fel, az harmincéves korára nyilván megcsömörlik tőle, hogy mindig ugyanazokat a sablonokat, ugyanazokat a refrén-kuplé-verze kombókat akarják leerőltetni a fülén, és más ösztönzők után néz az életben: vagy fölfedezi magának a grindcore-t, vagy családot alapít. A régi kedvenceket persze meg fogja hallgatni, de az új impulzusokat már nem innen várja.

William Poundstone, a Head in the Cloud című könyv szerzője egy cikkben megemlítette, hogy egy kérdőívben amerikai résztvevőket kért arra (minden korosztályból), hogy azonosítsanak popsztárokat fotókról. Őt is meglepte, hogy a 30 évnél idősebbek nem ismerték fel Kanye Westet, pedig ő aztán tényleg megkerülhetetlen a mai popzenében. Viszont ugyanez a korcsoport 74 százalékos sikerrel azonosította Snoop Doggot, akinek 1992-ben jelent meg az első albuma.

Szóval kedves fiatalok, hallgassatok modern popzenét, és élvezzétek, amíg tehetitek! Ti pedig, harmincon felüli kortársaim, keressetek valami obskúrus jazzlemezt, és morogjatok a mai fiatalokon, akik még az I Like Itet is tudják élvezni a fejletlen agyukkal."

Én 28 éves vagyok, és a korosztályomban azt látom, hogy a többségnek nagyot változott az ízlése az évek során - pl. ahhoz képest, amit általános iskolában vagy középiskolában hallgatott. Aki nem vett 180 fokos fordulatot, az is sokkal szélesebb spektrumon mozog, mint anno.

Érdekes módon én kb. 8 éves koromtól ilyen zenéket hallgattam, mint ma, sőt, ugyanaz a kedvencem. Mellette voltak korszakaim, amikor bejött mellé egy-egy másik kiskedvenc, de ezek is nagyjából állandóak, pár évente jön egy újabb fellángolás irántuk. Ezeken kívül persze bekattannak aktuális slágerek (akár egészen gagyik is), amelyek valamiért megfognak, rongyosra hallgatom, majd évek múlva rátalálok véletlenül, hogy jééé, micsoda emlékek... :)