Ez vajon mennyire igaz? Ti hogy látjátok?

"A kutatónő szerint azok a lányok, akik egyetemre jelentkeztek vagy tovább akartak tanulni, “zsémbes”-nek ítélték meg az anyukájukat."

Esetleg a szülő presszionálta, nem ők lettek ilyen ambíciózusak?

Mintha anyamat olvastam volna. Miatta elkoltoztem otthonrol 18evesen. Amilyen messzire tudtam.

Magamtol megtanultam mindent, baratnom anyukaja emlekszem imadni valo volt. Imadta a lanya, sikeres csajszi lett. En atlagos.:) egyenlore.

23N

Érdekes kutatási eredmény. :)

Nekem ugyan csak a nevelőanyám volt „zsémbes” (túl enyhe jelző), de ha úgy vesszük, ennek köszönhetem, hogy „életrevaló” lettem, mert hamar elmenekültem otthonról, toleráns lettem az emberekkel, azonban mindig tudom, hol a határ, nem engedem, hogy bármit megtegyenek velem (a nevelőanyám stílusát megközelítőktől könnyedén megválok), és – ez persze egyesek szerint lehet negatív tulajdonság is – baromira nem érdekel, hogy rend van-e valakinél, ha a fejekben rend van, akkor minden oké. :)

Szerintem a zsémbes anyák gyerekei max. azért mennek nagyobb eséllyel egyetemre, lehetőleg jó messzire, hogy végre elmenekülhessenek a folyamatos b...gatás elől.

Nem hiszem, hogy később sokat javulna a kapcsolat, aki ilyen típus, az 30-40 éves gyerekén is talál okot a csesztetésre, az unokákról nem is beszélve, akik szintén nem szívesen mennek az ilyen nagyszülőhöz.

Biztos van ahol bejön és biztos van ahol nem.

Amúgy az ilyen kutatások semmit sem érnek. Sehol a módszertan, mégis milyen mintából dolgoztak, hány embert kérdeztek meg, csak egyetemistákat kérdezett vagy szakmunkásokat is (lehet ugyanannyian gondolták volna zsémbesnek az anyjukat de ha őket nem kérdezte akkor ez nem derült ki), miért csak a lányokat vizsgálta, statisztikailag szignifikáns-e az eredmény meg hol van az egész számítás? Amúgy meg a "zsémbes" egy olyan fogalom, aminek nincsen egzakt mérőszáma, szóval mérni sem lehet.

Tipikus publikálási kényszer alatt írt izé. A szerző gyorsan körbejárt a saját egyetemén (Business School at Middlesex University) és megkérdezett pár nőt, hogy mint gondol az anyjáról, aztán írt valamit.

Szinte hallottam, ahogy anyám mondja a leirt mondatokat :D

Van diplomam, két nyelvvizsgam, jó vagyok a szakmamban (nagyon, ezt mindenki elismeri), van férjem, akivel nagyon jó a hazassagom, és egy kislányom, akit imádunk. Mondjuk nem keresek kiemelkedően sokat, átlagosan, talán picit többet. Én sikeresnek érzem magam, mert fiatalom elertem, amit szerettem volna, és boldog vagyok.

DE. Soha nem akarok ilyen anya lenni, szerencsére nem is vagyok ez a típus. Szeretem anyámat, de az agyamra ment, illetve megy a mai napig, mert ha találkozunk, ugyanezt nyomja még mindig. Ez nagyon idegesítő és sokat ront az anya-gyerek kapcsolaton, nem beszélve az otthoni légkörrol. Emlékszem, hogy ha anyám nem volt otthon, nagyon nem vártam h hazaerjen, mert tudtam h kezdi a csesztetest. Na ezt nem akarom a saját családomban.