Mennyire élsz tudatos életet?

Valamennyire igen. Nincs minden megtervezve, de tudatos vagyok, ha nem is minden pillanatban, inkább úgy általában véve. Amiket írtál, azok igazak rám.

Megismertem magam, így tudom, hogy mikor, hogy reagálok. Mondjuk ez szerintem inkább tapasztalat, nem tudatosság. Ez segít a félelmek legyőzésében is. Át szoktam gondolni rendszeresen egy-egy időszakot. Céljaim vannak. És olyan jellegűek is, amelyek a személyiségfejlesztésre vonatkoznak.

Egyébként, szerintem ezek szinte mindenkinél meg vannak. Nekem a tudatosság ennél többet jelent.

"Ha nem, akkor mit gondolsz arról, aki így él?"

Azt, hogy önmagunk állandó hajszolása azért, hogy sokszor valami elérhetetlen célt kergessünk, nem vezet máshoz, csak rengeteg frusztrációhoz.

Nekem volt egy 2 éves depressziós korszakom, ami alatt teljesen elzárkóztam a barataimtol, szuleimtol, tesoimtol. Ezt ugy kell erteni, hogy tenylegesen zeljesen... Kerestek, jottek hozzam, de ugy tettem mintha nem lennek otthon.

A 2 ev alatt teljesen el szeparálódtam az emberektől és már akkor is elkezdtem remegni, izzadni es tikkelni, mikor csak a postashoz kellett kimenni valamit atvenni.

Teljesen leepultem testileg es szellemileg is es rengetegszer akartam ongyilkos lenni.

Jott egy nagy trauma, ami fizikailag is kiemelt a kozegembol, ami ellen en nem tehettem semmit es idegen emberek koze helyeztek.

Szornyu volt...

A sok ember miatt sokszor majdnem el is ajultam es kissebb panikroham szeru torteneseim voltak.

Fel ev alatt (ez a fel ev inkabb erzodott 10 evnek) nagyjából beleszoktam a kozegbe, annyira, hogyha egy legterben vagyok veluk, akkor csak szorongok, de nem remegek es izzadok, max csak akkor ha 1-2m tavolsagban vannak.

Persze mindig a foldet neztem gornyedten es csolatassal neztem.

Itt sikerult keriteni egy jo pszichológust, akivel 2 év alatt, odaig jutottunk, hogy már nem esik nehezemre az ismerkedes (ide nem ertve a parkapcsolatot, mert az még most sem megy igazan, de mar erzem, hogy ez sem var mar sokaig, meg 1-2 év es ezt is ugyesen meglepem)

Az hogy idaig feltudjak fejlodni, hatalmas tudatossagra volt szuksegem (es van is).

Minden nap minden perceben figyelnem kellett az erzeseimre, mikor mire hogyan reagalok, dolgok miket valtanak ki belolem, ezekre a reakciom stb... Az elejen ez nagyon nehezen ment, de idovel beleszoktam es mara mar egesz jol megy. Most inkabb az onbizalmam tart vissza sok dologtol, ezert arra fekudtem most ra es nagy szerepe lesz a par talalasbam is.

Szemelyiseg fejlesztesere is sok idot szanok, mert ez is segit a tudatos letben.

Celokat persze folyamatosan tuzok ki.

Regen csak tavoli celjaim voltak, igy nem nagyon volt sikerelmenyem es elegge motivalatlan is voltam ez miatt, de ma mar sok rovid tavu celom is van, amit ha teljesitek, akkor igyekszem buszke lenni magamra, hogy ugyan akkora lendulettel vaghassak bele a kovetkezo celomba vagy nagyobbal.

#5-ös vagyok. Azért az sokat elmond az itteni emberekről, hogyha az övékétől kicsit is eltérő / nekik nem tetsző véleményt olvasnak, akkor máris remegő kézzel nyomják a lepontozást. Ezt most általánosságban mondom, nyilván csak annak szól, aki tényleg így tett, de ilyen emberekkel kulturált vitát nem lehet folytatni.

Amit írtam azt egyébként a személyiségfejlesztésre írtam, ami azóta lett ilyen "menő", amióta mindenhonnan azt tanulja az ember, hogy ő vele valami nincsen rendben és ezen mindenképpen változtatni kell. Nagyon jól meg is élnek ebből a motivációs "előadók".

Ha az elmúlt napok hírei miatti pániktól eltekintünk, akkor azért elég biztosan ki lehet jelenteni, hogy elég jó lét biztonságban él az ember. Nincsenek háborúk, erre fele nem veszélyeztet minket az éhezés és még lehetne sorolni rengeteg dolgot, hogy mi miatt jobb a 21. század, az előzőekhez képest. Mégis most vagyunk a leginkább hajlamosak a depresszióra, amihez szinte biztos, hogy van valamennyi köze annak, hogy az emberek nem tanulják meg elfogadni sem saját magukat, sem másokat.

Most, hogy kicsit jobban kifejtettem a véleményemet, valaki (aki nem ért egyet velem) kifejthetné a saját véleményét, hogy mégis miért jó az, ha a "tökéletes" ént hajszoljuk "önfejlesztés" címszó alatt.

Ezt pedig nem felvágásból írom, de amúgy attól függetlenül, hogy nem vagyok a személyiség fejlesztés / önfejlesztés híve, voltak és vannak céljaim, amikből már sokat elértem, a magyar átlagnál kézzel foghatóan többet.