Anyukák, mi volt a legnagyobb félelmetek, ami a gyereknevelés kapcsán felmerült kisgyerekek esetén?

ez a " kiabalni nem fogok ra" hamar el fog szallni, ha majd az idegrendszered is a veget jarja, vagy ha valami hirtelen dolog miatt muszaj erelyesen raszolnod. ( pl ha a konnektorba akar nyulkalni)

egyebkent majd szepen kitapasztalod, a sajat elveid alapjan, h te h neveled a gyereked. ahogy latom, meg csak 14 hetes vagy, booooooooooooven van meg idod. ne aggoddalmaskodd tul! :)

egyebkent nekem az volt a felelmem, hogy nem fogom tudni " fegyelmezni" a gyereket, mert nem hallgat majd ram, de megis mukodik.

Nekem más félelmeim voltak.

Aggaszt az a tul nagy felelősség, hogy pl a mozgásfejlődéssel alakul ki az idegrendszerük, idegpályák, agy, és az a gondolkodásmód is a gyerekkortól függ(problémamegoldo kognitiv tanulási stb képességek)amik egy életen át végigkísérik, spékelve az önbizalom, önbecsülés kérdéskörével, vagy pl a kudarcfeldolgozás is MIND gyerekkori beidegződéseken alapszik.

Kb valahogy megadni a tőlünk telhető legjobbat, pl soha nem a tv, hanem a mozgás, szocializácio, az első, életben tartani a motiváltságot, kíváncsiságot, örök optimistának nevelni és hagy ne soroljam mennyire azt érzem hogy most aztán fel lett adva a lecke.

Segítség a gyermeki visszajelzés, mert abbol látni hogy jo uton vagyunk nagyvonalakban Pl kiegyensulyozott, jol fejlődik, halad a beszéddel, nem diszbajos, nem kancsi, nem agresszív stb

A fentebbi, kérdésben levő beilleszkedési magatartás egyik apro pontja is humánusan taníthato, kezelhető.

Nekem a legeslegrosszabb hogy már nincs idő olvasgatni gyermeknevelést, lelkivilágot, fejlődési fázisokat, tanulni, hogy mivel hogyan lehet a legjobbat kihozni és tudatosan gyakorolgatni ezt azt, vagy eleve változni pl sokaknak kényelmesebb gyorsabb öltöztetni a nagyobb gyereket is, közben az önállosodás hagyásával mérföldköveket képesek fejlődni pl önbizalom önhit, hogy megprobál es nem félve utasit el bármit.

Anno még terhesen és baba mellett szo sup volt idő abszolut gyermekcentrikusnak lenni pl azt is "tanultam"hogy első mellre tételnél jo ha ő keres rá a cicire es nem egyből a szájába tömni csak a közelbe. Ezt is öröm volt látni, hogy épphogy megszületett, szeme us csukva de fejjel fordul és rákap határozottan magátol.

Visszacsöppenve a munka világába, vagy a hajtásba, már rengeteg minden elhanyagolhato részletkérdéssé lesz mert nincs már azokra is kapacitás.

Pedig olyan nagy öröm a gyereknek amikor tanult valami ujat. Szinte minden percet ki akarnának használni.

Ez a legnagyobb félelmem hogy millio minden kimarad, nem a legjobbat nyujtom mert vagy idő v energia nincs

*csak a fegyelnezest nézve, en csak azon agyaltam, hogy én nem akarok ideges lenni.

Feltunt ha vmit többször kell elmondanom, az engem bosszant.

Azon merengtem terhesen hogyan lehetne ugy ismetelgetni önmagunkat hogy ne legyünk idegesek.

De az is erdekes ha hatarotottan kell szolni valamiert meg megkoveteli a helyzet akkor is megy fel a vernyomas.

Szoval én csak ennyiben tartottam a nevelestol hogy én nem akarok ideges lenni plane a sajat gyerekem miatt. Hogy ezt valahogy ki kéne játszani.

Lenne külön a hangnem es külön az erzelem.ez ugy jo lenne

Nekem az volt a félelmem, hogy mi lesz, ha az egyik elmebeteg rokonunk betegsége öröklődő (nem felmenőm, de ha genetikai eredetű a dolog, akkor lehetünk mindannyian hordozók a családban). Zártosztályon kezelik, megpróbálta kiírtani a családját.

Szerencsére ez a szituáció nincs napirenden. Remélem nem is lesz.