Apaság hatására teljesen megváltoztam szinte varázsütésre?

Egész életemben fontos volt a pénz és az, hogy legyek valaki, főnök legyek, stb. Az egyetemen óta vezető poziciókban dolgoztam (bár nem a tanulmányaimhoz kapcsolódóakban), pl szórakozóhelynek voltam az üzletvezetője, aztán volt egy saját kávézóm évekig, majd a barátaimmal indítottunk egy startupot (ez már az egyetemi végzettségemhez illik) és ott kezdtünk elérni sikereket. Mindig is ezt akartam elérni, repülővel jártam tárgyalni a tengerentúlra, szörfleckéket vettem, minden amire vágytam. A barátnőm is támogatott, jött velem külföldre, terveztük hogy a cég miatt az USA-ba költözünk majd. Én már érdeklődtem a vízumra egy ügyvédnél és lakásokat nézegettem. Sajnos évekig nem sikerült nekünk a baba, majd amikor bejött az informatikai üzlet, rá 1 évre hirtelen teherbe esett, amikor nem is számítottunk rá.

Az elején nagyon megijedtem, hogy mi lesz, menekültem otthonról, még a szokásaim ellenére megittam a haverokkal ezt-azt. Aztán ahogy teltek a hónapok megváltozott minden. Az első komoly 4d ultrahang tájékán kaptam magam azon, hogy más már nem is érdekel. Teljesen öntudatlanul lemondtam az Amerikai utakat és elküldtem a társamat. Utólag esett le, hogy miért is, akkor úgy voltam, hogy most nincs kedvem menni. Teljesen érdektelen lett az amikre addig vágytam. Alig vártam hogy mehessek, mindig nézegettem hova fogok elmenni, vártam a szörf órákat, ha hazajöttem már mentem is volna vissza azonnal. A cégben is teljesen benne voltam, minden erőmmel. Az összes kiállításon elejétől a végéig ott álltam, ha szükség volt rám, ha nem.

Most valahogy nem érdekelnek ezek a dolgok! 2 hónapos a kisfiam, de eszembe nem jut elmenni mellőle sehova! A cégben is mondtam, hogy én akarom vinni az itthoni dolgokat és az egyik társam lesz az utazós, a másik a tárgyalós-bemutatózós, én a háttérember leszek. Már eszembe sincs az USA-ba költözni, most nem is értem miért akartam ilyesmit régen. Olyan mintha egy messzi múltbéli idegen lenne az 1-2 évvel ezelőtti önmagam. Ha most lenne szó vállalkozás indításról, bele se kezdenék, inkább elmennék valahova egy biztos állásra.

Normális ez a változás szerintetek? Az Anyám ki van bukva, hogy feladtam önmagamat, az álmaimat és szerinte meg fogom ezt még bánni, mert egy gyerek mellett is lehet sikeres és aktív egy apa, nem kell haza rohannia mindig. A feleségem is támogatná az életvitelemet amúgy, de én döntöttem úgy hogy nem kell többet az az élet nekem és nem is hiányzik. Néha belegondolok, hogy az óceán parton ülhetnék egy sikeres tárgyalás után vagy a kinti iroda nyitását tervezgethetném, de ahogy ránézek a fiamra, elmegy az összes ilyen gondolat. Úgy érzem ilyen tervek mellett nem lenne biztonságban.

Sokan vannak akiknek megy az aktív cégvezetés család mellett, de úgy tűnik én nem ilyen vagyok. Nekem bűntudatom lenne és fizikailag rosszul érezném magam.

Szerintetek megváltoztathat ennyire egy embert az apaság? Már nem számít neki ami az lénye része volt? Amikre vágyott? Ismertek ilyen embert, veletek megtörtént ilyen változás?