Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » INFP-ként mindig is bosszantó...

INFP-ként mindig is bosszantó leszek egy ESTP számára?

Figyelt kérdés

Én egy INFP nő vagyok, a másik nő, akiről szó van pedig minden bizonnyal ESTP. Sem az INFP, sem az ESTP nem egy gyakori típus. Őszintén, korábban nem hiszem, hogy sok ESTP-t ismertem volna, de ő most a baráti társaságom része lett, viszont elég feszengős nekem a vele való kapcsolat. Rajta is látszik, hogy nem igazán tud velem mit kezdeni, sőt, egyszer meg is mondta, hogy nagyon sok türelem kell hozzám.


Nyilván, mert nem vagyok túl praktikus, sem gyakorlatias, meg kellőképpen elvont vagyok ahhoz, hogy az ő fantáziáját ne mozgassa meg semmi, amiről én beszélnék. Sajnos abban a társaságban senki sem intuitív, szóval ezzel így egyedül maradtam. :D


Amúgy azért értékel engem (ezt elmondta), mert én voltam az első, aki nyitott felé és nélkülem nem került volna be ebbe a társaságba. Utána nagyon hamar népszerű lett, mert nagyon humoros, őrült, de közben 100%-ig a földön áll és nagyon praktikus. Igazából minden, ami én nem vagyok. :D


Mondjuk felesleges ragozni, egyértelműen másképp működünk. Nekem furcsa, hogy valaki ennyire impulzív és őszinte (ha kimond valamit, utána se gondol bele, hogy nem feltétlen kellett volna) én meg ezen időnként megsértődöm, mert nem vagyok ezekhez a dolgokhoz hozzászokva. Nyilván tudom, hogy nem direkt bánt meg, csak ő egyszerűen ilyen, én viszont jó INFP-hez méltón túl lassú vagyok, hogy valami frappáns beszólással visszadjam a labdát, hogy nehogymár mindenben neki legyen igaza. :D


Hát, öribarik nyilván nem leszünk. Megutálni bizonyára nem fog, mert lát bennem annyi értéket, csak zavar, hogy elég butának gondolhat csak azért, mert azokban a dolgokban elég béna vagyok, amikben ő jó.


Szerintem ha szóba hoznám neki az MBTI-t kiröhögne, hogy képes vagyok egy ilyen elméletnek hinni. Nyilván nem lehet erre alapozni semmit, de nekem sokat segített az önismeret kapcsán, szóval van azért gyakorlati haszna.



2020. ápr. 19. 00:43
1 2 3
 21/21 anonim ***** válasza:
100%
Apu rész: Sorry, ISFP-t akartam volt íni. :)
2020. ápr. 22. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!