Van, aki a természet csendjét kedveli, nem hiányzik neki a zene sem, a mindennapi modern élet zajai sem? (ld. Még)

Én és a férjem is nagyon szeretjük és igényeljük a csendet. Amikor egy szobában vagyunk, bármit csak akkor nézünk / hallgatunk hangosan, ha a másik is akarja éppen hallani, de ha nem, akkor fülessel. Sosem megy a háttérben zene, tévé, rádió stb.

Előfordul, hogy youtube videót hang nélkül, felirattal nézek, annyira zavar benne a beszéd, de az infó érdekel.

Ha vendégségben vagyunk, és nagy a hangzavar (sokan mások is beszélnek a közelben, vagy megy a tévé, zene), akkor egyszerűen leterhelődik az idegrendszerem, és képtelen vagyok a nekem szánt beszélgetésre figyelni, vagy csak hatalmas erőfeszítés árán.

Még nem volt akkora mértékű és hosszúságú csendben részem, hogy azt érezzem, ez már sok.

Úgy emlékszem, kicsi korom óta ilyen vagyok, akkor is zavart az erős zaj, és mai napig befogom a fülem, ha pl. légkalapács mellett kell elhaladnom (és csodálkozva nézem, hogy más kibírja mellette befogott fül nélkül).

Vannak hangok, amik megnyugtatnak, pl. a harangozás, de érdekes módon a férjemet az pont zavarja. Ő a vízcsobogást szereti nagyon (akár a vízcsapét is), nekem meg az semleges.

Ami iszonyat irritáló zaj nekem, és kiráz a hideg, ha habszivacsot vagy léggömböt "nyiszogtatnak".

Szeretem még a madarak énekét, tücsök ciripelést, eső hangját. A mennydörgést is, de az inkább izgalmas számomra.

A kutyaugatás sem zavaró nekem, de talán azért, mert biztonság érzettel kötődik össze a fejemben.

Nagyon érzékeny a fülem, alvás közben még inkább, mint ébren. Nem tudok aludni, ha mellettem valaki horkol például, vagy ha abban a helységben tevékenykedik, a legkisebb hangra is felébredek.

Van, hogy annyira zavar már a mindennapi modern élet zaja, hogy ordítani tudnék a fájdalomtól.

Szomjazom a csendet, létfontosságú a számomra. Ha soha nem lehetnék csendben, abba rövid úton belepusztulnék, mert csak csendben tudok önmagamba nézni, a lelkemmel foglalkozni.

Az összpontosított munka is csak csendben megy.

Az emberek keltette hangokból ki tudom olvasni a lelkiállapotukat, ez még inkább megnehezíti az elviselésüket.

Szívem szerint a meztelen természet kellős közepén élnék, zene nélkül, minden nélkül. Nagyon sokáig bírnám...

Különben nagyon szeretem a zenét, a ritmust, imádok táncolni és tökéletesen fel tudok oldódni csontig hatolóan hangos zenében is, de csak ideig-óráig.

Remélem eljön még az az idő, amikor újra harmónikus egységben létezhetek a természettel, eltávolodva a civilizációtól. Csak akkor mennék oda vissza, amikor szeretnék.

Én és a feleségem is csendszeretők vagyunk és bizonyos zajokat annyira nem bírunk elviselni, hogy már kezdünk félni, hogy mi lesz, ha ez tovább rosszabbodik. Kellene egy település, ahová az ilyen emberek költözhetnek. Persze mivel különböző, hogy kit mi zavar, ezét kategóriák kellenének. :-) Az én településemen nem lehetne fűkaszát, flexet, lombfúvót használni, meg járatni a motort. A kutyatartóknak kötelessége lenne annyit foglalkozni a kutyájukkal, hogy azok unalmukban ne ugassanak, csak ha jelzik, hogy déndzsör van. Ezen a helyen nem szabadna éjjel mosni, és a kertben, nyitott ablaknál, mások által hallhatóan zenét hallgatni, tévét nézni.

Ez elég távol van az átlagostól, gondolom a többség szerint ez dili. tudom, költözzek tanyára. Megtenném, egyelőre nem sikerült. Amerika több államában betiltották a lombfúvót, tehát mégsem olyan kis kisebbséget zavar. Jó lenne tisztán látni e téren, hogy a népesség mekkora részének lenne nagyobb csendigénye, s ez alapján kezdeni valamit. A magnézium szedése mellett. A zenét amúgy én is szeretem, nagyon is, érdekes módon a zajosabb zenéket is! Egy rokonom a rigók hangját sem bírja elviselni, nálam is súlyosabb arc...