Mit csináljak, hogy ne izguljak annyira forgalmi vizsgán?
Én múlthéten voltam, de nem sikerült. Ennek ellenére megdícsért a vizsgabiztos, és azt mondta, ha nem sietnék akkor tökéletesen vezetnék, mert látja hogy jól kezelem az autót és nagyon jó érzékem van hozzá. De túl akartam esni rajta ezért kapkodtam. Rám nagyon pozitív hatással volt amit mondott a vizsgabiztos és hogy az oktatóm is meg volt róla győződve, hogy átmegyek. Engem megnyugtatott, hogy már tudom milyen egy forgalmi vizsga, és igazából nem történik semmi attól, hogy nem sikerül. Próbálom fejben a javamra fordítani a sikertelenséget és tanulni belőle. Nekem minden hibám a sietségre vezethető vissza, ezt igyekszem elfelejteni és rögzíteni magamban a hátrányait. Valahogy egyáltalán nem tört le, és nem is ment el a kedvem a vezetéstől.
Neked is ezt tudom tanácsolni, hogy tudatosítsd magadban, hogy nem történt baj, a következő már menni fog, nem harapja le senki a fejed, a vizsgabiztos csak csendben ül hátul. Vedd végig mik voltak a hibáid és arra koncentrálj, hogy ezeket elhagyd és hogy hogyan tudod kijavítani. Én úgy szálltam ki az autóból, hogy nekem ez a bukás kellett és jól is jött, a következő pedig kétségkívül menni fog :)
Egy tea biztos nem fog eltompítani. Ne viccelj, ezek szinte placebók. Mármint amit ilyen céllal legálisan árulni szoktak. Nem mák teára gondolok, vagy ilyesmi... :)
Amúgy meg hosszú távon, mert lesz még ilyen helyzet az életedben, figyeld meg az izgatottságodat, milyen jelei vannak, hogy kezdődik, hogy folytatódik, mik a tünetek részletesen, meddig tart, hogy kezd el csökkenni, hogy múlik el, analizáld magad.
Csak azt tudod uralni, amit ismersz. Ha megismered magad, akkor ezt idővel elfogadod magadban. Ha elfogadod, akkor idővel kezelni is fogod tudni, és változtatni rajta. Pusztán a tudatoddal, tea nélkül. :)
Ne haragudjatok, nekem is csak ajánlották, ezeket nem tudtam a ginkgo biloba teáról, de egyébként sokmindenre jó.
Amiről ritkán beszélnek
Számos kutatás igazolta már a páfrányfenyő jótékony hatásait. Arról azonban kevesebbet hallani, hogy mik a hátrányai a ginkgo készítmények tartós szedésének. Jó, ha tudod, hogy hosszú távon hígítja a vért, nehezíti a véralvadást. Éppen ezért csak kúraszerűen szabad szedni, vérhígító gyógyszerrel párhuzamosan pedig egyáltalán nem szedhető. Ha valamilyen műtétre készülsz (akár csak egy szemölcs levételre is, vagy egy fogászati kezelésre), legalább egy héttel a műtét időpontja előtt hagyd abba a ginkgo kivonat szedését, mert növelheti a véralvadási időt, így tovább tart a vérzés.
Az ivást én se ajánlom. Nem szondáztatnak, DE, ha valami miatt megállít egy rendőr vagy csak simán megérzi rajtad a vizsgabiztos a pia szagot, akkor az oktatót is megbüntetik.
Egyszerűen tedd fel a kérdést, hogy pontosan miért félsz a vizsgától. Nem kell hangosan, ha nem akarod, lehet magadban is vagy csak simán leírod. Ha válaszoltál rá, kérdezd meg, az miért jelent problémát. Ha válaszoltál rá, kérdezz vissza, hogy és ez miért probléma. És mindig, ha válaszolsz valamit, kérdezz vissza miérttel. Egyrészt eltörpül a félelem, másrészt vissza tudsz kutatni a gyökerekig, hogy miért is rettegsz ennyire és aztán tudsz dolgozni rajta.
Nekem ez akkor segített rengeteget, amikor elkezdtem a roborálást anno anorexiásként.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!