Mi a legnagyobb félelmetek? (nem fóbiára gondolok)
Egyik: sosem fogok barátokat találni és magányosan élem le az életet, sosem sikerült érdekmentes baráti kapcsolatokat találnom. Volt aki 7-8 év után élt vissza bizalmammal egyik napról a másikra és árult el.
A haláltól is meglehetősen félek.
A társaságban történő megalázástól (úgy beszélnek velem ahogy senki mással nem mernék megtenni) is félek.
Félek, hogy elvesztem a maradék hallásomat is (már így is elég súlyos)
Vigyázzatok mert minden felelmetek valóra válik.
Kérdésre a válasz állandóan féltem, hogy megcsalnak.
Attól, hogy fiatalon-középkorúként meghalok rákban.
Attól, hogy én se tudok kitörni, rosszabbnál-rosszabb munkák, olykor munkanélküliség lesz az osztályrészem és nem vagy nagyon keveset tudok majd félretenni.
Attól, hogy sohasem lesz hosszabb és kiegyensúlyozott, normálisnak mondható párkapcsolatom.
26/N
Nagyon hosszú lenne felsorolni. Mivel a legnagyobbra vagy kíváncsi, azt írom le elsőnek. Az, hogy egyedül kell leélnem az életemet. Sajnos néhai nagyapámhoz hasonlóan, nagyon nehéz eset vagyok, vannak nagyon taszító belső tulajdonságaim. Mamát mindig faggatom, hogyan tudta papát elviselni 40 évig. Úgy, hogy igazán szerette és mindene megvolt mellette.
Kiköpött nagyapám vagyok. Örökmozgó, munkamániás, elégedetlenkedő, zsémbes, kötekedő, lenéző, beképzelt és a többi, és a többi...
19/f
Attól, hogy megerőszakolnak, vagy elrabolnak és prostitúcióra kényszerítenek.
Másik, ami kicsit azért lightosabb, hogy valahogy kitörnek vagy kiesnek a fogaim elölről és nem lesz pénzem megcsináltatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!