Érdemes gyereket vállani?

1.) Mond egy olyan kort amikor ez nem játszott mint a lehetséges esetekek egyike! Jelzem, közvetlenül a szomszédban még mindig folynak változó intenzitású harcok (Ukrajna).

Nem is beszélve a délszláv háborúról (Szerbia), ami nincs még 20 éve se hogy véget ért...

Ami pedig fontosabb: Én is rengeteget olvasom a világ eseményeit, és mégis azt gondolom hogy háborútól pont nem kell tartani.

Miért?

Mert ma már mindenki rájött hogy egy háborúban csak bukna.

I. vh eredménye mi lett? Pont azért tört ki, mert a Német Birodalom nem volt kielégülve a gyarmatai tekintetében. Kirobbant a háború, és mi lett a vége? Pont az első világháború vetett véget a gyarmati kornak, a legtöbb gyarmat ekkor szabadult fel, vagy nyert autonómiát. Senki nem nyert aki területileg érintett volt a háborúban, egyedül az USA mint pénzügyi hitelező.

Második vh-ból mi sült ki? Ott nem csak emberveszteség lett a vége, de infrastrukturálisan megsemmisült Európa nagy része. Németország nagyobb városaiból semmi nem maradt a romokon kívül, pedig ő kezdeményezte.

Ismét csak azok jártak jól akik területileg kimaradtak az egészből.

A kereskedelem Európában sokkal nagyobb pénzt hoz mindenkinek mint akármilyen háború. Pont ezért is jött létre az Unió.

Csakhát sokaknak megfoghatatlan egy olyan világ, amiben a diplomácia veszi át a konfliktusrendezés módját a fegyverektől.

Na mindegy, a lényeg hogy Te kedves kérdező okot keresel amihez tudod kötni a gyermekvállalási kétségeidet.

Valószínűbb hogy szüleiddel való viszonyodból következik inkább a gyermekvállalás gondolatának elutasítása, mintsem a geopolitikai félelmeidből.

Nagyobb eséllyel üt el egy gyereket a sarkon egy hülye sofőr, minthogy egy ellenséges sereg végezzen bárkivel is.

Attól már sokkal jobban tartok, hogy ha lesz valaha is gyerekem, vagy akár több is, akkor hová vihetem, hogy egészséges, ép pszichével nőhessen fel.

A társadalomban az emberek egyre jobban elmagányosodnak, a fiatal kori depresszió, szorongás egyre általánosabb, a szociális kapcsolatok kifakulnak, eltűnnek.

Gyakorlatilag az életünk egy monoton karrierista versennyé válik, ami mindenkinél ugyanolyan forgatókönyv szerint halad. Óvodába kerülünk, aztán iskola pad, ott folyamatosan hajtani kell, tanulás, stressz. Lényegében gyerekeknek szóló felnőttek munkamorálját hordozó munkahelyek az iskolák. Stressz, fáradtság, és ezekből adódó konfliktusok. Aztán középsuli, ott már folyamatosan éreztetik mindenkivel hogy ha lemarad akkor semmit se ér, és semmi se lesz belőle, majd ha mindezt kibírja valaki ép ésszel és lélekkel, akkor mehet felsőoktatásba, ami meg tényleg nem szól másról mint emberi kapcsolatok nélkül hajtani, és húzni az igát évekig. Aztán ha mindenen túlvagy, akkor vár a "nagybetűs élet" és a munkahelyeden folytathatod az idegeid tönkretételét évtizedekig.

Ez nem egy egészséges világ.

Egyértelmű hogy nem egészséges életmód ez, ami mindenhonnan arconvágja az embert. A pánikbetegek, depressziósok, szerfüggők, hangulatzavaros emberek száma óriási, pont azért, mert nem embernek való világ ez már.

Nincsenek élethosszig tartó barátok, nem ismersz senkit se a közvetlen lakóhelyeden, pláne nem a barátod.

Tegye fel a kezét az, akinek még van akár csak EGY darab általános iskolai barátja, vagy olyan középiskolai barátja akivel legalább 2 havonta egyszer tud egy délután találkozni.

Az ember az élete alatt jellemzően 3-4 településen éli le az életét ma már, ezáltal sehol se tud igazán gyökeret verni.

Ja, és ami még fontos, a párkapcsolatok értéke is tudatalatt, de elinflálódott. Az hogy megesküszünk, szinte már kínos. Mert érezzük hogy baromi nehéz tartani egy esküt, egy olyan világban, ahol MINDEN változik. Az is hogy holnap már biztosan kimondod e a tegnapi "igen"-t.

Szóval én nem Észak-Korea atomjától, vagy a vallási fanatikusoktól, vagy globális forradalomtól félek. Én egy kiüresedett, emberileg jéghideggé vált, barátságok és szerelmek nélküli világtól félek, amiben lehet hogy kényelemben élsz, van fedél a fejed felett, van mit enned-innod, de lelkileg meghalsz.

Egy ilyen világ a legrémesebb világ, mert még csak össze se omlik. Az örökkévalóságig működhet, mert az emberek szépen lassan a rendszert működtető alkatrészek lesznek csupán, akik születnek, dolgoznak, meghalnak.

Én egy ilyen világnak nem akarnám kitenni a fiamat-lányomat. Nem akarom hogy 5 éves korától kezdve villódzó képernyőkön át lássa a világot, nem akarom hogy a barátait kizárólag multiplayer játékokból szedje össze, nem akarom hogy a szar oktatási rendszer miatt önbecsülés hiányos érzelmileg torzult felnőtt legyen, nem akarom hogy egy tinder féle húspiacra kelljen felmennie, mert a társadalomban már kihal az élőben való ismerkedés.

Akkor inkább vele együtt szenvedjek el én is egy 1929-es világválságot, de legyen az életében valami, ami kicsit is emberi, és nem csak egy gép alkatrészeként kell 60-70 évet robotolnia, végül magányosan csendben távoznia.

"Tegye fel a kezét az, akinek még van akár csak EGY darab általános iskolai barátja, vagy olyan középiskolai barátja akivel legalább 2 havonta egyszer tud egy délután találkozni."

Felemelem a kezem!!! Óvodás barátnőmmel ma is nagy barátság van, és 2-3 hetente mindig találkozunk. Nyáron 1-2 hetet együtt nyaral a két család is. Lehet utána számolni hány éves barátság. Most 46 évesek vagyunk. Időnk mindig annyi van egymásra amennyit mi magunk szánunk rá. Nekünk mindig van időnk, pedig mindannyian dolgozunk, sportolunk, megvan a magunk élete.

Csak megjegyzem nem vagyok egyedi eset. Apám 75 éves és ma is minden hónapban 1 hétvégén találkozik a 3 jó barát akik általános iskola első osztályában lettek barátok. Az egyik barátja Németországban él 56 óta, és minden hónapban hazajár, és mindig szakít időt apámra, és Laci bácsira a másik jó barátra. Ha valakik akkor ők hárman is megéltek sok mindent, de a barátságuk maradt.

Jó hallani hogy vannak még ilyen esetek utolsó.

Sajnos egyre kevesebb.

Nyilván Te is érzed, hogy már nem a mai generációk közt vagytok, régen nem lehet tagadni, valóban voltak életreszóló barátságok, amik fenn tudtak maradni.

Kisebb is volt a mobilitása az embereknek.

Én már a 4. városban élek életvitel szerűen, pedig csak 24 vagyok. Régen az emberek jellemzően a születési helyükön maradtak, vagy mondjuk költöztek max egyszer.

ma 17:33

Pedig a mai generációban is vannak barátságok. Ismerek olyan 25 éves lányt aki szintén óvodai barátnőjével ma is szoros kapcsolatban vannak. Ez nem a kortól vagy helytől függ.

Én sok helyen éltem életem során. Éltem Angliában is majdnem 10 évig. Mégis a barátság megmaradt.

Először is van néhány kérdés, amiket nem árt letisztázni magaddal (és persze a pároddal). Szám szerint három-persze milliárd kérdés felmerül a gyerekvállalás előtt, de én most csak a szerintem leglényegesebbekre szeretnék rávilágítani, a kérdésedből kiindulva:

1.: Miért szeretnél gyereket? Ha (persze nem feltételezem, hogy így van, de ha) csak azért, mert mindenki ezt csinálja, vagy mert "olyan cukik", akkor inkább ne olvasd tovább, mert egyrészt nem tudok segíteni, másrészt csak untatnálak. Ha viszont többre tartasz egy gyereket ennél, akkor:

2.: Vannak-e olyan emberi értékeid, amiket érdemesnek ítélsz a továbbadásra? Az sajnos igaz, hogy finoman szólva cudar egy világot élünk, háborúktól kezdve az egyre inkább általánossá váló egymás iránti közönyön át a természet határtalan pusztításáig. De mindezen felül az emberek alkotnak is, építenek, kutatnak, válaszokat keresnek, segítik egymást... Ezekről sem szabad megfeledkezni. Azt hiszem Gandhi mondta, hogy a gonosz győzelméhez elég annyi, hogy a jók tétlen maradjanak. Márpedig ha te jó vagy (és gondolom igen, ha már az ilyen dolgok aggasztanak), akkor a leendő gyerekeiddel is erősítenéd a jók táborát. Ezzel szorosan összekapcsolódik a következő kérdés:

3.: Te magad olyan életet élsz-e, amilyen világban élni szeretnél? Ez egy kicsit ködös lehet, máris kifejtem: a gyerekek utánoznak. Arra, hogy az iskolában milyen szokásokat meg mintákat vesz fel, nem sok befolyásod van. Viszont arra igen, hogy otthon mit lát. Ideális esetben a gyerek otthon tölti a legtöbb időt, vagyis (az én megítélésem szerint) a személyiségét leginkább az fogja meghatározni, hogy otthon mi a helyzet. Persze lehetnek az iskolában inkompetens, vagy egyenesen szadista tanárok, de ha köztetek megvan a bizalom, akkor meg tudod vele beszélni, hogy nem baj fiam/lányom, tele van ilyenekkel a világ, a lényeg, hogy te tanulj, meg fejlődj, meg legyen meg az érettségid/diplomád/szakmád/akármid. Ez most csak egy példa volt, érted. Na de ami a lényeg: a jóindulat szép, de önmagában nem elég. Ha az a gyerek azt látja, hogy a szülők beletörődnek mindenbe, ők is bele fognak. Ha viszont azt, hogy megtesznek minden tőlük telhetőt, akkor ő is mindent meg fog tenni, bármiről legyen is szó. Gondolj bele, ha például Isaac Newton nem kutatta volna megszállottan a fizikát, hanem mondjuk felcsap tengerésznek, hol lennénk most? Lehet, hogy még mindig úgy tudnánk, hogy lapos a föld (pardon, nem szóltam...).

Ha az utóbbi két kérdésre igen a válaszod, akkor csak biztatni tudlak. De persze, ha annyira félted a leendő gyerekeidet a világ kegyetlenségeitől, hogy inkább nem vállalod be, azt sem lehet a szemedre vetni. Neked kell eldöntened, hogy mered-e vállalni a rizikót. Én így látom ezt a dolgot, egyébként néha én is elgondolkozom, hogy jó ötlet-e, mert mi is szeretnénk a párommal gyerekeket. De úgy vagyok vele, hogy (megint csak a saját megítélésem szerint) olyan életfelfogással és célokkal rendelkezem, amiket érdemes tovább vinni, sőt, tovább KELL!!!!! Vinni. És inkább megteszem a tőlem telhetőt egy jobb világért, minthogy megvonjam az utódaimtól az élet lehetőségét. Remélem, tudtam segíteni.

Én részemről semmi pénzért nem vállalnék. Mai társadalom csak kicsinalja az embereket, én nem nézném végig, hogy szépen lassan megölik a gyerekem lelkét, egy idegen országban ahova én is kerültem. Se otthon, hogy zombit faragjanak belőle ahogy minden magyarból lassan.

Nagy eséllyel kerülne ugyanabba a lehangoló felnőttkorba egy lehangoló gyerekkorból, mint én. Mert csóró lenne egész életében, ahogy én is voltam, hacsak nem bele kerülne abba a kevés százalékba akik felemelkednek egy szegény családból. Ezért meg nem kockáztatnék be gyereket. Amúgy is már lassan 30 vagyok, szóval ez a vonat már elment, de nem is sajnálom.

#17 az nem érv a gyerekvállalasra hogy manapság nem hal meg születésnél az anyjával együtt. A 21. Században nem kell félteni az emberiséget a kihalástól majdnem 10 milliárdos populációval.

Nem kell bekockáztatnunk a gyereket bármi áron. Igenis nagyon meggondolandó a gyerekvállalás, mert a mai társadalomban egy gyerek tönkre teheti az életed. Szomorú de igaz, nekem se tetszik, de ez van.