Rossz "konfliktuskezelés" az hogyha valaki megbánt akkor minden kapcsolatot megszakítok vele? Ez jobban fáj a másiknak mintha vitatkoznék?
Tehát ha például párkapcsolatban megbánt egy túl erős beszólással a párom akkor nem vitatkozom vele, hanem elvonulok másik szobába, intézem a dolgaim és még a telefont sem veszem fel neki ha máshol vagyok.(ez általában egy nap) Ha úgy érzem lenyugodtam akkor kezdek el egy normális hangvételű vitát, de addigra ő meg elengedi kb. azt a témát.
Ugyanez igaz a barátokra is. Egyszer nem hívtak el valamerre, akkor képes voltam hetekig visszautasítani minden olyan programot ahol bármelyikükkel is találkoznom kellett volna. Más is van ilyen mint én? Ezzel csak saját magam fárasztom?
Ez nem konfliktuskezelés, hanem értelmetlen és bunkó “hiszti”. Felnőtt ember nem elmenekül a konfliktus elől, hanem felvállalja, megbeszéli.
Egyébként meg vannak emberek, akik apró-cseprő dolgokon is képesek megsértődni vagy eltúlozni, pedig a másikban az égvilágon semmi rossz szándék nem volt.
Ha én véletlen valamivel megbántom a páromat akaratom ellenére vagy egy barátomat, akkor ha jelzi, bocsánatot kérek és ügyfelek rá, hogy máskor ne legyen ilyen. Ha fogja magát és elvonul meg napokig ignorál, akkor elgondolkozom, miként zárjam le ezt a kapcsolatot ezzel a nagyra nőtt gyerekkel. Mert ez gyerekeskedés, nem más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!