Hogyan lehet ezt (lentebb kifejtve) késztetést legyőzni?

Nagy eséllyel az egész onnan indul, hogy nincs se önbecsülésem, se önbizalmam.

Hazajövök, leginkább arra vágyok, hogy a dolgaimat (értsd: mosogatás pl) lehető leghamarabb elintézzem és nyugodtan tudjak ülni, kikapcsolódni. (Introvertált vagyok, nagy eséllyel ez emiatt is van.)

Rosszul esik, amikor készülök lelkileg valamire (ami saját dolog, tehát pl. tervezett filmnézés) meghiusul. Tehát készítem a lelkemet, hogy végre, összegyűlt az energia, kedv az adott dologhoz, de jönnek (család), hogy nekem még ezt is, azt is tenni kéne.

Így is küzdök azzal, hogy a saját dolgaimat(ami nem itthoni munka) végezzem, mert már ehhez sincs sokszor kedvem, energiám. (nagy eséllyel depresszió). De ha bejön egy ilyen, akkor elszáll a kedv. Múltkor, a napokban volt erre példa. Amikor tudtam volna haladni, akkor jött egy feladat, nyilván akkor elmegy a lehetőségem saját dologra... és nem is jött vissza a kedvem és energiám az adott tervezett dologhoz.

Amikor ilyen váratlan dolgok vannak, amik feladatok, tehát úgymond itthoni munka , akkor jön az olyasféle gondolat, hogy minden elektronikai eszközt szét kéne törni(amivel én el tudom foglalni magamat, tehát saját szórakozásra, információgyűjtésre használom, tehát nem a közös tv meg ezek, hanem saját eszközökre kell gondolni), a többit elégetném(bármi, ami bármiféle kikapcsolódást nyújt)...hogy ezekkel se menjen az idő.

Aztán hazajövve, elhagyva a kaját (hiszen nem egyszer arra buzdítanak, hogy legyek már éhes, ne egyek, hiszen fogynom kell) nekiállnék az itthoni dolgoknak és meg se állnék ameddig el nem jön az alvásidő, ameddig el nem dőlök a fáradtságtól.

Nyilván érzem, hogy önmagam feladása és csak másért való élés, más "szolgálása" nem helyes út, de úgy érzem, egyre kevésbé tudok ellenállni ennek a késztetésnek...hiszen nő vagyok, annak meg rendszerint az a feladata, hogy másnak okozzon boldogságot, elégedettséget, önmagát utolsó sorba helyezve a fontossági listán.