Akik huszonévesen nem tudták, hogy mit csináljanak, esetleg szakmát tévesztettek azok most hol tartanak az életben?

Én nem tudtam mi akarok lenni..sosem , ezért elmentem gimibe, hogy majd kitalálom. Aztán ott se lettem okosabb. Nagyon sok dolgot szerettem csinálni és sok minden érdekelt de vagy nem voltam túl okos hozzá(pl. Állatorvos) vagy nem lehetett benne elhelyezkedni a közelben (lovász). Ezért elmentem szociális munkát tanulni egyetemre, asszisztens vagyok FOSZKOT végeztem és nem mentem tovább mert nem az én hivatasom volt és lelkileg tonkrementem amiket láttam. Mellette dolgoztam fürdőkön, hotelben, pincérként,ruhatárosként, ruházati eladóként...

Most estin tanulok, de nem találok semmit, az eddig félretett pénzemből csinálom a jogsit. Diákmunka már felejtős estin, alkalmikat vállalok,egyszer bejön aztán hónapokig semmi, de lehet elmegyek gyárba dolgozni..mert ez a suli is két éves és ez nagyon hosszú idő. (Jahm..rendes állást nem tudok vállalni mert hétköznap van az oktatás..)

Én nem tudtam. Dolgoztam, azt is véletlenül találtam, nem tudatosan azt kerestem. Közben levelezőn tanultam tovább. De nem használom, nem olyan területen dolgozom, de azért jó, hogy van diplomám, mert már volt olyan projekt, ahol feltétel volt.

Megszerettem azt, ahova kerültem dolgozni, beletanultam, és továbbra is ezen a területen szeretnék dolgozni. Már nem is nagyon tudnám elképzelni, hogy más területen dolgozzak. Szóval az élet hozta a megoldást.

3 év alatt egy bölcsész szakpárt végeztem el, aztán 6,5 év alatt egy osztatlan 5éves képzést. Nyelvvizsgám nincs, szóval hivatalosan érettségim van csak, 29 évesen vettek fel az első igazi munkahelyemre, ami nem fekete vagy diák meló.

160 körül keresek.

Albérletben élek, nem nagyon látok esélyt előre lépésre.

Idén végzek az egyetemen, de nem akarok ebben dolgozni. Fogalmam sincs mihez kezdjek ezután, eladónő vagyok mellette, de hosszútávon ez leromboló. Érzem, hogy többre vagyok képes de nem tudom mi lenne az és senki se tudja megmondani ezt helyettem.

Nem sokat segitettem neked a válaszommal, de talán az is jó érzés lehet, hogy nem vagy egyedül ezen a téren, nekem legalábbis jó látni, hogy nem én vagyok defektes, hanem még vannak rajtam kivül igy.

Én jelenleg sehol.

5,5 év alatt csináltam egy BSc és egy MSc képzést, teljesen haszontalan mindkettő. Még azt sem tudom megmondani, hogy miért mentem ezekre, mert komolyabban nem érdekel egyik sem.

Pontosabban a BSc képzést én választottam gimi után, de akkor fogalmam sem volt, hogy mivel szeretnék majd foglalkozni, miben lehetek jó, mit érdemes tanulnom. A legtöbb nívós képzéshez nem volt elég felvételi pontszámom (állami ösztöndíjhoz), költségtérítéses képzést pedig nem engedhettem meg magamnak, ezzel amúgy lényegében a közgazdász és jogász képzéseket lőttem ki egyből (pont akkor ment fel irtózatosan a ponthatár ezekre a szakokra). A mérnöki képzésektől tartottam, mert hiába ment jól a matek, a fizika és a rajzolás az egyik legnagyobb gyengém volt és nem mertem belevágni. A bölcsész szakokról pedig lebeszéltek, mondván azok büfé szakok és nem lehet velük elhelyezkedni. A többi képzési területen pedig nem is nézelődtem komolyabban (pl. egészségügy, szociális szféra, katonaság, rendőrség stb.).

Végül végiglapoztam a szakjegyzéket és kiválasztottam ezt a természettudományos szart, úgy éreztem hogy bőven van esélyem bekerülni állami helyre, érdekel is amit ott oktatnak és valószínűleg el tudnám végezni (nem láttam olyan tárgyat, ami komolyabb akadályt jelentene). A szakról készült leírás is megfogott, voltak felsorolva helyek, ahol el lehet vele helyezkedni, persze ezekről utólag kiderült, hogy kamu és senkit nem tudok mondani, aki szakmában elhelyezkedett volna ezzel a papírral, pedig végeztek rajta több százan az utóbb kb. 10 évben. Utólag az is kiderült, hogy a leggyengébb egyetemet választottam ezen a téren (vidéki egyetem, mert nem akartam BP-re költözni a nagy távolság és a felmerülő költségek miatt), az oktatás színvonala és a diploma elismertsége a béke segge alatt van, még egy kamu diplomának sem tekinthető az ott szerzett papír, bárki meg tudja csinálni nevetve.

De az egyetem alatt annyira jól éreztem magam (buli, haverok, rengeteg szabadidő stb.), hogy nem is dolgoztam mellette (5ös átlagra kapott pénzből megéltem), nem akartam váltani sem, igazából nem is gondoltam arra, hogy mi lesz velem a képzés elvégzése után, csak élveztem azt a helyzetet, hogy volt egy nagyon jó alibim (egyetemre járok, ráadásul jól tanulok), aztán közben röhögve szereztem az ötösöket heti pár óra tanulással, a maradék időben pedig buliztam, ittam, fociztam, edzettem, csajoztam, játszottam, filmeket és sorozatokat néztem, fetrengtem stb. stb.

Simán megcsináltam a BSc képzést 3 év alatt, akkor voltam 22 éves (19 évesen érettségiztem, mert évvesztes vagyok). Viszont nem mentem el dolgozni, akkor már tudtam, hogy szart sem fogok érni ezzel a papírral, jó pár helyen bepróbálkoztam azért, de röhögve küldtek el. Nem csodálom, mint mondtam senki nem tudott ezzel a szarral elhelyezkedni szakmában, mindenki más területen dolgozik, persze vagy kapcsolatok segítségével vagy a jó nyelvtudás által...hát nekem kapcsolataim nincsenek és a nyelvtudásom is nagyon gyatra, tehát maradt a kilátástalan munkanélküliség 1 évig.

Ezt követően azonban figyelmembe ajánlottak egy MSc képzést, amely nem természettudományos, hanem műszaki és mérnöki diplomát ad. Az egyik haverom telebeszélte fejem, hogy azt elvégezve biztos lesz munkánk. Én meg hittem neki, nem is volt igazából jobb ötletem akkor és jelentkeztem erre a képzésre, ahova simán fel is vettek, hiába nem volt meg a szükséges minimum kreditszám a belépéshez (pl. műszaki vagy szakmai tárgyakból). Aztán kiderült, hogy kb. a kutya nem megy erre a képzésre, még a saját BSc hallgatóik közül sem, ezért vesznek fel mindenkit MSc-re, amelynek valójában semmi értelme és be is fogják zárni rövidesen (ez azóta meg is történt). De persze eleinte ezt okosan eltitkolták, hiába kérdeztünk rá nyíltan is az oktatóknál, kamu magyarázatokat gyártottak erre vonatkozóan, meg bőven adtak teendőt, hogy ne nagyon legyen időnk ezen gondolkodni (volt bőven lemaradás és tanulnivaló, ráadásul az órára járást is megkövetelték, szóval tényleg kitöltötte az a szar a mindennapokat). Mire a harmadik félévre kiderült a turpisság, addigra már mindegy volt, ha inkább befejezem, mert rosszabbul jártam volna ha egy összegben visszafizettetik a képzési díjat. Tehát elvégeztem ezt is, kevésbé élveztem, igazából a hátam közepére nem kívántam már az egészet a vége felé, meg ide már úgy mentem, hogy a munkaerőpiacon is használható diplomát szerezzek, ráadásul tényleg nem volt könnyű elvégezni, eléggé sokat kellett érte tanulni és kínlódni...emiatt is ez utóbbi döntés sokkal fájóbb, mint az előbbi. Mondjuk az elsőnél legalább nem vezettek félre, a másodiknál pedig egyértelműen átvertek a képzéssel, persze én is barom voltam, hogy belementem, de azért illendő lett volna megmondani a jelentkezőknek, hogy ezzel a szakkal valami nincs rendben, ne menjünk oda, amúgy se nagyon lesz már több évfolyam, szóval mindegy lett volna ha bevallják.

Tehát igazából ez az én kis történetem, sok minden szerepet játszott abban, hogy idáig jutottam, a saját tudatlanságom, érdektelenségem, lustaságom és naivitásom, illetve a segítő és támogató kéz hiánya, aki utat mutatott volna számomra az érdeklődési körömnek és képességeimnek megfelelően. Továbbá nem tudok elmenni szó nélkül a külső körülmények mellett sem, amelyek szintén elég szerencsétlenül alakultak.

Én sem tudtam mit kezdjek magammal huszonévesen, és hogy őszinte legyek harmincasként sem tudom.

Otthagytam az egyetemet. Egyszerűen sem a légkört nem bírtam, sem az egész oktatási rendszert. Mindemellett azt sem tudtam mit akarok kezdeni magammal, szóval csak bejelöltem valami nem túl ellenszenveset a felvételinél. Aztán 25 évesen megint elkezdtem, szereztem bsc-t, meg msc-t olyan területen, ami szintén nem érdekel.

Eddig csak nem bejelentett munkám volt, szóval mondhatni nem vagyok egy sikeres karrier semmilyen szakaszában sem. Pillanatnyilag bejelentett munkát keresek, de nem megy túl jól, mert hát azért a HR-esek sem hülyék, nyilván látják az önéletrajzomban lévő lyukakon, hogy nem vagyok a jövő nagy reménysége.

Szóval itt tartok. Bár van két diplomám, de a nyelvtudásomat leszámítva nem állok sokkal jobban, mint 18 évesen.

Nincs nagy életbölcsesség amit meg tudnék osztani, vagy jótanács, ami helyrebillentene, de annyit azért mondanék neked, hogy ne kövesd el azt a hibát, hogy abban bízol, hogy idővel majd jobb lesz, és majd rájössz, hogy mihez akarsz kezdeni az életeddel, és utána minden csodálatos lesz, mert bár lehet, hogy így lesz, de jó esély van arra is, hogy nem.