Férfi legyek, vagy "jó" ember/keresztény ember? Hogyan fér meg a kettő egymással?

Ha arra gondolok, hogy milyen egy igazi férfi, egy maszkulin, jó kiállású, magabiztos férfit látok magam előtt, aki:

-Nem fél kiállni magáért vagy a szeretteiért, és ha kell tud agressziv is lenni, vállalja a konfliktusokat

-Van egy természetes, imponáló férfi egója, egyfajta egészséges kivagyiság

-Ha kell, képes harcolni, verekedni

-Képes kakaskodni, hülyülni, lazulni a haverjai között

-Vállalja a szexualitását a hétköznapi érintkezések során, és lazán kezeli (flörtöl, megnézi a nőket, élcelődik, stb)

-Magától értetődően él nemi életet, ha más nem, önkielégités szinten, bármiféle lelkifurdalás nélkül

Ha egy "jó" embert, vagy vallásos embert képzelek magam elé, csendes, háttérbe húzódó, "jelentéktelen", moralizáló embert látok magam előtt, aki

-Szelid, a békét szereti, és ha egy mód van rá, kerüli a konfliktusokat

-Igyekszik leépiteni az egóját, és a lelki fejlődésre fókuszálni, nem kivagyi

-Nem harcol, nem erőszakos

-Mindig komoly, mértéktartó, józanul, visszafogottan szórakozik

-A hétköznapi érintkezések során kerüli a szexuális felhangokat, nem élcelődik, nem flörtöl, stb.

-Igyekszik felülemelkedni az ösztönein, ha elbukik, lelkifurdalást érez miatta

Számomra ez a két életforma egyszerűen összeegyeztethetelen. Nem értem, mások hogy tudnak egyszerre "jó" emberként, és férfias férfiként létezni